Nyíregyháza

Amikor egy ember minden szavából a hivatás, a szolgálat őszinte szeretete szól, akkor Együd János a beszélgető társa. Ibrányban született 1939. május 27-én.

Édesanyja, Horváth Etelka egy kisiparos mester felesége volt. Hasonló nevű édesapja kovácsmesterként kereste a kenyerét. Testvére, Mária fényképészként dolgozott. Hites felesége, Szőke Zsuzsa tanította a rábízott gyerekeket. Judit lánya a gyógyítással foglalkozik Washington mellett, s neveli kisebbik, László nevű unokáját. Zsolt fia vállalkozó, aki a tízéves Gabriella édesapja.

Együd János a Vasvári Pál Gimnáziumban érettségizett, majd az egri tanárképző főiskolán matematika–fizika szakon szerzett diplomát. Ezt követte a pedagógia-mentálhigiénés oklevél, számos vezetői tréning, majd a szociális szakvizsga.

Pályáját Pócspetriben szaktanárként kezdte 1959-ben. A karib-tengeri válság idején töltötte katonaidejét, aminek eredményeként több mint tíz évig a sorstársakkal minden évben, nyáron felidézték az együtt töltött hónapok emlékét. Ezután Encsencs, majd Nyírbéltek községek általános iskoláinak igazgatói székében tette a dolgát. 1972–78 között az akkori megyei tanács alsófokú iskolai csoportvezetőjeként felügyelte az óvodák, az általános iskolák, a gyógypedagógiai és a gyermekvédelmi intézetekben folyó munkát. Az igazi első megmérettetés 1978-ban várt rá a nyírbátori gyógypedagógiai intézet falai között. Ezt követte Nyíregyházán a gyermekvédelmi intézet igazgatói székében folytatott hét évi munka. 1994–98 között az MSZDP képviseletében a megyei közgyűlés alelnöke volt. Komoly ráhatásra vállalta el ismét a „Gyivi” igazgatói munkáját. Legnagyobb kihívása ebben az időszakban emberileg és szakmailag egyaránt a merev – ideológiával kellően megspékelt – struktúra átalakítása volt. A megyében akkor 3300 gyerek, közel 300 fős otthonokban sínylődött, esetenként börtönszerű körülmények között. A nevelőszülői hálózat nem működött, az otthonok inkább hasonlítottak szigorúan őrzött katonai létesítményekre, mint olyanokra, ahol védtelen gyerekeket nevelnek. Együd János fő célja ekkor a struktúra „szétverése” volt, ami kiváltotta a hivatalos politika és a munkatársak egy részének ellenállását is. Az „elvárás” szerint meg kellett volna védenie a várost a gyerekektől, de ő a gyerekeket védte meg a várostól. Megszüntette a rácsokat, a zsilipes beléptetési rendszert, a szögesdrótot a kerítéseken, az elkülönítőket, azaz nyitottá tette az intézményt. Az eredmény az volt, hogy az intézet lakói nem akartak megszökni, a gyerekek „papának” szólították.

A 90-es években újraindították a nevelőszülői hálózatot, átalakították a gyermekotthonokat – jelentősen csökkentve az egy-egy otthonban élők létszámát – koedukálttá tették az intézményeket, széles korhatárú csoport kialakításával nem szakították el egymástól a testvéreket. Elérték, hogy a gyerekeknek nem kellett három-négyévente új „otthonba” költözniük. Legnagyobb eredményként megszüntették a csecsemőotthonokat 1995-re. A kórházakban „felejtett” csecsemőket azonnal nevelőszülők gondjaira bízták, akik így évente 100–120 gyereket nevelnek fel.

Mára Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén közel 700 nevelőszülő 1400 gyermeket nevel fel rendszeres és folyamatos képzés, továbbképzés mellett. Az 1997-ben elfogadott gyermekvédelmi törvény kellően, de nem eléggé ismeri el áldozatos munkájukat, például nem számít be a nyugdíjba.

A 90-es években elkezdték a lakásotthoni gyereknevelést, aminek a keretében Nyírszőlősön öt lakást vettek erre a célra, Magyarországon elsőként. Napjainkra ez a szám 20-ra változott. A jövőt, megítélése szerint az udvarház-rendszer jelentené, ahol az önkormányzati tulajdonú lakásokban, családonként 4–5 gyerek nevelnének. A gyakorlati megvalósítására már lehet pályázni, ami az arra rászorultak érdekeit a legmesszebb menőkig szolgálná. Emellett segítene azok lakásgondján is, akik ezt a 20-25 év alatt, testet-lelket igénybe vevő munkát tiszta szívvel, őszinte lelkiismerettel végezve más módon nem tudnak lakáshoz jutni. Együd János hitvallása szerint itt alázattal kell szolgálni mindennap. Minden, ami tegnap még új volt, mára elavulttá válik, s a jobbon kell gondolkodni folyamatosan. Munkatársait ezek szellemében válogatta és válogatja meg. A keze alatt dolgozók 38 százaléka többdiplomás, elkötelezett szakember, aki hivatásának érzi azt, amit csinál.

Az igazgató úr 2003. szeptember végén elköszön attól az intézménytől, ahol élete aktív részét a mindennapi küzdéssel, kísérletezéssel töltötte el. Ezúton köszöni meg a megye társadalmának azt a segítséget, amit a munkájához hosszú évtizedeken át kapott.

Tervei közt szerepel, hogy elsőként lányához utazik ki néhány hónapra az Amerikai Egyesült Államokba, pihenni és unokázni.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)