Nyíregyháza

A gyermekvédelemben eltöltött évek alatt sok jót és sok rosszat tapasztalt Tusay Pál, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyermekvédelmi Intézet nyugalmazott igazgatója. Örömmel élte meg azokat a változásokat, amelyek az intézet falai közt felnövekvő és az életben a helyét megálló fiatal sorsában tapasztalt. Ugyanakkor keserűen állapította meg, hogy az intézeti gyermekek egy része nehezen boldogul a társadalomban. Segítő kezekre lenne még akkor is szükségük, amikor mér régóta önálló életvitelre lennének alkalmasak.

Tusay Pál a mai Szlovákia területén lévő Szűrnyegen született 1927. szeptember 12-én. Édesapja, Tusay András, kovácsmesterként kereste a család kenyerét. Édesanyja, lánykori nevén Popely Mária, a háztartást vezette és a családról gondoskodott. Egy bátyjával osztoztak a szülők szeretetén. A felesége, Tusay Pálné született Pál Aranka, az illetményhivatal nyugdíjasa. Zoltán fiuk fogtechnikusnak tanult. Az ő neje, Morauszki Éva, szintén fogtechnikus. Házasságukból egy kislány született, Annamária tizenkét éves.

A sárospataki gimnáziumban az 1938–39-es tanévet már elkezdte, amikor a háború kényszerkiesést jelentett a tanulásban. Az érettségi vizsgát csak ezerkilencszáznegyvenhétben tehette le. Szülői támogatás híján munkát nézett magának, községi elöljáróságokon helyezkedett el mint előadó, Paszabon és Rohodon folytatta ezt a tevékenységet.

Ezerkilencszázötvenben bekerült a Megyei Tanácsra, a statisztikai osztályra hívták szintén előadónak. 1952 és ’56 között önálló statisztikai hivatal alakult – amely a Központi Statisztikai Hivatal jogelődjének számít –, és csoportvezetőként dolgozott. A debreceni KLTE-n szerzett pedagógia-történelem szakos diplomát.

Újabb váltás következett az életében 1956. május elsején, akkor választották meg a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei titkárának. Ezt a tisztséget 1977. június elsejéig töltötte be. 1977-ben nevezték ki a Gyermekvédelmi Intézet igazgatójának és 1988. január elsejével vonult innen nyugállományba.

 – Lényegében egy sor szigorú intézkedést kellett igazgatói működésem elején foganatosítani – emlékszik vissza a kezdetekre Tusay Pál. Nem volt meg mindenkinek a szükséges iskolai végzettsége, így a munkatársakat beiskoláztuk. Különösen a pártfogó-felügyelők és a nevelőszülők felügyelete tartozott hozzám.

Az állam gondozásában akkoriban kétezer-nyolcszáz gyermek élt a megyében. A különböző nevelőotthonokban mintegy kétezren éltek, míg a nevelőszülőknél nyolcszáz gyermeket helyeztek el. Az intézeti gyám és a törvényes képviselőjük egyaránt a GYIVI igazgatója volt.

Az iskolákból lemorzsolódottaknak szakmát igyekezett adni a kezébe. Igen jó kapcsolatot alakított ki Tusay úr a budapesti nagyvállalatokkal, ide irányították a gyerekeket.

A nullától hároméves korúak a sóstói anyáscsecsemő otthonba vagy már nevelőszülőkhöz kerültek. A három– hat évesek a balkányi vagy a baktalórántházi óvodás otthonban nyertek elhelyezést. A lányok később a cégénydányádi vagy az ököritófülpösi, a fiúk pedig a berkeszi vagy a tiszadobi otthonba kerültek. Két foglalkoztató iskola és nevelőotthon működött Nagydoboson és Tiszalökön. A középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekek ebben a két otthonban éltek és próbálták meg behozni a lemaradást egészséges társaikhoz képest. Kisegítő iskola és nevelőotthon Nyíregyházán a Szarvas utcán, valamint Nyírbátorban létesült. A nyírbátorit ezerkilencszázhetvennyolcban adták át, hisz feltétlenül bővíteni kellett a helyek számát.

A nyolcvanas években még nem volt gyermekvédelmi törvény, csupán a gyermekvédelmi intézetekre vonatkozó rendtartás, valamint a módosított gyámügyi rendelet szabályozta a szakemberek munkáját. A megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága három esetben tárgyalta, és jónak minősítette az intézet munkáját. Sokan megfogalmazták azt a törekvést, hogy minél több gyermek kerüljön nevelőszülőkhöz. Az ő képzésükre nagy gondot fordított a GYIVI. Tusay igazgató úr vezette be az utalványrendszert számukra. Ez azt jelentette, hogy a ruhaneműt nem központilag vették meg, tárolták és vitték ki az érintetteknek, mint korábban, hanem az utalványt kapta meg a nevelőszülő, és azért olyan holmit vett a gyereknek, amilyet kényelmesnek, divatosnak tartott.

A hivatásos pártfogók és a nevelőszülő-felügyelők költségeinek fedezésére pedig az igazgató bevezette az átalányrendszert. Az országos értekezleteken pedig hangot adott annak a véleményének, hogy miért a gyermekvédelmi intézet fizeti a nevelési segélyt az egyébként velük semmilyen kapcsolatban nem lévő családoknak. A gyámhatóságok ugyanis megállapították a nevelési segélyt és előfordult, hogy a GYIVI a saját pénzét is hozzá kellett hogy tegye, ha ezt nem kapták meg az akkori tanácstól.

Nyugdíjas éveiben Tusay Pál bepótolja az olvasást, tévézik és szívesen sétál.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)