Pál Elemér

Ügyvezető igazgató,

Kótaj

szszb_02-104_pal_elemer.jpgA családi ház a „keresztút” utcájában van. Ősei idejében Keresztútnak hívták Kótajt. Anekdotát is tudunk a faluról a sok átutazóval kapcsolatban. Jókai Mór is járt a tájon. A kúriája az Egy magyar nábob című regényében is szerepel, így irodalmi nevezetesség lett. Pál Elemér jól ismeri szülőfaluját. Sokféle dolgot tudna sorolni még, de most inkább a családról kérdezem.

Felkészülten válaszol. Nagyapja Pál Miklós szerényebb gazda lehetett. A házasságában hét gyermeke született. A nagy családra jellemzően az ilyen gyerekek igyekvőek. Gyermekkorban megismerik a nehézségeket, és ha tehetik, ettől többre vágynak. Ilyen ember volt a hét gyermek egyike, Pál József, az édesapa is. Mikor feleségül vette Fényeslitkéről Fekete Erzsébetet, alig volt 1 katasztrális hold földjük. A gyermekáldás itt is megvolt. Pál Elemérnek is öt testvére született. Kellett a kenyér.

Nyíregyháza közelsége lehetőséget nyújtott a kereskedésre. A szerencse is mellé szegődhetett, mert húsz esztendő múltán már nyolcvan katasztrális hold földön gazdálkodott. Az anyagi háttér biztonságossá tette a gyerekek taníttatását. Szerénke adminisztratív dolgozó, Imre mezőgazdasági akadémiát végzett, József pedagógus, Tibor pénzügyi szakember, a legfiatalabb agrármérnök, és számviteli, valamint pénzügyi végzettsége van.

A legnagyobb sikert közülük József testvérük érte el az életben, mert az Amerikai Egyesült Államokba került. Ma már „befutott ember”, ingatlanközvetítő. Előkerül a fényképe. Nem akármilyen nagyság, a legfiatalabb Kennedy társaságában látható a felvételen.

Ilyen élni akaró családban hogyan alakult Pál Elemér élete? Sok tanulással és munkával − szól tömören. A határozottsága láttán az az ember benyomása, kemény fából faragták, nem könnyen adja fel. Nyerő típus. Kótajban ezerkilencszáznegyvenháromban született. Mire ő iskolába került, már csak hat katasztrális hold földjük maradt, a többit ezerkilencszázötvenben fel kellett ajánlani. Meglehetősen szűkös körülmények között teltek gyermekévei.

Az általános iskola után a Kossuth gimnáziumban érettségizett. Az osztályidegen bélyeget sütötték rá, és nem tanulhatott tovább. A mai gyerekeknek ez a minősítés ismeretlen fogalom. A nyári szünet számára mindig fizikai munkával telt. Akkor kellett megkeresni a cipőre, ruhára valót. Szórakozásnak vasárnaponként a foci maradt.

Segítséggel, a Kelet-Magyarországi Vegyipari Nagykernél kapott munkát. Most már mint munkáskáder jelentkezett tanulni, de még ekkor is „utána nyúltak”. Tehetsége révén az akkori Nyíregyházi Munkásban focizott. Mivel ezt a megyei pártbizottság patronálta, több segítséget kaphatott a továbbtanulásához. Be is jutott a nyíregyházi Felsőfokú Kertészeti Technikumba, ahol az ezerkilencszázhatvannégyes esztendőben végzett.

A Kemecsei Állami Gazdaságában lett gyakornok, majd dupla fizetésért a Kótaj Új Erő Termelőszövetkezetbe hazahívták. Érezte, még van energiája, és levelező úton Debrecenben az agrárt, majd Gödöllőn a számviteli és pénzügyi szakmérnök diplomáját is megszerezte.

Egy lélegzetvételnyi szünet következett, mert aranyos unokája, Dávid, ölébe ült. Ő vezette vissza beszélgetésünk fonalát a családalapításhoz. Bujról nősült, ezerkilencszázhatvanban, Tóth Erzsébet lett a felesége. A házi munka és a gyerekek nevelése mellett mérlegképes könyvelő a kft.-ben. Két lányuk született. Az idősebb jogot végzett, Esze Istvánné dr. Pál Gabriella, a megyei Munkaügyi Hivatal jogásza. A másik lányuk Zsuzsanna még tanul.

A családon kívül mi adott még boldogságot? A munka, amelyet megbízható munkatársakkal végezhette. A megyében ezerkilencszázhetvenkettőben újdonságnak hatott, hogy a mezőgazdasági üzem melléktevékenységet folytasson. Ők elsőként vágtak bele. Jól döntöttek. Hamar megerősödtek, szilárd alapok képződtek.

Szép feladatnak tekintették a kemecsei téesszel való egyesülést. A tsz elnöke lett ezerkilencszáznyolcvanegyben, megcáfolva a mondást, „hogy senki sem lehet próféta a saját falujában””. Úgy érzi, erre rácáfolt. Nem tartja a három lépést senkivel. Talán éppen ezért lehet mindenkihez közvetlen. Sajnálja, hogy szellemi és fizikai erejét, amit a korszerű nagyüzemi gazdaságba beleölt, a politika mára szétzilálta.

Témát váltunk. Nehéz róla szólni, de mégis előkerül. Másodszor születtem, mondja egykedvűen. Szívproblémám miatt életveszélyes helyzet alakult ki. A család összefogott. Az Amerikai Egyesült Államokból József testvérétől repülőjegy jött gyorsan 1982. február 3-án, és február 5-re már elő volt készítve a kórházi ágy és az operáció. A szervezés kitűnő volt, minden úgy sikerült, ahogy terveztük. Ma már jól érzem magam. Mikor az operáció költségeiről esett szó, testvérem magához szorított és dobogó szívvel annyit tudott mondani: az életnek nincs pénzzel megváltható ára.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése