Tompa Andor

Igazgató,

Nyíregyháza

szszb_05-118_tompa_andor.jpgTizenegy éves kora óta testnevelő tanárnak készült Tompa Andor, a nyíregyházi Bujtosi Szabadidőcsarnok igazgatója. Életét még egy szerelem kormányozta, a kultúra, azon belül is a színház világa gyakorolt rá komoly hatást.

A negyvenes évei elején járó fiatalember a megye legnagyobb intézményét irányítja. A sportcsarnoknak indult, majd szabadidőcsarnokra keresztelt intézmény fenntartásának nagyobb részét a megye és a város vállalta magára: összesen 40 millió forintot adnak a gazdálkodáshoz. További húszmillió forintot pedig az intézmény saját bevételekből teremt elő a működéshez.

Tompa Andor a berettyóújfalui Arany János Gimnáziumban érettségizett ezerkilencszázhetvenben, majd tanított egy évet, utána bevonult katonának. Édesapja néhai Tompa Andor főkönyvelő volt egy állami gazdaságban, édesanyja, Málnássy Eszter a háztartást vezette. Andor a Bessenyei György Tanárképző Főiskola padjaiba ezerkilencszázhetvenkettőben ült be és szerzett diplomát testnevelés-földrajz szakon. Már főiskolás évei idején eljegyezte magát az atlétikával, nemcsak aktívan sportolt, hanem mint sportvezető is megmutatta oroszlánkörmeit. Az atlétikán belül a hármas- és a távolugrást választotta. A magyar ranglista 9-10. helyét jelentette számára a 14,44 méteres hármasugrásbeli egyéni csúcs.

A diploma átvétele után az NYVSC atlétikai szakosztályánál technikai vezető lett, s egy esztendő múlva behívták a tanárképző főiskola testnevelés tanszékére. Biomechanikát, atlétikát és kötelező testnevelést tanított a nem testnevelés szakos hallgatóknak. Időközben másfél évig ő töltötte be a tanárképző-egyesület elnöki posztját.

Az atlétika változatlanul a szíve csücske volt, bizonyára ezért lett atlétikai edző az NYVSC-nél. Sprinterekkel foglalkozott és egy első osztályú versenyző is készült az ő irányításával. Hamarosan észrevették benne a jó szervezőt, és az egyesületnél a szervezési osztály vezetésével bízták meg.

A Bujtosi Szabadidőcsarnok fenntartása, ésszerű, gazdaságos működtetése mind komolyabb feladatot rótt az önkormányzatra, ezért örömmel vette Tompa Andor a felkérést, amikor ugyancsak a szervezési osztály vezetőjének nevezték ki. Közben élete másik nagy szenvedélye, a színház is belépett a képbe és 1990-92 között, mi mást, mint a szervezési osztály vezetését vállalhatta magára. 1992. február 29-én, szökőév négyévente előforduló napjától vezeti a BUSZACSÁ-t.

− Óriási tervekkel láttam munkához − hallottuk Tompa Andortól. − Úgy gondoltam, a sportcsarnoki funkció ellátása mellett színvonalas kulturális rendezvényeket kell szerveznünk. Olyan családi programokról gondoskodhatunk, amelyet negyedévente a mai fizetések mellett egy család megengedhet magának. Az a tapasztalatunk, hogy a hatszáz és ezer forint közötti koncertjegyeket még megveszik és a különleges programoknál legfeljebb ezer forintot kérhetünk el.

− Generációk szórakozhatnak nálunk a Hungária, a Republik koncertjein. Bár megmondom, igazán színvonalas külföldi ajánlatokat kapunk, csakhogy képtelenek vagyunk például tízmillió forintot előteremteni egy koncert kedvéért. Olyan hatalmas belépődíjat kellene szednünk, hogy arra meg nem találnánk fizetőképes keresletet.

A közélet más területei sem idegenek a számára. A szűkebb lakókörzetét képviselhette az önkormányzatban. Ráadásul történelmi időszakban ülhetett be a honatyák közé, hiszen a politikai átalakulást követő legelső képviselő-testület tagjaként, a Fidesz-frakcióban vehetett részt a megyeszékhely közéletének formálásában. Kezdeményezésére és közreműködésével leburkolták az utakat a Hímesben. Ennek értékét növeli, hogy nem kizárólag állami pénzek felhasználásából, hanem magánerőből készültek ezek a beruházások. Bevezették a gázt, a kábeltévét. Sajnos, nem sikerült megvalósítani a kerékpárutat, pedig nemcsak a sportolni vágyók számítottak rá, hanem a közlekedés biztonságát is számottevően javította volna Nyírszőlős és a Hímes között. Az önkormányzat sport- és kulturális bizottságát vezette egy ideig, majd tagként folytatta munkáját.

Tréfásnak indul, ám annál komolyabb az a kérdés: miért maradt Nyíregyházán? Élhetne a családjával Miamiben vagy Daar es Salamban… Veszprémben mindenképpen, mert a főiskola után csábították oda, de a felesége, Lázár Éva még nem fejezte be addig a matematika-rajz szakot. Körülményes lett volna Veszprémből Nyíregyházára utazgatni vizsgázni, konzultálni. Így aztán maradtak, s időközben soha fel nem merült, hogy máshol is lakhatnának. Két lányuk született, Ágnes tizenhét éves, a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolába jár, Annamária most végez a 14-es iskolában.

Szabad idejében focizik, a városi bajnokságban kergeti a pettyest a baráti kör tagjaival. Kedd esténként kártyaparti ad kikapcsolódást.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése