Nyíregyháza

 A mélyreható társadalmi, gazdasági változások forgószélként söpörtek végig néhány generáción, így aztán felértékelődött azok szerepe, akik mások gondjának megoldását tartják élethivatásuknak.

Talán nem véletlen, hogy majdnem kizárólag asszonyok hivatottak erre a szerepre. Közéjük tartozik Román Demeterné, Magdika, a nyíregyházi Szociális Gondozási Központ igazgatója. Szakszerűen magyarázza, milyen szerteágazó területet kell felügyelnie.

Talán legismertebb munkánk a házi segítségnyújtás – magyarázza Román Demeterné. – Ezt ma térítéses formában végezzük, elsősorban az idős emberek otthonában. A munkatársaink bevásárolnak, kitakarítanak, kiváltják a gyógyszert, elintézik a hivatalos ügyeket a rászorulóknak. Még azt a feladatot is magukra vállalják, hogy tartják a kapcsolatot a gondozott és a családja között. Négyszáznegyven emberhez járnak naponta, ápolják őket. S hogy mennyi térítést fizetnek ezért az idősek, az attól függ, hogy mennyi a nyugdíjuk és mennyi a ledolgozott óra a gondozott személynél.

Igen sokan a szociális étkeztetést veszik igénybe, hiszen így érzi a legkevésbé a rászoruló, hogy ő mások gondoskodásától függ. Akik legalább huszonháromezer-hatszáz forintos nyugdíjat kapnak, azoknak kétezer-ötszáz forintot kell ezért fizetni. Közel háromszáz embernek pedig házhoz viszik a friss ételt. Jelenleg Nyíregyházán kilencszázan veszik igénybe ezt a szolgáltatást. Románéék azon fáradoznak, hogy a rokkantnyugdíjasokra és a járadékosokra is kiterjesszék ezt a gondoskodási formát. Az idén 38,7 millió forint jut szociális étkeztetésre, de az igazgatónő szerint ennek a többszörösét is el lehetne jogosan költeni.

Régen öregek napközi otthonának mondták, ma nappali ellátást nyújtó intézménynek titulálják azt a nyolc klubot, ahová az idősek szívesen ellátogatnak. Működik emellett egy negyvenöt személyes értelmi fogyatékosok klubja. A nappali ellátás háromszori étkezést és számos érdekes programot foglal magába. Igazi csemege ez a rászorulóknak, hiszen az otthonukból keresik fel naponta ezeket az intézményeket.

Teljesen más a helyzet a szállást adó klubok esetében. Ezerkilencszázkilencvenhattól működik Oroson egy tizenhárom személynek otthont adó létesítmény. Itt már a nem létező vagy létező, de az időssel nem törődő családot is pótolniuk kell a gondozóknak. Összintézményi szinten ezerhatszázötven embert lát el az a százhatvanöt dolgozó, amelyek közt csupán egy-két karbantartó képviseli a férfinemet.

Román Demeterné napkori születésű, 1951. július 3-án született. Édesapja, Lajsz Ferenc vasutas volt, édesanyja, Lajsz Ferencné született Lipták Mária, a termelőszövetkezet tagjaként kereste a család kenyerét. Sajnos, már egyik szülő sem él. Hét gyermeknek adtak életet, a legidősebb, Vera, szintén meghalt már. Erzsébet nyugdíjas, konyhán dolgozott évtizedeken keresztül. Mária a kazincbarcikai hőerőműből ment nyugdíjba. Ilona a megyei kórházban dolgozott, ma már szintén nyugdíjaséveit tölti. Ferenc Miskolcon hídépítő mérnökként tevékenykedik. János kőműves volt, ma rokkantnyugdíjas. A legkisebb testvér Magdika.

A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett ezerkilencszázhatvankilencben. A Nyírségi Nyomdában három éven át nyomdászként dolgozott. Hamar elkerült innen, hiszen vonzotta a szociális gondoskodás területe. Ezerkilencszázhetvenhárom február elsejétől a Nyíregyházi Járási Hivatalnál lett járási szervező gondozó. A községek házi gondozásának szervezése tartozott hozzá.

Ezerkilencszázhetvenötben beiratkozott a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola szociális szervező szakára, ahol 1979-ben vette át a diplomáját. Közben 1978 és 1988 között a megyei tanácson ő látta el a megyei vezető gondozó tisztét. Még mindig kevésnek tartotta ezt az ismeretanyagot, hisz az élet egyre több feladattal látta el, és ehhez minden információt meg is akart szerezni.

Jelenleg a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem szociálpolitikusi szakára jár. Férje, Román Demeter, a TÁKISZ-nál dolgozott. Két fiuk született, Zoltán húszéves és a DOTE nyíregyházi egészségügyi főiskoláján az ügyvitelszervezést tanulja. Attila tizenöt éves, a Szent Imre Gimnáziumban elsős.

A gondozási központok létrehozása a Magdika nevéhez fűződik. Negyedszázada foglalkozik az idősekkel. E sorok írója többször is tanúja lehetett, hogy az intézményekben, klubokban milyen megkülönböztetett szeretettel, mondhatni rajongással vették körül a csupaszív asszonyt. Érezték rajta, hogy nem a hivatal paragrafusainak szellemében, hanem lelkiismerete szerint törődik a rábízottak gondjaival. Olyanok terhét vette magára, akikről már a saját családjuk sem gondoskodott.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)