Dr. Szécsi Pálné

Igazgatóhelyettes,

Nyíregyháza

szszb_15-48_dr_szecsi_palne_1.jpgPiros iskolaként ismeri a megyeszékhely lakossága a Zelk Zoltán Általános Iskolát. Pedagógiai programjuk mottójául dr. Szent-Györgyi Alberttől választottak egy idézetet: „A holnap olyan lesz, amilyen a ma iskolája.” Ennek érdekében olyan gazdag pedagógiai programot állítottak össze, amely a gyermekek, a szülők, a város és a társadalom igényeivel is messzemenően találkozik.

1980. szeptemberében nyitotta meg kapuját az akkor 19-es számúnak nevezett iskola. A közel negyedszázados iskolatörténelem egybeesett Nyíregyháza dinamikus fejlődésével. Nyíregyházán is lakónegyedbe költöztek az emberek, míg a város déli és nyugati részén ipari központok alakultak. Szinte az iskola sarkánál kezdődött a Jósaváros, amely akkor a húszezres létszámával a fiatalok városrészének minősült. A Zelk Zoltán Iskola nemcsak azokat a tanulókat veszi fel, akik a körzetben élnek, hanem akik a pedagógiai programjuk választása alapján kifejezetten ezt az intézményt keresik.

A Zelk Zoltán Általános Iskolában a Művelődési és Közoktatási Minisztérium engedélyével német két tanítási nyelvű és emelt szintű számítástechnikai osztály működik, ezért az iskolakörzeten kívüli tanulókat a meghatározott felvételi körülmények között felveszi. Az eltelt húsz esztendő a történelem időmértékében igen rövid időnek számít, de az emberi életet tekintve ez már jelentős időszak. Mint arról dr. Szécsi Pálné igazgatóhelyettes beszélt: a pályakezdő nevelők az eltelt két évtized alatt jelentős tapasztalatokkal rendelkező pedagógusokká váltak, átvéve kollégáiktól mindazt, ami jó és hasznos. Napjainkra sikerült – a törvényszerűen bekövetkező változások mellett – az iskola sajátos arculatát kialakítani. Noha minden évben új gyermeksereg jelenik meg, az intézmény fő célja változatlan: emberséget és tudást adni a gondjaikra bízott gyermekeknek. Ismét Szent-Györgyi Albert gondolatait érdemes idézni: „Az iskola dolga, hogy megtanítassa, hogy kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket egy jól végzett munka örömére, és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk.”

Az iskola életében szeretetteljes emberi kapcsolatok kialakítására törekednek, ennek része az is, hogy a tanuló személyiségét tiszteletben tartják, és az oktatás során figyelembe veszik egyéni képességeit. A tanulók teljes személyiségének fejlesztése, valamint korszerű ismereteinek, képességeinek, készségeinek kialakítása és bővítése a legfontosabb pedagógiai feladat. A nevelők szellemileg, erkölcsileg és testileg egészséges nemzedéket kívánnak nevelni a rájuk bízott gyermekekből. Az alapkészségek fejlesztése mellett az intézmény fontosnak tartja, hogy a diákok elsajátítsák az egyéni tanulás módszereit. Törekednek az emberek közötti érintkezés, a kommunikáció elfogadott normáinak és helyes formáinak kialakítására. Megismertetik a tanulókat a nemzeti kultúra és történelmünk eseményeivel, kiemelkedő személyiségével és hagyományaival, hogy mindezek megbecsülés révén táplálják bennük a haza, a szülőföld iránti szeretetet. Ezzel együtt más népek hagyományait, értékeit és az egyetemes kultúra legnagyobb eredményeit is ismerje, tisztelje, óvja, ápolja az innen kikerülő diákság.

A célok érdekében úgy állították össze a feladatokat, hogy azok a diákság nyelvén fogalmazzák meg a szükséges teendőket. Az iskola élen jár a hagyományok ápolásában, rendszeresen megrendezik az iskolanapot, a karácsonyi vásárt, az idegen nyelvű karácsonyi ünnepséget, az anyák napi megemlékezést, a gyermeknapot, a Mikulás- ünnepet, a farsangot, a nemzeti ünnepeket, a Zelk Zoltán Szavalóversenyt. Tavaszi Zsongás néven nyelvi kulturális bemutatót tartanak, és az utolsó tanítási napon fordított nap jelenti a vidámságot.

Nagy gondot fordítanak a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátására. Időben igyekeznek felismerni a családok és a gyermekek életét veszélyeztető körülményeket, és a problémamegoldásba bevonják a gyermekjóléti szolgálat szakembereit is. A tanulók fejlődését veszélyeztető okok megszüntetésének érdekében az iskola együtt működik a nevelési tanácsadóval, a gyermekjóléti szolgálattal, a családsegítő központtal, a polgármesteri hivatallal, a gyermekorvossal, a gyermekvédelmi szervezetekkel, egyházakkal, alapítványokkal. Enyhítik a tanulási kudarcnak kitett tanulók gondjait, valamint a szociális hátrányokat.

Jelentős esemény a Zelk Zoltán Általános Iskola életében a minőségbiztosítás rendszerének kidolgozása, a nevelő-oktató munka ellenőrzése, mérése, értékelése.

A nyugati országokban már bevált minőségbiztosítási rendszert a klasszikus iskolai feladatokon kívül kiterjesztik a szülői elégedettség mérésére, az iskolai klíma vizsgálatára. 2002. május közepén értékelik a minőségbiztosítás szervezeti-szerkezeti elemeit.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése