Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szaszala Tamás
Cégtulajdonos, ügyvezető igazgató,
Nyíregyháza
Az Észak-Amerika folyóparti erdeiben őshonos nyugati platán a földkerekség leghatalmasabbra növő fája, törzsátmérője gyakran meghaladja a négy-öt métert. Nálunk az utcákat, utakat szegélyező, a parkok, ligetek fölé magasodó juharlevelű platánok díszlenek, amelyek termetben, terebélyességben alig maradnak el amerikai rokonaiktól. A szépségük, méltóságuk, no és az árnyuk miatt kedveljük is őket.
Nem különben szereti a platánt a fiatal éveit taposó Szaszala Tamás cégtulajdonos, ügyvezető igazgató. Már csak amiatt is, mert a családi vállalkozásuk e név viselője, a cég lógóját is a platán öt ujjú juharlevele díszíti. Jelképesen szólva: a Platán Autóház kis magonca hamar gyökeret eresztett, és gyors növésnek indult az egyébként nehéz talajúnak tartott autós szakmában.
Szaszala Tamás 1970. július 31-én született Nyíregyházán. Édesapja, Szaszala László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatója, akinek egész élete az autókhoz kötődik. Nincs ez másképp a nagyobbik gyermek, Tamás esetében sem. A gyermekkori emlékekből is főként a gépek szeretete, a „mi mozgat mit, és hogyan” kíváncsisága, no és persze, a „szétszedni-összerakni” boldogsága jön elő.
A nyíregyházi Benczúr Gyula Általános Iskola elvégzése után a Kossuth Lajos Gimnázium következett. Ez idő alatt a mindennemű technikai újdonságra fogékony kamasz leginkább az iskolai rádióstúdióban szeretett foglalatoskodni. A Kossuth-gimnáziumból egyenes út vezetett a debreceni Ybl Miklós Építőipari és Műszaki Főiskolára, ahol épületgépészetet tanult. Ez akkor új szakmának számított a főiskola életében is. Az új szakma, új kihívás elve dominált a debreceni műszaki főiskolára való jelentkezésében. Még csak a harmincadik életéve kapujában, mégis bizonyossággal mondja: ezek voltak a legszebb évei.
A diplomát követően mégsem a szakmájában helyezkedett el, mert akkor már álltak a Platán Autóház falai, közöttük pedig beindult az élet. Az ünnepélyes megnyitó 1994. április 11-én volt. Családi vállalkozás ide, családi vállalkozás oda, a friss diplomás fiatalember mégsem a magas ülésről kezdte az életet, hanem raktárosi szerepkörben. A raktárosi munka, mint mondja, csak hasznára volt a későbbiekben. Neki, sőt önmagának is be kellett bizonyítani, hogy alkalmas a feladatra. Aztán műszaki igazgatója, majd ügyvezető igazgatója lett a cégnek.
A Platán Autóház a Volkswagen és a Skoda személygépkocsik márkaképviseletét, és teljes körű szervizét látja el. Az előbbi márka a Platán tulajdonosainak választását illetően nem szorul magyarázatra, a Skodák forgalmazását pedig nem bánták meg. Pedig csupán a véletlen hozta, hogy felkerült a cég palettájára. A Skodáknak mindig is keletjük volt nálunk, amióta pedig a Volkswagen család tagja, egyre nagyobb teret hódít a világ autópiacából.
– Nagyon kellemes a vevőköre, és ami a legmeghatározóbb: igencsak jó a Skodák ár-érték aránya. Vagyis, amikor autót veszünk, rögtön számolunk a majdani eladhatóságával is – mondta Szaszala Tamás, aki nemrégiben szemlélhette meg Európa egyik legkorszerűbb gyáregységét a Prága melletti Mlada Boleslavban. Az idén lehetősége nyílt megtekinteni az inkák földjén, a jelenleg Mexikóban gyártott bogárhátú Volkswagenek legördülését is a szerelőszalagról.
A Platán Autóház bemutató termeiben mindkét márka legújabb modelljei fellelhetők. Az autóház a megyében elsőként, 1998 májusában kapta meg az ISO 9002 minősítést, amely minőségi rendszer már az új évezred követelménye. A jelentőségét még nemigen értik az emberek, de a már eszerint működő cégek és dolgozóik tudják: a mai világ nagy útvesztőjében csak előre lehet menekülni. Ezt vallja Szaszala Tamás is. Az elkövetkezőkben a legfontosabb stratégiára: a minőségre kíván koncentrálni.
– Teljes egészében megbízunk a márkában és már bízunk önmagunkban is – ekképp szól az eddigiek rövid sommázata. A Porsche Hungária minden intelmét igyekeztem megszívlelni, noha azok olykor túl keménynek és haszontalannak tűntek. Az igazuk mindannyiszor bebizonyosodott: a befektetett energia megtérül. Ennek a felismerésnek és a napi tizenkét órás munkának köszönhetem, hogy a Porsche Hungaria az 1998-as év értékesítéséért Aranytűvel jutalmazott. Ez cégünk elismerése is, amely 1999. november 26-án Mátészalkán, a Jármi út 67. sz. alatt új Volkswagen autószalonnal gazdagodott.
A családi vállalkozásban dolgozik az édesanyja, s lehet, hogy a 2000-ben, szintén a debreceni műszaki főiskolán diplomához jutó húga is itt kezdi a munkát. A fiatal ügyvezető kevés szabad idejében zenét hallgat. Az ezredfordulótól pedig egy általános jobblétet vár, hogy többen betérhessenek hozzájuk Volkswagent, avagy Skodát venni.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése