Szendrei József

Vállalkozó, szakértő,

Nyíregyháza

szszb 25 nl Szendrei József.jpgSikeres vállalkozó. Vitás ügyekben szakértő. A közéleti munkából is kiveszi a részét. Jól képzett szakember. Sikereit szaktudásának, szorgalmának, kapcsolatteremtő készségének és a jó családi hátterének köszönheti. Ő Szendrei József, a nyíregyházi SZETBER Beruházó és Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője.

Barabástól Ibrányig, Nyíregyházától Mátészalkáig ismerik és tisztelik szerte a megyében. Árvíz után a szatmári falvakban is letette a „névjegyét”. A valós névjegykártyáján ez olvasható:
„Szendrei József ügyvezető, beruházási, építésügyi és ingatlanforgalmi igazságügyi szakértő. A SZETBER szolgáltatásai: lebonyolítás, műszaki ellenőrzés, magas- és mélyépítés teljes körűen, megvalósíthatósági tervek, tanulmányok készítése, építési fővállalkozás, generálkivitelezés, építésügyi és ingatlanforgalmi szakértés.” Ezt a sokrétű tevékenységet családi vállalkozás keretében műveli, jó segítője a felesége.

Feljegyezhette a krónikás, hogy 2008-ban, majd 2009-ben jól bekapcsolódott Nyíregyháza buszközlekedésének fejlesztésébe. Egy eredményes uniós pályázat támogatásával ugyanis a megyeszékhelyen 103 buszváró épül, illetve korszerűsödik. 2008 őszén az említett buszvárókra az építési engedély már megvolt. Beruházó a városi önkormányzat. Beruházáslebonyolító a SZETBER. A lebonyolítás a teljes közbeszerzéssel kapcsolatos teendőket és a műszaki ellenőrzést jelenti. A közbeszerzési eljárást a kft. 2008 decemberében indította. A kivitelezést 2009 tavaszán kezdik. A munkálatokkal augusztus végéig, az iskolakezdésig végeznek. Ettől kezdve a buszra várók, a busszal utazók uniós szolgáltatásnak örülhetnek.

Nézzük, hogy Szendrei József az elmúlt hónapokban, években hol végzett jelentősebb munkát. Megyénkben több mint száz iskola építésében vett részt mint beruházó, építésvezető vagy műszaki ellenőr. A nyíregyházi Krúdy-gimnázium felújításánál, bővítésénél például beruházáslebonyolító volt, tehát sokrétű munkát végzett. A megyei főügyészség új épülete korszerű és mutatós.

Jogos büszkeséggel emlékezik az ügyészségi építkezésre, ahol szintén beruházáslebonyolító volt. Nyíregyházán az Almatároló közelében egy régi, nádfedeles házat a hozzá tartozó telekkel együtt kisajátítottak, mert a későbbiekben innen a Debreceni utcáig négysávos, korszerű összekötő utat alakítanak ki. A mátészalkai Ipari Parkban többes célú, korszerű Inkubátorházat alakítottak ki. Mérföldkő volt ez a mátészalkaiak életében, hiszen azóta befektetők jöttek ide, és a következő egy-két évben újabb befektetők érkezésére, munkahelyteremtésre számítanak a szatmári emberek. A mátészalkai építkezésnél is beruházás-lebonyolító, vagyis kulcsember volt. Nagykállóban gabonatárolót építettek. Jelentős esemény volt ez Szabolcsban a mezőgazdasággal foglalkozók körében. Barabáson, közel az országhatárhoz kisajátítási eljárásban vett részt. Itt a túlzottan is kanyargós útszakaszt kellett kiegyenesíteni.

Már a jövőbe mutat, hogy Nagyarban belátható időn belül szintén kisajátításra lesz szükség. Mégpedig természetvédelmi területen. A Tisza-parti településen különösen körültekintő munkára lesz szükség.

Külön kis bekezdést érdemel a téma jelentősége miatt az árvizes újjáépítés. 2001-ben a szatmári területen, a hármashatár közelében tíz településen műszaki ellenőr volt az újjáépítések során. Az elvárások miatt és csak úgy emberségből sokat és szakszerűen kellett itt dolgozni. Az újjáépítés után lelkiismeretes munkájáért Elismerő Emlékérmet kapott.

Elismeréseinek egy részét kifüggesztette irodája falára. Az egyik arról tanúskodik, hogy 2002-ben az „Ingatlanértékelés közepes vállalkozás kategóriában országos első helyezést ért el.” (Megyénkben hasonló elismeréssel senki sem dicsekedhet.) Már említettük, hogy a megyei főügyészség új épülete korszerű és mutatós. Az építkezés befejezése után Magyarország legfőbb ügyésze Oklevéllel tüntette ki az ügyvezetőt.

Szendrei József magasépítő mérnök. Szakmai tapasztalatokat szerzett több fontos cégnél, a KEMÉV-nél, az ibrányi szövetkezetben és az ÉPSZER-nél. 1991-ben alakult a SZETBER. Tagja a Területi Igazságügyi Kamarának, az Építészkamarának és a Mérnökkamarának. Plusz még nemzetközi ingatlanszakértő is. Az utóbbi pozíciójáért tanfolyamot kellett végeznie, vizsgát kellett tennie. Életútjának rövid bemutatásához tartozik, hogy ő a Szociáldemokrata Párt országos alelnöke és a Szocdem megyei elnöke. Közéleti munkájáért megkapta a Kéthly Anna Emlékérem kitüntetést. Ritka elismerés ez megyénkben.

Szendrei József a nyíregyházi Fészek utcán rendezte be családi fészkét. A felesége a vállalkozásban dolgozik. Három a kislány, pontosabban három felnőtt lánya van. Mind a három egyetemet végzett. Elégedett lehet a sorsával. Vele is elégedett lehet a környezete.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése