Szentiné Bosnyák Zsuzsanna

Intézményvezető

Nyíregyháza

szentine_bosnyak_zsuzsanna.jpgAkik az Istent szeretik, minden javukra válik – a Bibliából vett idézet a vezérlő elve Szentiné Bosnyák Zsuzsannának, aki 4 éve irányítja a Kálvineumot Nyíregyházán. Az 1976. március 28-án született fiatalasszony egész élete – de még szülei, nagyszülei és saját családja mindennapjai is – tökéletesen példázzák a cselekvő hit megélésének, gyakorlásának semmivel nem pótolható erejét. Olyan szeretetteljes magabiztossággal járja útját, amelyet küldetésnek tekint: szavaival élve, elhívta őt ide az Isten. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy csupán a teológiában otthonosan mozgó intézményvezetővel beszélgetünk, a három diplomás családanya két lábbal a földön jár, ugyanakkor az égi magasságok és a hétköznapi realitások ötvözésével nem akármilyen pályát tekint hivatásának.

Otthonról hozta ezt a szemléletet. Szülei régi, megbecsült kereskedő család tagjai, Nyíregyházán a Rákóczi és a Víz utca sarkán lévő bőrdíszmű üzlet tulajdonosai. Édesanyja, Szabó Zsuzsanna és édesapja, Bosnyák István – aki a református zsinatnak 12 éven át volt tagja – a hagyományok tiszteletére tanította lányait, Zsuzsannát és Ildikót (ő a Nyíregyházi Egyetem docense, közgazdász). Szülei nem szavakkal okítottak, hanem példát mutattak. „Amit adunk az Istennek, azt sokszorosan kapjuk vissza.” – hangoztatták. A Kálvineum intézményvezetője saját családjában is megkerülhetetlen elvként tisztelik ezt a magatartást. Férje, Szenti Tibor boltvezető a családi vállalkozásban dolgozik és a 196 országban működő Gedeon Társaság régióvezetője. Meghatározó élmény volt a 25 éves asszonyának, hogy elvitte Nashville-be a 4500 személyes nemzetközi konferenciára. Az USÁ-ban megszokott öltözet, az afrikai színes népviselet mellett a konzervatív japán cégtulajdonos, Suzuki úr is jelen volt. Az üzletemberek cselekvő hitének gyakorlásáról adták közre tapasztalataikat. Azóta Szentiné Zsuzsanna is segítő tag a Gedeon Társaságban. Például ők osztottak szét 40 ezer Bibliát kórházakban, szociális intézményekben. Gyermekeik, Tibor (17) közgazdasági szakközépiskolás és Lídia – nevét az első keresztény, bíboros nőről kapta, Pál apostol leveleiből tudjuk – szintén iskolás. Az ilyen szellemiségben felnövekvő fiatalok előtt kinyílik az egész világ.

Zsuzsanna a Vasvári Pál Gimnázium angol-német tagozatán érettségizett és már másodikosként sikeresen nyelvvizsgázott angolból. Ritkaságszámba ment ez akkoriban. A Nyíregyházi Egyetemen közgazdász menedzser lett, a mesterdiplomát Miskolcon vette át. Gyermekvárás közben felsőfokú nyelvvizsgát tett angolból, később még szociális menedzser oklevéllel egészítette ki „gyűjteményét”. Kíváncsi a világra, hogy élnek másutt az emberek. A Dorcas holland alapítvány révén eljutott Szudánba és menekülteket segített. Kuratóriumi tagként különböző projekteket, pályázatokat fogalmaztak meg. Az intézményvezető – hétköznapi szóhasználattal igazgató – azt vallja, ne csak a pénzért dolgozzon valaki, hanem olyan értéket is adjon hozzá, amelytől szebb, nemesebb, jelentősebb lesz az alkotása.

A Nyíregyházi (akkor még) Főiskolán óraadóként oszthatta meg tudását a hallgatókkal. 2005-ben a Kálvineum gazdasági vezetője lett. A szülei is örömmel fogadták a Református Egyház ajánlatát. A korábbi vezető, Angyalossi Zsolt mellett stratégiai fejlesztésekkel, tevékenységük bővítésével foglalkoztak. 2013-tól pedig Szentinét nevezték ki az intézmény vezetőjének. Szerteágazó feladataik közt a házi segítségnyújtás, az idősek otthonának működtetése, a demensek ellátása, a támogató szolgálat kialakítása szerepel, no és 1500 személy meleg étkeztetéséről gondoskodnak. Véletlenek nincsenek – mondja – a Kálvineum építésének idején az édesapja vette át és részben irányította az építkezést. Biztosan nem gondolta, hogy egyszer a lánya irányítja a csodálatosan kivitelezett, a Sóstói tó és erdő közelében, mégis főúthoz közeli létesítményt.

Nyugtatja a lelket az a harmónia, ami az intézmény falai közt magával ragad. Idősek, értelmi sérültek, mozgásukban korlátozottak, családjukat elvesztő, vagy gyermekeiktől távol, önellátásra képtelen, lelki, testi gyámolításra szoruló emberek alkotnak közösséget. E falak közt friss, tiszta illat fogad. Figyelnek az apróságokra, hisz a fizikai szükségletek kielégítése mellett a lelki törődés, a vallásgyakorlás, a közösségi programok élményszerűvé teszik az itt tartózkodást. Akik pedig a szociális gondoskodás egyéb formáit veszik igénybe, tapasztalt szakemberek kísérik őket a hétköznapokban.

A zárt közösség azonban szélesre tárja karjait nemcsak az egyház, hanem a világi szervezetek felé is. Vezetőjük – és hangsúlyozottan nem kinevezett főnökük – olyan elhivatottsággal szolgál, amelyre csak nagyon kevesen képesek. Istenhite, közgazdász és mérlegképes könyvelői végzettsége, a hagyományok tisztelete varázsolja szerethetővé Zsuzsannát, aki mindezek előtt az elesett, rászoruló emberek szolgálatának fontosságát emeli ki. Beteljesedik az Ige, valóban minden a javára válik…

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése