Deme Dóra

A Szociális Gondozási Központ igazgatója,

Nyíregyháza

szszb 26 ia Deme Dóra.jpgSzakmai munkájáról, munkásságáról a legtöbben már sokat hallottunk, olvashattunk korábbi köteteinkben. Igazgatói irodájában körültekintve, a díszletek közül azonnal kitűnik az ikon, a gyertya, a családi fotó, a mélyebben rejtőző lelki élet jelei. Jelek, melyek magukra vonják a figyelmet, jelek, melyekben ott van életének kerete, jelek, melyek kitárulkozásra várnak.

Református édesanyja zsoltárok ének­lésével is nevelte, melyek dallamai mélyen megmaradtak. Édesapja után lelki örökségként a görög katolikus egyház gazdag hagyományait, ábrázolásmódját képviselheti, adhatja tovább. A két felekezetből hozott hit ötvözésére, ápolására a legjobban adatott a római katolikus egyház szertartásának egy léleképítő mozzanata, a „köszöntsétek egymást a béke jelével”.

56 év megérlelődött, kikristályosodott gondolatai ezek, ezért csodálja, és örömmel tölti el, ha találkozik fiatal emberekben a bölcsességgel, mint ahogyan dr. Papp Miklós parókus atya személyében példaképre lelt. Meglátása, hogy az ország bölcs fiatalsága rejti a jövő nemzedék biztonságát. Szociális pályafutása alatt, melyet a gyermekvédelemben, a családsegítésben, a hajléktalanellátásban és a szociális igazgatásban töltött, találkozott az élet nagy kérdéseivel.

Tapasztalatai szerint nagy szükség van a bölcsességre, mert amikor „megy a szekér”, az emberek nem gondolnak az érem másik oldalára, ahol a problémák lapulnak. Az élethelyzetek megismerései arra is rávilágítottak, hogy a mai felnőtt lakosság problémamegoldó képessége alacsony. Ezért is bomlik fel a családok 40%-a, a gyerekek sérülése társadalmi szempontok szerint is tragikus. A nők magukra maradva „ál­egyenjogúságban” nyomorognak, a munka és a több műszakos háztartás súlya alatt.

Második nagy sorskérdés számára az ország mentális helyzete, a depresszió, melynek következménye a drogfogyasztás, az öngyilkosság. A miértje az elmagányosodás, a közösségek felbomlása.

A közösség felemelő, megerősítő és megtartó erejére gondol. Ha a politika nem ismeri fel, akkor ez a társadalmi probléma a gazdaságra is kihat, melyet kezelni természetes módon kell. Itt azonban az egyénnek is saját felelőssége keresni az érdeklődése szerinti közösséget, vagy az erős egyéneknek közösséget szervezni maguk köré, értelmes, nem szentimentális megjelenéssel. A meglévő közösségek tekintsék feladatuknak a magányos emberek meghívását, befogadását.

Harmadik nagy sorskérdés az idősek gondozása. Szülei abban az áldásban részesültek, hogy betegségeik idején Dóra mellettük lehetett. Édesapját 20 évig, Édesanyját öt évig ápolta. Vannak azonban „árván” maradt öregek, akiknek szükségletei megkövetelték a szociális otthonok létrejöttét, és a házi gondozás megszervezését.

A negyedik nagy kérdés a fogyatékkal élők tábora, ahol már a korábbi társadalmi szemérmesség velük szemben feloldódni látszik.

A szociális munka területén Dóra több szervezet tagja: a hajléktalanokkal foglalkozó, országos szakmai szervezetnek, a „Hajszolt” Egyesületnek, a nyíregyházi Családvédő Egyesületnek, alapítója a Talentum „Európai Fejlődésért” Kiemelkedően Közhasznú Alapítványnak. Elnöke a Szent Kamill „Életet az éveknek” Közhasznú Alapítványnak.

Tagja a Rotary Klubnak, amely hátrányos helyzetű tehetséges fiatalokat támogat.

Fontosnak tartja a fiatal korosztállyal való foglalkozást, a tartalmas kulturális rendezvények és programok biztosítását. Különös figyelmet fordított a tivadari olvasótábori mozgalom tevékenységére, ahol az írószövetség elnöke is megjelent. Gebri József személyével pedig a közös éneklés, a kóruséneklés szeretete került a közösségbe. Akik a tivadari Tisza-parton, a fák alatt ott lehettek, észrevétlenül megszerették a tanulást, fesztelenül éneklésre hangolódtak – visszaigazolásaik szerint.

Bár a munkában való elmerülése miatt fizikailag hosszabb ideig nem részesülhetett a kóruséneklés muzsikájában, az Éneklő Ifjúsági Mozgalom, Tarcai Zoli bácsi és dr. L. Nagy Katalin karvezetők, valamint Szabó Dénes személye elmélyítette a kórus-zene iránti igényét.

Hiszi és vallja, hogy az élet minden területén a szeretet, a derű, a megbocsátás útját kell járni, a lélekölő, zűrzavarba vezető gyűlölködések helyett. A kapcsolatokban, a találkozásokban a szeretet egyetlen gesztusával meg lehet vigasztalni a szomorkodó lelkeket, a fény felé fordítani az árnyékban levőket.

A mondás szerint is „egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel”

Ez a sokrétű és szeretettel teli figyelem azt az érzést kelti bennem, mintha át akarná ölelni az egész világ nyomorúságát, és Deme Dóra képviseletével a szociális munka minél szélesebb körű lehetőségeiért és elismeréséért indítok fohászt.

(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése