Barabás Viola

Közgazdász, könyvelő

Apagy

szszb 29. tk Barabás Viola 300.jpgA saját jogaikért kiállni nem tudók, az elesettek, a rászorulók nyugodtan alhatnak, amíg élnek köztünk olyan emberek, mint Barabás Viola. Noha eredeti szakmáját tekintve közgazdász és könyvelő, a hagyományosan baloldali értékek elkötelezett képviselője. Az Apagyon élő asszonyt nagyon sokan ismerik nemcsak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hanem a megye határain túl is. Sőt, túl az ország határán, hisz a Marosvásárhelyen élő ifjú hölgyet a szerelem hozta a Nyírségbe: 1983-ban kötötte össze életét egy magyarországi fiatalemberrel.

Pedig nem akárhonnan érkezett ide. Az erdélyi Marghitán született Barabás József és lánykori nevén Ráksi Ibolya lányaként. Kolozsváron, a híres Babes-Bólyai Egyetemen diplomázott, és lett elemző közgazdász. Hosszabb időre telepedett le Marosvásárhelyen, ám három évtizede a hegyek ölelésében fekvő városból Homokországba érkezett. Már régóta ezt a vidéket vallja otthonának. Hogy is ne tenné, hisz itt annyi a segítségért kiáltó, vagy csak már esdeklő ember, hogy Violának bőven ad tennivalót a Teremtő. Úgy nevelték, hogy segítsen mindenkinek, aki tőle várja életének, napjainak, reményeinek ápolását. Kinek egy jó szó, kinek egy karaj kenyér, kinek a hivatalok útvesztőiben történő eligazodás jelenti a segítséget.

A Nyíregyházi Konzervgyárban, majd az apagyi Hunyadi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben dolgozott, előbb üzemgazdászként, majd főkönyvelőként. Neki számokba rendeződött a munkatársai sorsa, akkor tudott tenni a közösség mindennapjainak előbbre viteléért, ha a rábízott teendőket maximálisan ellátta. Hozott egy fontos döntést, megalapította saját egyéni vállalkozását, hisz ambíciója, munkabírása még több hasznos dolog elvégzésére serkentette. Már régóta a pincétől a padlásig gyönyörűen felújított apagyi családi házban él, és működteti saját cégét.

Újabb fontos lépés Barabás Viola éltében 2004: ekkor lépett be a Magyar Szocialista Pártba. Két év múlva már kongresszusi küldöttnek választják, és tőle is várják nemcsak a párttagok, hanem a körzetében élők helyzetének javítását. 2009. októberében alapító tagja a Demokratikus Koalíciónak. 2013 szeptemberében megválasztották az 5-ös számú választókerület elnökének. Mátészalka és még 44 település tartozik hozzá. A DK képviselete mellett lakossági fórumokat szervez, Demokrata Klubok alakításából veszi ki a részét. Azt vallja, hogy a szépen megfogalmazott mondatok, a jól csengő ígéretek, a jövőkép megformálása, társadalmi tudatosítása mellett a cselekvő párttagság a leghatékonyabb. Ételosztást szerveznek a rászorulóknak, a gyermekeknek Mikulás-csomagot készítenek. S ami igen lényeges, nem közpénzt osztanak el, vagy abból vásárolnának, hanem saját forintjaikat ajánlják fel a közjó céljaira. Már most készülnek a Karácsonyra, hisz nem tudnak minden családban fenyőfát díszíteni, ajándékot csomagolni a szeretteiknek.

Viola most azzal foglalkozhat, amit valójában a legjobban szeret az életben. Az esettek, a rászorulók megsegítése, mert sajnos, a számuk egyre nő és tovább nő. Mi több, generációk örökítik át tagjaiknak a szegénységet. Ha az ilyen családokba születő gyermekeket nem tudják iskoláztatni, ösztöndíjjal magasabb végzettséghez az utat megnyitni, akkor a jelenleginél is nehezebb sorban élnek majd az emberek. Nemcsak Szatmárban, ahol Viola gyakran látja a saját szemével a nagycsaládok, az idősek, a hátrányos helyzetűek, a fogyatékkal élők, a sokszoros lemaradással indulók, a kisebbséghez soroltak élethelyzetének alakulását. Az iskoláztatás mellett a folyamatosan biztosított, állandó munkát tartja a legfontosabbnak. Ha a gyerek reggelre kelve azt látja, hogy szülei munkába sietnek – legyen az akár közmunka is – az a példa, az a minta ragad meg bennük. Mert lehet, hogy valódi, termelőmunkára, esetleg a versenyszférában történő elhelyezkedésre, az idő múlásával, a munkahely elvesztése után, a remény lassan, de biztosan fogy. A szegénysorból történő kiemelkedésre csak akkor lesz reális esélye bárkinek, ha lát maga előtt mintát, hogy ezt az utat, alulról felfelé emelkedve, igenis be lehet járni. Barabás Viola olyan fontos baloldali értékek mentén éli a hétköznapjait, amelyek vonzóak bárki számára. Lelke mélyén ugyanis az emberek öntudatlanul is hasonlóan gondolkodnak. Elutasítják az előjogokat, utálják a kiskapukat, és titkon álmodnak egy olyan világról, amelyben nem kell ismerőst keresni a hivatalban egy ügy elintézéséhez.

Sokat kell még aludni, amíg ez a demokratikus, szép világ beköszönt. S még többet szükséges dolgozni, hogy a papíron létező, törvényekben ugyan megfogalmazott, de a gyakorlatban még sokszor hiányzó elvek maradéktalanul valóra váljanak. Addig Barabás Violának bőven lesz teendője a választókerületében.

Ha pedig elfárad, kirándul, hetente tornázik, olvas és igyekszik mindenben megtalálni a szépet, a jót, a közösség ügyeit szolgáló dolgokat.

(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése