Benkő Imre

Műszaki középiskolai igazgató,

Nyíregyháza

szszb_09-18_benko_imre.jpgA műszaki értelmiségeik képzésének bázisa nemcsak Nyíregyházán, hanem a megyében is a Bánki Donát Műszaki Középiskola, amelynek igazgatója Benkő Imre. Míg évekkel ezelőtt a Kossuthban oktatták az autószereléssel és a gépiparral kapcsolatos szakmákat, mára teljesen átrendeződött a műszaki képzés struktúrája.

Benkő Imre Nyíregyházán született 1952. április elsején. Édesapja, Benkő Imre, nyugalmazott revizori osztályvezető, édesanyja, lánykori nevén Oszlánszki Erzsébet, szintén nyugdíjas éveit tölti, osztályvezetőként dolgozott. Péter öccse a Michlein mezőgazdasági abroncs cég kelet-európai képviselője, Nyíregyházáról hívták a pesti központba. Felesége, Palatitz Gabriella, matematika-pedagógia szakos tanár, a főiskola 1-es gyakorlójában tanít. Két lányuk született, Gabriella gimnazista a Krúdyban, Aliz szintén odajár.

Nyíregyházán érettségizett 1970-ben, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban Benkő Imre. Ezt követően elvégezte a fővárosban a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolát ’74-ben. Nyíregyházán az akkor szakközépiskolaként működött Kossuthban állt először a katedrára. Mint műszaki tanár, géptervezést, géptant, anyagismeretet, gépgyártás-technológiát tanított.

1978-ban szervezték meg a megyeszékhelyen az ipari szakközépiskolát, amely a Kossuthból vált ki. Autószerelőket, autóvillamossági szerelőket, esztergályosokat, vezetékes távközlési műszerészeket tanítottak az új iskolában. 1982-ben Benkő Imrét nevezték ki műszaki igazgatóhelyettesnek. A műszaki képzés, a tanárok és a tantárgyak összehangolása volt a feladata.

– Iskolánk mindig is kereste az új és új lehetőségeket – fogalmaz az igazgató úr. 1985-ben a műszaki területen elsőként mi vezettük be a technikusképzést, amely ma már minden szakon természetes. Átvészeltük a ’90-es években a szakképzés válságát. Mindezt azért tettük, mert igyekeztünk nemcsak követni a folyamatokat, hanem azok elébe menni. Gondolok itt arra, hogy a Világbanki kísérlethez csatlakoztunk: átvettük a szakképzési modellt, de pénzt akkor nem kaptunk hozzá. A kísérletnek az a lényege, hogy a 9–10. osztályokban a szakképzésre még nem fektettünk olyan hangsúlyt, mint korábban. A közismereti tárgyakból oktattunk többet, hogy szélesebb körű alapműveltség birtokában kapjanak majd a 11–12. osztályokban szakmai képzést a diákok. A tizenharmadik év pedig a technikusképzésé. Így most képezünk autószerelőket, autóelektronikai műszerészeket, gépipari-számítástechnikai technikusokat, ipari-elektronikai technikusokat és műszaki-számítástechnikai technikusokat.

Sokszor elhangzott a bűvös szó, a munkaerő-piaci helyzet mit igényel. Igazából nem lehetett mihez kötni a képzést, mert általában nem lehet szakmát adni a gyerekek kezébe. Ezt mutatja, hogy sokan elhagyják a pályát, mielőtt gyakorolnák a választott szakmát. Sokkal reálisabb az az új folyamat, amelynek részeként a nagy cégek igényeihez alakítjuk a képzést. Például a Taurus vagy a nyíregyházi ipari parkban letelepülő amerikai óriáscég, a Flextronics a tervek szerint három-négyezer szakembert foglalkoztat pár hónap múlva.

– A részegységeket gyártó és nagy cégeknek beszállító Flextronics indulásához mi már képzett szakembereket kívánunk adni. Végül is az a célunk, hogy a nálunk megszerzett ismeretekre további szakmai képzést tegyen a fiatal, hisz a gazdasági élet változásainak csak a jól képzett szakemberek képesek eredményesen megfelelni. Egykori diákjaink, a lakatosok, esztergályosok például átéltek egy nagy gazdasági átszervezést, tömeges elbocsátást, és úgy vélem, ha szélesebb alapképzettség birtokában lettek volna, sokan hamarabb találtak volna maguknak új munkát – mondta Benkő Imre.

A pénzhiány nekik is okoz nehézséget, hisz nem lehet a modern ismereteket szimulátoron megszerezni. Az iskola jó felszereltségét a pályázatokon nyert pénzeknek köszönhetik. Jelenleg nyolcszázharmincan tanulnak a Bánki Donát Műszaki Középiskola nappali tagozatán. Felvállalták már évekkel ezelőtt – és a Kossuthból hozták is magukkal – a középiskolákból kimaradt fiatalok képzését. A levelező és esti tagozaton a gimnáziumban és a szakmunkások szakközépiskolájában kilencszáz tanulót regisztráltak. A tantestület létszáma kilencvenhárom pedagógus, ötvenöten látják el a technikai feladatokat. A középiskolához tartozó kollégiumban most háromszáz diák lakik.

Benkő Imre a Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karán járműgépész-mérnöki végzettséget szerzett. A közoktatás-vezetői tanfolyamon szintén itt tanult négy féléven át. Elégedett embernek érzi magát, hisz az itt érettségiző, szakmát vagy technikusminősítőt szerző diákok nemcsak jó alkalmazottak, hanem szívesen vállalkoznak, és sokan tanulnak tovább egyetemen vagy főiskolán.

Szabadidejében sportol, az iskolájuk tornaterme ad helyet a teremfocinak. Emellett kertészkedik és az airedale terrier kutyák ismert tenyésztője a megyében.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése