Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bernáth Lajos
A Qualimed Kft. igazgatója,
Debrecen
Amikor a bábaasszony világra segítette Derecskén Bernáth Lajos (a majdani műszaki tanár) és Karasz Irma (az ingatlankezelő vállalat későbbi dolgozójának) fiúgyermekét, a boldog édesapa első szavai így hangzottak: „Ebből a fiúból gépészmérnök lesz!” 1952. augusztus negyedikét írtak ekkor, és a család néhány év múlva Debrecenbe költözött.
– Gyermekkoromat alapvetően három dolog határozta meg – emlékezik vissza Bernáth Lajos, az ország első öt minőségügyi tanácsadó cége között jegyzett Qualimed Kft. igazgatója. – Bár Debrecenben a Bajcsy-Zsilinszky utcában nőttem fel, azért félig mindig derecskei gyereknek számítottam. Unokatestvéreim, a rokonság révén sok csodálatos nyarat töltöttem ott, ami mindig örömet jelentett a magamfajta városi gyereknek. A másik dolog, hogy édesapám „aranykezű” emberként gépeket készített, saját műhelye volt, kiváló manuális képességgel rendelkezett, amit ő nem tudott megcsinálni, az nem is létezett. Mindig körülötte tébláboltam, így sokat tanultam tőle. A harmadik dolog az olvasás volt. Ötéves múltam, amikor már folyékonyan olvastam, ekkor vittek először könyvtárba, és egy képeskönyv után, némi édesanyai segédlettel az Egri csillagok volt első igazán érdekes olvasmányom.
Általános iskolai tanulmányait a Fazekas Mihály Általános Iskolában folytatta, majd a Mechwart András Gépipari Technikum következett, ahol kifejezetten nagy tanáregyéniségek egyengették jövendő boldogulását. Olyanok (dr. Kőrösi Lajos osztályfőnök, dr. Kárpáti László a mostani igazgató), akiket imádott, és akiknek szakmai, pedagógiai és emberi kvalitásai mély nyomot hagytak a tanítványokban. Érettségi után a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán gyarapította tudását. Mai napig sokszor álmodik erről a csodálatos öt évről, pedig édesanyja védő öleléséből a hatszemélyes kollégiumi szobába csöppenve sok mindent meg kellett tanulnia. Ebben persze olyan kiválóságok segédkeztek, mint dr. Sályi István a mechanika professzora, a rendkívül sokoldalú ember vagy dr. Terplán Zénó professzor úr. Itt ismerkedett meg a máig „szerelmének” számító fotózással, a Bükk erdői ragyogó terepet kínáltak ehhez. Ekkor kötötte meg az életét a továbbiakban jelentősen befolyásoló tanulmányi szerződését a debreceni Medicorral.
Végzés után technológusként kezdett a cégnél, amely aztán közel másfél évtizedig jelentette első munkahelyét. Ez idő alatt szinte minden létező munkakört kipróbált az ország egyik legnagyobb iparvállalatának számító óriásnál, amelynek debreceni gyára három önálló termékcsaládot állított elő: egyszer használatos eszközöket, orvosi készülékeket és kézi műszereket. Közben persze elméjét is csiszolta, szervezői szakmérnöki diplomát szerzett Budapesten, a BME Villamosmérnöki Karán 1982-ben. A Medicornál került kapcsolatba dr. Shoji Shiba japán professzorral, akit a magyar ipar minőségfejlesztési programjának kidolgozásával bíztak meg. 1987-ben négy magyar vállalat, köztük a Medicor, kezdte alkalmazni az Átfogó Minőségvezetési Rendszert, a TQM magyar útját. E program vezetője lett, később tanácsadói feladatokat látott el, és 1989. szeptember 29-én négy magánember és két cég közreműködésével megalakították a Qualimed Minőségügyi és Vezetési Tanácsadó Kft-t. Egy pincegarázsban, a gépiparban kezdtek tevékenykedni és ma 30 munkatárssal a gazdaság 19 szektorában vannak jelen.
– Tudatosan törekedtünk arra, hogy több lábon álljunk, több üzletágban (autóipar, környezetvédelem, oktatásügy, egészségügy) ténykedünk, a közoktatásban piacvezetők vagyunk, a minőségügyi tanácsadás terén az élenjárók között találnak bennünket Magyarországon. Debreceni központunk mellett Szolnokon, Budapesten, Egerben és Tatabányán, valamint Romániában Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen vannak kirendeltségeink.
Munkatársait igyekszik összefogni, ma már több mint százan gyűlnek össze, ha a cég családi rendezvényt szervez. Tanácsadó csak az lehet nála, akinél nincs vesztett ügy, aki az ablakon megy vissza, ha az ajtón át kirúgták.
– Igazi csapatjáték, amit csinálunk – mondja az igazgató úr –, eredményeink a jól felkészült, több diplomával rendelkező, nyelveket beszélő munkatársaimnak és a Japánban tanult módszerek alkalmazásának köszönhetőek. A kulcskérdés az, tudunk-e a partner számára valóban hasznot hozni, vagy csak tanulmány szintjén maradunk. Hozzánk csak nagy gyakorlattal rendelkező, felkészült munkatársak kerülhetnek.
Bernáth Lajos 1985-ben kötött házasságot Jeremiás Ilonával, aki ma a Hunép Invest Rt. diákszállóját igazgatja. Két gyermekük közül Enikő tizedikes a Fazekas-gimnáziumban, Lajos kilencedikes a Kossuth-gimnáziumban. Az igazgató úr, ha véletlenül szabad ideje adódik, azt elsősorban családjával tölti: lovagolni megy lányával, teniszezik fiával, vagy kirándul az egész család.
(Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése