Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Keresztesi István
Iskolaigazgató,
Nyíregyháza
Agrár jellegű megyénkben felbecsülhetetlenül fontos szerepet játszik egy mezőgazdasági képzéssel foglalkozó középiskola. Nagy hagyományokkal rendelkező intézménybe jött dr. Keresztesi István szakmérnök-tanár 1980-ban. Előbb beosztott pedagógus, majd 1997 februárjától igazgatóhelyettes, 1998. szeptembertől pedig ő tölti be az igazgatói posztot.
Ha léteznek véletlenek az életben, ő annak köszönheti, hogy a pedagógus pályára kormányozta a sorsa. Agrármérnöknek tanult, jó ideig mérnökként kamatoztatta tudását. Mátészalkán, 1942. december 25-én született. Édesanyja, Ványi Julianna, a háztartást vezette, édesapja, Keresztesi István, gazdálkodóként teremtette elő a négytagú család kenyerét. Irén húga szintén a háztartásbeli státuszt választotta. Felesége, Simon Jolán, számítástechnikai ügyintéző, a Hadkiegészítési Parancsnokságon dolgozik. Két gyermekük született, István már dolgozik, Ágnes joghallgató.
Mátészalkán a mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett 1961-ben, utána a Mátészalkai Állami Gazdaságban gyakornokoskodott egy évig. 1962 és ’67 között szerzett diplomát a Debreceni Agrártudományi Egyetemen. Ezután a vitkai Kossuth Lajos Termelőszövetkezetben egy gyakornoki év következett. 1969-től a megyei növényvédelmi állomás laborjában az előrejelzési csoportot vezette 13 éven át. Időközben növényvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett Gödöllőn 1969-ben. Doktori értekezését az alma integrált növényvédelméből írta.
Keresztesi István elkötelezte magát az állandó önképzéssel. Nemcsak a szakmája elméletével és gyakorlatával akart lépést tartani, hanem a határtudományok újdonságai is érdekelték. Már csak azért is szükségesnek tartja a folyamatos tanulást, mert a biológia szinte forradalmi változásokon megy át, egyre újabb növényvédő szerek és gépek jelennek meg. Rengeteg átképző tanfolyamon vett részt. Tisztázódott előtte, hogy a háromszintes szakemberképzés – akik kijuttatják a szert a felhasználás helyére, a növényvédelmi technikusok és a szakmérnökök képzése – terén még jócskán akadnak tennivalók. Azt tapasztalta, hogy hiányoznak a művezetők, a technikusok. Az országban például hét helyen indult mezőgazdasági szakközépiskolában növényvédelmi szak.
Nyíregyházán kertészeket és gépészeket képeztek, ez utóbbiak ma már növényvédelmet tanulnak. 1998 szeptemberétől dr. Keresztesi István tölti be az igazgatói feladatokat, az átvételnél 268 diák járt a mezőgazdaságiba, most 402 tanulójuk van. Az igazgató úr stabil iskolát kívánt kialakítani az intézményből, s úgy látja, az elkövetkező években 550-re nő a tanulólétszám. Az utóbbi esztendőkben a mezőgazdaság egyfajta mélyrepülést élt meg. A szakemberek szerint megtörtént az elmozdulás a holtpontról. Új szakokat akar indítani az iskolavezetés. Kifutóban a kertészképzés, maradnak a mezőgazdasági technikusok. Új szakként indul az OKJ-s képzésnek minősülő kertész- és növényvédelmi technikus. Keresztesi úr szervezte meg 1998-tól a mezőgazdasági áruforgalmazó technikus szakot. A világbanki támogatással megvalósuló szakra igen sokan jelentkeztek.
Jelenleg is a választékbővítésen törik a fejüket. Lehetséges megoldás a 4+2-es formáció: a négy év alapozó szakmai ismereteket, számítástechnikai és nyelvtudást ad, s ha akar, leérettségizik, vagy maradhat a jövőben kétévesre tervezett technikusminősítőn a diák. Ezt a tervet várhatóan két év múlva valósítják meg.
Addig is meg kell küzdeniük azzal a hátránnyal, hogy a mezőgazdasági szakközépiskolai képzés a legdrágább, mert földre, gépre és tanüzemre van szükség. Ez utóbbiból kettőt használhatnak. A 12 hektáros kertészbázison, Ilonatanyán a szőlő- és a gyümölcstermesztést sajátítják el a fiatalok, míg az Apagyi Állami Gazdaság tanüzemében egy 80 hektáros birtokon 1995-től felépült egy növénytermesztést és állattenyésztést a gyakorlatban bemutató farm. Természetesen arra törekszik az iskolavezetés, hogy csökkentsék a költségeket.
Koncepciójuk a sok lábon állás. Ezért is indítják el a gazdasági informatikus szakot, amelyhez a Világbank nyújt segítséget. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a külföldi kapcsolatoknak. A szlovákiai Mihalovce (Nagymihály) egyik iskolájával másfél évtizedes szoros szakmai kapcsolatot és barátságot ápolnak. Évente 30-30 diák keresheti fel a másik iskolát. A hollandiai Zwolle városából tavaly októberben 30-an érkeztek a nyíregyház intézménybe cserelátogatásra. Tárgyalást folytatnak francia, német, román kapcsolat létesítéséről is.
Nemrégiben vette fel az iskola Lippai János polihisztor, jezsuita pap, tanár nevét, aki már 400 évvel ezelőtt mintakertészetet alakított ki, és a szakszerű kertészkedésre tanította a növendékeit. Nyíregyházán hatvanegy éve működik kertészképző iskola, és büszkén vallják a mai utódok, hogy a több évszázados módszereket a korszerű ismeretekkel eredményesen lehet ötvözni. Mint ahogy Lippai mondja: „Tehetség, tudás, akarat.”
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése