Debrecen

Ha egy fiatalember a pályaválasztás gondjával van elfoglalva, eszébe sem jut, hogy temetkezési vállalatnál dolgozzék. Romhányi István tizenhat éve igazgató a Debreceni Temetkezési Vállalatnál, s már előfordult, hogy az új gépkocsivezető, miután felesége megtudta, hogy hol helyezkedett el, két hét múlva felmondott, mert az asszony válással fenyegette. Természetesen Romhányi István sem gondolta volna, hogy valaha ebben a szakmában helyezkedik el, ide az élet, a gyakorlat állítja az embert.

Tizenhat éve őt is váratlanul érte a felkérés, három napot kapott a gondolkodásra, s a feleségével való egyeztetés után igent mondott. Nem bánta meg, bár némelykor szomorú emberi sorsokba kellett bepillantania. A halál, bármilyen furcsán hangzik, hozzátartozik az élethez. A kollégáknak ezért szokta mondani, hogy a temetés olyan kegyeletes szolgáltatás, amelyet csak lelkiismeretesen, megfelelő empátiával szabad végezni, hogy enyhítse a megrendelő fájdalmát. A hozzátartozókat a gyász amúgy is megviseli, és egyeseket anyagilag alaposan megterhel. A komoly, ünnepélyes temetési szertartást a hozzátartozók meg szokták köszönni.

Romhányi István fiatalon leginkább a természethez vonzódott, s eldöntötte, hogy erdész lesz. Terve különböző okok miatt nem sikerült. Maradt a közgazdasági pálya, amire a debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumban készült. Vegyes összetételű társaság verődött össze, vidékiek, városiak, fiúk, lányok, mégis nagyon jó osztályközösséggé kovácsolódtak. Ma is tartják a kapcsolatot, az igazgató baráti körének egy része az egykori osztálytársakból kerül ki.

A technikumi képesítéssel három évig termelőszövetkezetben volt könyvelő, majd főkönyvelő. Ez nagyon jó előiskola volt az élethez, mert közelről érzékelte a fizikai munka törvényeit, és alapos ismereteket szerzett az emberi természetről. Utána a megyei beruházási vállalatnál pénzügyi előadó lett, majd tizenhét éven át a megyei tanács építési osztályán a vállalatgazdálkodási csoport előadója. Nem mulasztja el megemlíteni dr. Angyal László osztályvezetőt, akire ma is tisztelettel gondol ambíciója, szorgalma, munkabírása miatt. Romhányi Istvánt mindenütt megbecsülték, úgy véli azért, mert korrekt munkakapcsolatot tudott kialakítani vezetőkkel, munkatársakkal, partnerekkel. Többek között ennek tulajdonítja, hogy annak idején rá esett a választás.

Amikor a vállalat élére került, arra törekedett, hogy vidéken is vezessék be az úgynevezett „nyakkendős temetést”, vagyis a szolgáltatást emeljék arra a nívóra, ami Debrecenben már megszokott.

Ezt néhány év alatt a munkatársakkal együtt a települések nyolcvan százalékában sikerült megvalósítaniuk, mára minden faluban képesek azt a technikai szintet, hátteret biztosítani, amit a városokban. Ezt a vállalat megfelelő gazdálkodással tudta elérni. Kelet-Magyarországon elsőnek elektromos halottszállító gépkocsit állítottak használatba, s más fejlesztéseket hajtottak végbe. Például sírkőüzemet fejlesztettek, varrodát üzemeltettek, koszorúkötő üzemet létesítettek, virágpavilon nyitottak Debrecenben. Ezek egy része ma is működik. Mert van jelentősége annak, hogy saját maguk állítsák elő a kegyeleti cikkek egy részét.

De nem maradhat említés nélkül, hogy a vállalat néhány évvel ezelőtt egy megrendítő válságot élt át. Noha a lakosság ellenezte, a debreceni önkormányzat más üzemeltetőnek adta át a Köztemetőt. Ez szakítópróba volt a vállalat életében, de sikerült áthidalnia. A létszámot természetesen csökkenteniük kellett. A válság feloldásában nagy segítséget jelentett a tulajdonos települések vezetőinek, különösen Péter Imre földesi polgármesternek, a vezető testület elnökének személyes kiállása. Az ellátott területek tulajdonosainak véleménye kedvező, s a vállalat ma újra biztos gazdasági alapokon áll.

Nagyra értékeli az emberi kapcsolatokat családon belül és kívül. Szüleit és bátyját gyermekeivel együtt szeretettel emlegeti. Büszke édesapjára, aki tagja volt a nevezetes MÁV Filharmonikus Zenekarnak. Sajnálja, hogy egyre kevesebb a nagycsalád, mert annak emléke ma is melegséggel tölti el.

Hűséges típus, harmincöt éve él harmonikus házasságban feleségével, aki mindenkor kiegyensúlyozott családi hátteret biztosított számára. Legalább ennyi ideje tagja az úgynevezett Spártai Sportolók Klubjának. Ez egy rendkívül összetartó kollektíva, amelynek tagjai kora reggel úszással kezdik a napot, s alkalmanként összejöveteleket, kirándulásokat szerveznek, egy kis belső újságot adnak ki. Ez arra is jó, hogy kényszerítve legyenek az egészség megőrzésére, s a reggeli találkozások oldott hangulata jó lelki kondíciót biztosítson a munka óráira.

Egykori természetszeretete megmaradt: kertjében virágokkal kísérletezik. Újabb inspirációt ad számára már annak a gondolata is, hogy rövidesen kertes házba fog költözni.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)