Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Paládi Jenő
Ügyvezető igazgató,
Nyíregyháza
E könyv oldalain sikerkovácsként mutathatjuk be Paládi Jenőt, a nyíregyházi székhelyű NYÍRÉP Kft. ügyvezető igazgatóját. Illetve bemutathatjuk az egész céget, amely az alakulása óta eltelt három évben eredményesen működött. Figyelemre méltó dolog ez azokban az években, amelyekben válságokkal küzd a magyar gazdaság, az építőipar gondjai − stílusosan szólva − emeletekben mérhetők. A kft.-nek sikerült talpon maradni, több lábra állni. A kilátások is biztatóak, több mint száz embernek munkát, kenyeret ad a cég. A cég, amely már beírta nevét megyénk építőiparának történetébe.
Talán nem árt tudni az utókornak, hogy a kft. az egykor oly híres, nagy építőipari vállalat, a SZÁÉV központi telepének egy részén alakult. (A terület árát, a 11 millió forintot tavaly kifizette a felszámolónak a kft.)
Sokat mondó az a cégismertető, melyből most idézünk: „Társaságunk 1992. november 26-án alakult tizenhárommillió forint törzstőkével. Tevékenységét 1993 januárjában kezdte meg, melyben meghatározó az építőipari kivitelezés, ezen belül a vegyes magasépítés, kiegészítő tevékenységként építőipari gépek, gyártóeszközök, felvonulási eszközök kölcsönzésével is foglalkozunk. Az eltelt több mint három évben a termelés és az árbevétel kiegyensúlyozott, nagyrészt ötszázmillió forint feletti. Mind a három évet nyereséggel zártuk. Piaci pozíciónk egyre stabilabb, a nagy megyei építőipari vállalatok felszámolása után a megye egyik legnagyobb építőipari vállalkozásává váltunk. Jelenleg törzstőkénk harmincmillió forint, létszámunk százhat fő.
A megrendelőink között olyan neves cégek vannak, mint az OTP Bank, a MATÁV, a TAURUS, a Papp-Ker Kft. A termelés összetétele technológiák szerint heterogén, maximálisan alkalmazkodunk az építési igényekhez. Kétszáz szállítóval, illetve alvállalkozóval van számlakapcsolatunk.”
A siker annak is köszönhető, hogy a kft. működéséhez jók a személyi és technikai feltételek. Képzett, szakmai gyakorlattal rendelkező műszaki és pénzügyi gárda irányítja a kft.-t. A szakmunkások közt pedig régi és új kiválóságok találhatók. Új gépeket is vásárolt a társaság.
Több olyan impozáns épület van a megyénkben és megyén kívül, amelyre büszkén nézhetnek fel a kft. dolgozói: „Ezt is mi építettük”.
Ilyen például a MATÁV budapesti Tandem épülete, a győrteleki szociális otthon, a mérki szociális otthon, a Carmo Suzuki cég nyíregyházi központja, a nyíregyházi Kertvárosban lévő görög katolikus templom, vagy a Béres Rt. kisvárdai gyógyszertára.
Az alakulásra még érdemes egy pillanatra visszatekinteni. Paládi Jenőék, a régi száévesek ekkor így gondolkoztak: „A suszter maradjon a kaptafánál, mi az építőiparhoz értünk, ezt csináljuk tovább. Amit eddig csináltunk nagyban, az csináljuk kicsiben.” És csinálják, sikerrel. S próbálkoznak, a jövőt is tervezik.
Az irodák, a raktárak, az eszközök egy része már elavultnak számít, gondoltak a korszerűsítésre. Már vettek egy nagy teljesítményű faipari gépet, amellyel lakossági szolgáltatást is végeznek. A céghez illő irodát és egyéb bázist akarnak. Már elkészült az új építőanyag-áruház és irodaház terve. A telepen, de a Lujza utcára néző bejárattal saját kivitelezésben építik már ez év nyarától ezt a szép épületet. Ez a saját beruházás harmincöt-negyven millió forintba kerül majd. Bemutató jellegű lesz az áruház, várhatóan széles lesz az áruskálája. A faáru egy része bizonyára Ukrajnából érkezik majd az áruházba.
Köztudott, hogy Örökösföld egyik jellegzetessége Nyíregyházának. Nos, ennek a lakótelepnek a tovább építését a rendszerváltás alatt leállították. Azonban a Nyírber és a Nyírinköz Kft. most megbízást adott a Nyírép Kft.-nek: építsen száznyolc lakást a Semmelweis utcán. Bővül, szépül tehát a lakótelep.
A kárpátaljai magyarok történetébe is beírja nevét a kft. Épül Beregszászon a hatszázágyas kórház, mely nagyban hozzájárul majd a terület egészségügyi ellátásához. A kft. a Kárpátaljai Önkormányzattal egy 2,8 millió dolláros szerződést kötött. Ennek értelmében júniustól folytatják a kórház építését. Speciális munka vár itt a szabolcsi építőkre. Ha valóban meglesz a pénzügyi fedezet, akkor már idén átadják a kórház konyháját és éttermét. A végleges átadásra 1997 elején lehet számítani.
Paládi Jenő magasépítő mérnök ezerkilencszázhetvenhatban szerzett diplomát az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola nappali tagozatán. Végzés után a SZÁÉV-hez szegődött. Egy darabig irodán dolgozott, aztán a termelés tűzvonalában végigjárta a lépcsőfokokat. Lakások, középületek építkezésén volt építésvezető, főépítésvezető, 1990 és 1992 közt a SZÁÉV felszámolásának megkezdéséig termelési főmérnökként dolgozott. Alapító ügyvezetője a kft.-nek. Van egy kis szőlője a világhírű hegyen, Tokajban. Szereti a hegyet, a Tiszát és a Bodrogot. A nagy hajtás után családja körében itt keres és talál felüdülést.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése