Szakács László

Ügyvezető igazgató,

Nyíregyháza

szszb_17-86_szakacs_laszlo.jpgJó szakemberekből áll az a maroknyi csapat, amely az elmúlt bő másfél évtizedben letette névjegyét a keleti régió számos településén. A cég jó hírnevét e sorok írója hallotta többek közt Nyíregyházán, Záhonyban, Tiszaszalkán és Nyírturán. A cég neve: Szakács és Társai Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A sikerkovács, az ügyvezető igazgató Szakács László.

Szakács László halk szavú, megfontolt ember. 2003 végén nagy szeretettel és tisztelettel fogadták őt szülőfalujában, Tiszaszalkán, ahol avatták a kábeltelevízió hálózatot. Néhány nap múlva ezt írta az újság: „Tiszaszalkán december 17-én, Barabáson december 22-én, Lónyán 23-án megtörtént a kábeltelevízió hálózatának műszaki átadása-átvétele. Beüzemelés január végén lesz, addig mindenütt díjmentes a próbaüzemelés. A beregi falvakban most 2–3 tv-csatorna fogható, üzembe helyezés után több mint 20 állomást foghatnak az itteniek. Az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatot hirdetett kistérségi kábeltelevízió hálózatok létrehozására és üzemeltetésére. A pályázatot a nyíregyházi székhelyű Szakács és Társai Építő Kft. nyerte meg. Szakács László ügyvezető igazgató elmondta: jövőre több beregi településen építik ki a hálózatot.”

A beregi emberek nagyon örültek a kábeltelevíziónak, a tiszaszalkaiak ezt mondták: „Nekünk karácsonyi ajándék a kábeltelevízió.” Idén, 2004-ben Csarodán, Tiszaadonyban és Tiszakerecsenyben szeretnék kiépíttetni a hálózatot. Természetesen a kft. nemcsak kábeltelevízió hálózatok kiépítésével foglalkozik. Többek közt víz- és telefonhálózatokat is építettek és építenek.

A cég irodája Nyíregyházán a Körte u. 3. sz. alatt található. 2003 szeptemberében itt készült egy kis visszatekintés, cégbemutató, amelyből idézünk: „A Szakács és Társai Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1997. január 20-án alakult. A cég törzstőkéje hatmillió forint. Minden dolgozó cégfeliratos munkaruhával rendelkezik, a gépkocsik is el vannak látva emblémás logóval. A kft. saját telephelye az építtető által biztosított főanyagok, valamint a cég saját anyagai és eszközei részére biztonságos tárolási lehetőséget nyújt. Az alkalmazott létszám 25, a többség szakképzett, kisebb részben betanított munkás. (Szükség esetén alvállalkozóknak is munkát biztosít a kft.) Társaságunk MSZ EN ISO 9001:2001 minőségirányítási rendszert vezetett be és működtet.

2002-től a minőségirányítási rendszer keretében bevezettük a vevői elégedettség mérését, amely szerint a vevőink igen elégedettek a társaságunk által végzett munkával. A cég megbízásait megfelelő minőségben és a vállalt határidőre, megrendelőink teljes megelégedésére teljesíti.

A Matáv Rt. is évente minősíti cégünket. Legutóbb „A” ajánlottan alkalmas minősítést kaptunk. 2001-ben a Matáv Beszerzési Igazgatósága „Az év területi beszállítója” címet adományozta cégünknek. Ezerkilencszázkilencvenkilencben 150 millió, 2000-ben 175 millió, 2001-ben 200 millió, 2002-ben 241 millió forint volt az árbevételünk. (A mérleg hamarosan kimutathatja, hogy 2003-ban mintegy 250 millió árbevételt könyvelhettek el.)

A kft. a távközlési jellegű tervezési és kivitelezési munkáit az elmúlt négy évben főleg a Matáv Rt. megrendelésére végezte. 2000-ben már nemcsak meghívásos pályázaton, hanem közbeszerzési pályázaton is sikerült munkákat elnyerni.

A nyíregyházi Városüzemeltetési Kht. és a Nyírségvíz Rt. részére ezerkilencszázkilencvenhét óta végzünk hibaelhárítási, útjavítási munkákat. Több csapadékvíz-elvezetési munkát is elnyertünk.

Az adminisztrációs munkák végzésére az alkalmazottaink jól felkészültek, szakmailag és emberileg megbízhatóak. A kft. ügyvezetője Szakács László, aki a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat (1968–1989), illetve a Matáv Rt. Hálép építésvezetője volt (1989–1995). Főépítésvezető Varkoly Ferenc Zsolt, műszaki vezető Palkó László, az elkészült munkák felmérését és feldolgozását Oláh Csaba és Kovács Zoltán mérnök naprakészen és hibamentesen végzik. Építésvezető Zentai András és Rácz Ferenc. Műszaki, technikai felszereltségünk jó.”

2003 nyarán Bodó Erzsébet és Szakács László 50–50 százalékos tulajdonosi arányban megalapította a Nyírstabil Kft.-t , amely főleg útépítéssel, útjavítással foglalkozik.

Nagy értékű, sokat tudó német gépet vásároltak, amely több nyíregyházi utcán jól bevált útjavítás közben. A gépet bárhol munkába lehet állítani az útrehabilitáció jegyében is. A cég gépbemutatóra készül.

Szakács Lászlónak a felesége, a két lánya és a veje is a vállalkozásban dolgozik. A családban két aranyos unoka van. Szakács Lászlóval elégedettek a megrendelők, ő is elégedett lehet a saját sorsával.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése