Szalacsi Árpád

A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója, címzetes egyetemi docens

Nyíregyháza

szszb_33_zsl_szalacsi_arpad.jpg„Erdők jó kezekben!” – ez a NYÍRERDŐ Zrt. frappáns szlogenje. Benne van a cég filozófiája, a magas szintű felkészültség és szakmaszeretet, ezt célként és zsinórmértékként tartja számon Szalacsi Árpád. Vezetőként is ez a sikerének záloga. Következetes, ebben példamutató kíván lenni, hiszen, mint taglalja, az erdész szakma a hivatástudaton kívül másfajta attitűdöt, alázatot és türelmet is igényel. A vállalati kultúra értéke, normái a munkatársak figyelmében, az igényesen szerkesztett, informatív honlapban, a kiadványokban, prospektusokban, a kommunikációban is megjelennek.

A tanulás, a képzés, a motiváció gondolatvilága végigkíséri beszélgetésünket. Sikeres pályaválasztásának is ez a kulcsa. Általános iskolai biológiatanára az órákon, természetismereti táborokban kedveltette meg vele az erdők-mezők világát. Innen egyenes út vezetett Mátrafüredre az Erdészeti Szakközépiskolába, majd a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karára. 1996 augusztusában került a NYÍRERDŐ Zrt.-hez, ez az első munkahelye. Okleveles erdőmérnökként különböző beosztásokban dolgozott, 2002-ben lett Fehérgyarmaton erdészeti igazgató, 2010 óta a társaság vezérigazgatója.

Az erdők hármas funkcióját – az erdő- és vadgazdálkodást, az erdő védelmét, illetve társadalmi-közjóléti szerepvállalást – igyekszik egyensúlyban tartani. A Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye területén kilenc önálló erdészeti egységgel 60 ezer hektár állami tulajdonú erdőterületet kezel, ennek harmada gazdálkodási korlátozás – Natura 2000, természetvédelmi oltalom – alatt áll. Például a Debreceni Nagyerdő, a Gúthi-erdő, a Bockerek-erdő, a Baktalórántházi erdőtömb egy része.

A hagyományos erdőgazdálkodás komplex irányítása mellett vonzódását e tájhoz doktori disszertációjának témája, „Természetközeli erdőgazdálkodás lehetőségei a szatmár-beregi sík erdeiben” is bizonyítja. Nemcsak a tudományos, hanem az oktató munkát is fontosnak tartja, a Debreceni egyetem vadgazda mérnökképzésében is részt vett, a záróvizsga bizottság állandó tagja, az erdészeti szakmai tanácskozások rendszeres előadója. A NYÍRERDŐ életében az akác, mint erdészeti hungarikum kiemelkedő szerepet játszik, jól alkalmazkodik a klímaváltozáshoz. Nemcsak idehaza, külföldön is keresettek az ebből készült termékek, és hasznából tudják fenntartani, gondozni a természetszerű, őshonos fajokat, erdőket.

A Társaság fontos tevékenysége a vadgazdálkodás, a lónyai, a gúthi és a halápi vadászterületeket sok hazai és külföldi vadász keresi fel. A vadászat egyébként Szalacsi Árpádnak is kedves foglalatossága.

A cég közjóléti szolgáltatásai többször is szóba kerülnek. E társadalmi szerepvállalás felértékelődött, elvárás, de ezt csak eredményes gazdálkodással tudják elérni. Ha a közönség megismeri az erdészek munkáját, biztosítva lesz az erdő megbecsülése, ez közjóléti tevékenységük célja. Folyamatosan karbantartott objektumokkal, szabadidő komplexumokkal, nagyszabású programok szervezésével élményekhez juttatják az embereket, megteremtik a pihenés, a rekreáció, az oktatás, a játék, a sport és a testedzés lehetőségét – oxigéndús erdei körülmények között. Különösen nagyszabású felújításokat végeztek az utóbbi hónapokban a Nyíregyháza tüdejének nevezett Sóstói Parkerdőben.

Erdőpedagógiai tevékenységükkel a jövőt is építik. A Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola a Nyíregyházi Erdészet épületében speciális felszereltséggel, kiváló szakemberekkel működik. Debrecenben a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolát tartják fenn, és üzemeltetik a város tulajdonában levő Hármashegyi Erdei Iskolát is.  

Fontosnak tartják, hogy a Társaság által kezelt természeti értékeket kiadványokban, filmeken is bemutassák. Utóbbiakkal több is díjat nyertek nemzetközi természetfilm fesztiválokon.

Szalacsi Árpád számos társadalmi megbízatást is betölt. Elnöke a Megyei Labdarúgó Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazgatóságának és a Magyar Labdarugó Szövetség Amatőr Bizottságának. Vezeti az Országos Erdészeti Egyesület Megyei Helyi Csoportját is. Szabadidejében a vadászat mellett, futásra, teniszre és focira is igyekszik időt szakítani.

A természet iránti szenvedélye bizonyára befogadásra talál gyermekeiben is, 18 éves lányával és 13 éves fiával sokat járják az erdőt.

Sikeres ember. Igencsak rokonszenves, miközben a Társaság alkalmazottaiért érzett felelősségéről beszél, akkor a kívánt jó közérzetről és az elvárt tulajdonosi tudatról-kötődésről is szól, mert csak így – közösen – lehet sikeres a cég.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése