Nyíregyháza

Egész életét a szociális gondoskodás töltötte ki. Különböző intézményekben tölt be vezető pozíciót Mónus Albertné, született Belinszki Lujza, aki évek óta az Emlékezünk Alapítvány Tóth András Szeretetotthonának otthonigazgatója. Szent meggyőződése, hogy az életük végéhez közeledő embereknek is ugyanolyan életkörülményeket és életminőséget kell biztosítani, mint az az ifjabb korosztályokban természetes.

Dögén született 1937. március 5-én Révész Róza háztartásbeli édesanya és Belinszki Bertalan földműves családjában. Fivére, Bertalan, aki a termelőszövetkezet tagja volt, sajnos már nem él. Férje, Mónus Albert a Szabolcs-Szatmár Megyei Állami Építőipari Vállalatnál kereste a család kenyerét, de hatvankét éves korában – huszonhárom év házasság után – itt hagyta övéit. Így nem gyönyörködhet Ágnes lányuk és a két unoka boldogulásában.

Ágnes az APEH-nél munkatárs, két fia van, Péter, szociális munkás hallgató az Egészségügyi Főiskolán, Róbert ugyanezt, ugyanitt tanulja, és még a szeretetotthonban is dolgozik.

Lujzika – mindenki így szólítja a nagyon kedves, szeretetreméltó asszonyt – a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán szerzett oklevelet 1979-ben. Akkorra már javában dolgozott: 1968-tól áll munkaviszonyban. Előbb a sóstói szociális otthonban háromműszakos ápolónőként gondozta az idős embereket, egy év múlva megbízták a gazdasági szakterület vezetésével, majd megbízott intézetigazgatóként irányította az otthon életét. Az 1970-es nagy beruházás az ő nevéhez fűződik.

Az akkori megyei tanácson felfigyeltek a kiváló szervezési képességekkel megáldott igazgatóra, és 1975. január elsejétől kinevezték a megyei tanács főelőadójának, majd csoportvezetőjének. Hosszú éveken keresztül szervezte, koordinálta a megye szociálpolitikai életét, annak eseményeit. A rendszerváltozás után a megyei önkormányzat intézményfelelőse lett. 1993. áprilisában tizennyolc évnyi megyei irányítói tevékenység után vonult nyugdíjba.

Ám Mónusné Lujzika nem az a fajta ember, aki egy helyben, tétlenül szemlélné az idő múlását. Egész élete arról szólt, hogy jobbítani akart a rászoruló, zömmel idős emberek életén, számukra intézeteket hozott létre, bővítette, fejlesztette, modernizálta azokat. Ezt az odaadóan végzett, magas szinten folytatott hivatásgyakorlást a nyugdíjazás nem szakíthatta meg. Mónusné látta, hogy idősek, rászorulók a társadalmi rendszertől függetlenül most is vannak, sőt egyre jelentősebb réteg került a szokottnál is nehezebb helyzetbe. Számára nem volt kérdés, hogy tennie kell, folytatva azt, amit elkezdett, és gyakorolt évtizedeken át. így látta, alapítványi formában érdemes folytatni a szociálpolitikai gondoskodást. Családi bt.-jük, az Őszidő Betéti Társaság létrehozta az Emlékezünk Alapítványt. 1994. október elsejére az alapítvány felépítette a nyíregyházi Tallér utca 4. szám alatti otthont.

A huszonöt személyesre kialakított egy- és kétágyas szobákban biztosítottak családi ellátást házaspároknak és egyedülállóknak felekezetre való tekintet nélkül. Sok segítséget kaptak dr. Golenyák Bélától, a megyei kórház rehabilitációs osztálya osztályvezető főorvosától, aki a kuratórium elnöki tisztét látta el éveken keresztül.

Mónusné vezeti 1998-tól a kertvárosi környezetben található intézményt. Jelenleg huszonkét idős ember – nyolcvan és kilencvennyolc év közöttiek – laknak az egy- és kétágyas szobákban. A szállásért és a háromszori étkezésért nyugdíjuk 80 százalékát fizetik térítési díjként. Amikor az otthon lakója lesz valaki, az intézet elfogad készpénzadományt vagy a hozzátartozótól, vagy a beköltözőtől.

Meglepően jó egészségi állapotban töltik életük utolsó éveit ezek az emberek. A rendszeres orvosi ellátás mellett pihenésre, a szabadidő kellemes eltöltésére lehetőségük nyílik. Az egyik néni varrógépén megjavítja társai holmiját, kézimunkázik. Az ünnepeket közösen köszöntik, karácsonyfát állítanak, húsvétkor a férfiak locsolkodnak, és a farsangon zene, tánc csempészi vissza fiatalkori emlékeiket mai életükbe. Családtagjaikkal viszonylag rendszeresen találkoznak, így az otthon kényelme és törődése mellett a család szeretetét sem nélkülözik teljesen. Azzal az érzéssel jönnek az otthonba, hogy ebben a közösségben élik le a számukra rendeltetett utolsó éveket. Az évek során huszonnyolcan távoztak el az otthonból örökre. Bár nem feladatuk, de a hospice szolgáltatást is ellátják az ápoló-gondozó nővérek.

Kinőtték az otthont, ezért a régóta szorgalmazott bővítésnek látható jelei vannak. Az új épületrészben négy szobát alakítanak ki nyolc személynek, valamennyi szobához vizesblokk is tartozik. Lesz külön orvosi és betegszoba, és mentálhigiénés helyiség. Kb. egy év múlva, 2003 őszén vehetik birtokba a létesítményt.

Mónus Albertné megkapta a szociális és egészségügyi szakterületen kapható legmagasabb kitüntetést, a Battyányi–Stratmann emlékérmet. Áldozatos munkájáért, odaadásáért, kimagasló vezetői tevékenységéért.

Egész életéért.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)