Rácz Andrásné

Ügyvezető igazgató,

Nyíregyháza

szszb_04-122_racz_andrasne.jpgValószínű, hogy a pályaválasztás igazi indítékai rejtve maradnak még az előtt is, aki a döntést meghozza. Amikor a tizenöt éves kislány elhatározta, hogy kereskedő lesz, családi tapasztalatok erre nem ösztönözték. Édesapja vasutas volt, édesanyja pedig a család ellátásáról gondoskodott. Volt munkája elég, hiszen nyolc gyermeket nevelt fel, négy fiút és négy lányt. Ez pedig az ötvenes években egyáltalán nem volt könnyű feladat.

Amikor Rácz Andrásnéval az egykori döntés hátterét elemezgetjük, próbáljuk kibogozni, a legkézenfekvőbb az a magyarázat, hogy mindig szeretett az emberek között forgolódni. Igaz, amikor nyolcadik után kereskedő tanulónak jelentkezett, azt mondták neki, hogy erősödjön még egy kicsit, mert nem bírná a terheket. El is keseredett, de nagyon erős volt benne az elhatározás, meg aztán az élet is a segítségére sietett. Így aztán egy esztendő alatt meg is nőtt, meg is erősödött. Nem lehetett elutasítani a kislány szándékát.

Alig száradt meg a pecsét a végzést tanúsító oklevélen, máris embert próbáló feladatot kapott: tizennyolc évesen boltvezető lett Sóstóhegyen. Nem kell hatalmas üzletet elképzelni, különben is az ötvenes évek végét írjuk, inkább afféle szatócsboltot, ahol a kocsikenőcstől a cukorkáig mindent lehetett kapni. De akkor is olyan birodalom volt ez, amelyben minden az ő ügyességén múlott! Az ő feladata volt az árubeszerzés, a kiszolgálás, minden. Ő volt a főnök és a beosztott. Cipelhette a zsákokat, mégis boldog volt, jókedvű, hiszen azt csinálhatta, amiről mindig is álmodozott. Közel kerülhetett az emberekhez, nemcsak eladta az árut, hanem foglalkozott is a vevőkkel. Megismerte mindennapjaikat, a gondjaikat és a problémáikat. Izgalmas, nehéz időszakot élt át ebben az Áfész-boltban, ahol két évig még fűtés sem volt.

Közben a pénzügyi szakközépiskola esti tagozatára járt, s miután leérettségizett, az Áfész-irodába került. De nem fogta a hely, néhány hónapnál nem bírta tovább, így aztán a Zöldérthez került. A kis- és nagypiaci Zöldért-boltokban dolgozott, hajnalban kelt, későn feküdt. Nehéz fizikai munkának is beillett, amit végeznie kellett.

1967-ben férjhez ment ahhoz a fiúhoz, akiről kiderült, hogy már az óvodába is együtt jártak. Persze a szándék nem innen datálódik, hanem sokkal későbbről. Igaz, a sóstóhegyi boltban is sokat segített neki ez a fiú, de még akkor se úgy nézett rá, mint aki a jövendőbelijét akarná kiválasztani. Aztán egy alkalommal, amikor meglátta a fiatalembert kiöltözve, csinosan, egyből beledobbant: ettől a fiútól szívesen szülne gyerekeket, mert szépek, kék szeműek lennének. Így is lett. 1969-ben megszületett az első, a következő esztendőben a második kislány. Huszonhét év telt el azóta boldogságban, gondban. Mindig abból indult ki, hogy az embernek vannak jó és rossz napjai egyaránt. Amikor baj van, arra kell gondolni, hogy voltak nagyon szép időszakok is. Ez a módszer túlsegíti az embert, a házastársakat minden nehézségen. Ennyi a titok. Nagyon szerették a gyerekeket, mindent megtettek értük. Nagy boldogságot jelentett a két kislány.

1981-ben önálló útra léptek. A Honvéd utca sarkán zöldségboltot nyitottak. Az üzlet bevezetése óriási igénybevételt jelentett. Nagyon sokat éjszakáztak, hiszen az áru nagy részét Budapestről hozták, hogy mindig friss és jó minőségű legyen. Sikerült az üzletet bevezetni és népszerűvé tenni, annyira, hogy most, amikor az egyik lányuké, szintén sikeresen működik.

Az önállóság megkóstolása után tíz évvel ismét nagy fába vágták a fejszéjüket. Hárman megalakították a Mannás Kft.-t, később ketten maradtak. Sok millió forintot kellett felvenni, és azóta folyamatosan törleszteni, de, ha minden jól megy, hamarosan az övék lesz a terület, ahol most többféle üzletben forgalmaznak különféle termékeket.

Mióta teljesen önállóak, nincs megállás. Azelőtt sokat csavarogtak a világban, magukkal vitték a gyerekeket is, de mostanában erre úgyszólván nincs lehetőség. Akkoriban mindenre jutott idő, mostanában az is elfogyott. A kereskedelemben nincs megállás, nem lehet lazítani, mert akkor nem tudnának talpon maradni. Igaz, ebben segít a család, hiszen a Mannás Kft. családi vállalkozás. Itt dolgozik a férje, a nővére, a veje, de a többiek is. Van abban valami jó érzés, hogy a kft. több embernek is tud munkát adni. A mai bizonytalan világban ez nagy eredménynek számít.

Mióta önálló kereskedő, van alkalma megfigyelni, hogyan változik, fejlődik vagy romlik az emberek életszínvonala. Az utóbbi években egyre kevesebb lesz a vásárlásokra fordítható pénz. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az emberek egyre szívesebben vásárolnak a diszkont jellegű üzletekben, mert azokban mérsékeltebbek az árak. Ez természetesen kiegészül  − azzal az odafigyeléssel, érdeklődéssel, amellyel Rácz Andrásné a vevőkkel foglalkozik.

Az elmúlt évtizedek nem múltak el nyomtalanul. A jókedv és az optimista szemlélet azonban ma is fontos a számára. Miért is lenne szomorú, ha a kétéves unoka azt ígéri, hogy majd segít neki, ha nagyon elfárad.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése