Nyíregyháza

Kossuth-díjjal ismerték el, 2000. március 15-én  Szabó Dénes, a Cantemus énekkar karnagyának, a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola zenetanárának munkásságát.

Alapítványi bált tartottak, amikor a rendezőknek fenntartott szoba sarkába húzódunk beszélgetni. Napok óta ugyanis szinte csak interjút ad ez a roppant szerény ember. Amikor végigpörgetjük élete történelemkönyvének lapjait, és keressük a tudatos célok kitűzésének és felvállalásának idejét, nem bukkanunk sorsfordító döntésre. Mint mondja, makói születésű gyerekként, ő egyéni paraszt akart lenni: ugyanis azok a szomszédai, akikre felnézett, a gazdálkodásnak ezt a módját választották.

Református lelkész, a néhai Szabó József, családjában született 1947. március 6-án. Édesanya, Koppány Irma, tanítónő. Az öt testvér közül József rektorhelyettes Debrecenben, Irma Salzburgban él, Zsuzsa sajnos, meghalt, Éva húga zenetanár.

A szegedi Tömörkény-gimnáziumban élte át a felhőtlen diákság éveit, 1966-ban érettségizett. Miskolcon a Zeneművészeti Főiskola fuvola, szolfézs és általános iskolai tanszakán végzett. Budapesten még karvezetést tanult. Szeged szabad szellemű gondolkodása után igen nehezen élte meg a miskolci éveket. Az utolsó évfolyamon Csudlay Ágnes fuvolaszakos diáktársa feledtette vele az iparváros nyomasztó sivárságát. Amikor Tarczay Zoltán Nyíregyházára hívta énektanárnak az akkori 4-es iskolába, előbb nemet mondott. Vágyott vissza a szülőföldjére. Ám egy lelkes barátjuk, Szitha Miklós meglehetős határozottsággal előbb egybekelésük útját, majd a nyíregyházi állást egyengette. Úgy tűnt, mindketten ugyanabban az iskolában és a közeli zeneiskolában állhatnak katedrára. Így igent mondtak. A valóság azonban prózaibbnak bizonyult, mert az albérlet és a várandós kismama gondja mellett az 1970-es tiszai árvíz tette próbára Szabó Dénes türelmét. Két év katonaság következett, de már egyértelmű volt, hogy Nyíregyházán maradnak. Megszületett Barbara, aki a Miskolci Színházban játszik, hegedű tanszakot végzett. Soma a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában tanít, és a Banchieri énekegyüttes tagja.

Fontos megemlíteni, hogy Szabó Dénes többféle sporttal foglalkozott. Talán a labdarúgópályán eltöltött évek mutatnak rá, hogy mindig is a kiszolgáló szerepét vállalta. A csatársorban játszott, de nem ő rúgta a gólokat, hanem helyzetbe hozta a társait. Ha a mai életére lefordítjuk ezeket a szerepeket, ma is a szolgálat vezeti a tetteit. Ma a gyerekeket szolgálja, mert meggyőződése, hogy a tizennégy év alattiakat lehet megszólítani, a kultúra ajándékára rádöbbenteni. S akkor nem drogambulanciára kellene költeni, hanem a diákok menedzselésére.

Amikor a 4-es iskolában az akkori igazgatóval, Nemes Sándorral elkezdték az együtt munkálkodást, még egyikük sem gondolhatta, hogy ez Kossuth-díjat eredményez. Szabó Dénes nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy ő soha nem az elismerésért, pláne nem ekkora kitüntetésért dolgozott. Egyik feladat következett a másikból, s már nem lehetett félúton megállni.

Szívesen emlékszik a Magyar Rádió által szervezett Éneklő Ifjúság versenysorozatára, mert az ország tizenöt legjobbja közé mindig bekerült a Cantemus az induló legalább ezer énekkar közül. Ennek egyik eredménye, hogy meghívták őket a neves indulókat felvonultató debreceni nemzetközi versenyre. Szabó Dénest megkérdezték a gyerekek: mivel lehetne ezt megnyerni. A tanár bácsi rámutatott: ezzel meg lehet nyerni, de iszonyatosan nehéz és sok munka kell hozzá, ezzel jól lehet szerepelni, míg más számokkal énekelnek egy jót. A Cantemus tagjai egyértelműen a legnehezebb mellett voksoltak, így a karnagynak nem volt más választása. Az a tény, hogy az elérhető 100 pontból 96-tal a másodikak lettek, óriási szakmai sikernek számított. Meghívást kaptak Komlóra a Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Fesztiválra.

Újabb állomás a Cantemus életében 1980, a Zenei Nevelés Világkonferenciája az ISME rendezvény Varsóban. Felfigyelt rájuk a japán televízió zenei rovatának vezetője, s amikor tizenkét év múlva az ISME Szöulban rendezte konferenciáját, a japán úr Nyíregyházára érkezett, hogy előkészítse a Cantemus japán utazását is. Pedig akkor még abban sem született döntés, hogy a sok pénzbe kerülő szöuli versenyre elutaznak… A japán tévés úr két hetes teljes ellátást ígért negyven főnek, s szerencsére az utazásra felvett kölcsönt megkereste az énekkar.

– A Kossuth-díj kötelez – fogalmaz a karnagy. Át kell gondolnom nap mint nap, mi vezetett el bennünket ehhez a sikerhez. Amikor a régi énekkarosok, pályatársak gratulálnak, tudnunk kell, hogy csak kollektív munkával, szoros együtt gondolkodással juthattunk el eddig. Kodály szellemében dolgozunk, és nem zsenik nevelésén fáradozunk, hanem azt szeretnénk, ha minden gyermek a zenét élvező, értő és esetleg művelő emberré válna.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)