Nemes András

Igazgató,

Nyíregyháza

szszb_06-78_nemes_andras.jpgKözismert, köztiszteletben álló személyiség Nemes András, a nyíregyházi Sipkay Barna Közkereseti Társaság igazgatója. Főleg kereskedők, a vendéglátók és a közéleti emberek ismerik és tisztelik őt szerte a megyében, sőt megyénk határain túl is. Sokat tett és tesz a kereskedők, a vendéglátók szakmai képzése és továbbképzése érdekében, közvetlenül, vagy közvetve hozzájárult a munkanélküliség csökkentéséhez is. Barátságos, közvetlen ember, könnyű vele kapcsolatot teremteni.

1932-ben született Kemecsén. Négyen voltak testvérek, ketten maradtak a tizenhárom évvel fiatalabb öccsével. A szülői ház állandó biztonságot és a munka becsületét jelentette számára. Apja korai elvesztése miatt az öccse nevelésére is gondot kellett fordítania. Kisiskolás korától egyet mindig biztosan tudott: tanulni kell, mert az ember igazi értékét a tudás adja. Nyolc évig mindig vonattal járt be a megyeszékhelyre az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumba, hogy onnan hazatérve a paraszti munkák elvégzése után, sokszor éjszakákba nyúlóan készüljön a házi feladat. Nehéz évek voltak, mégis kicsit összeszorul a torka, ha elhalad az iskola épülete előtt. A régi osztálytársakkal még ma is tartja a kapcsolatot, és gyakran emlékszik vissza mosolyogva, hogy Margócsy Jocó bácsi nem tudta neki megtanítani a bukfencet.

Az érettségi után nehéz volt a döntés: kellett volna otthon is a férfikéz, de kitűnő tanulmányi eredményei további tanulásra ösztönözték. Első nekifutásra nyert felvételt a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára, ahol sikeresen, jó eredménnyel tanult. A családfenntartás szükségessége azonban erősebbnek bizonyult, pályamódosításra kényszerült.

A Kisvárdai Járási Tanácson lett kereskedelmi felügyelő, itt talált munkát, és megfelelő párt is. Fontos ez a város az életében. Itt kötelezte el magát egy életre a feleségével és a kereskedelemmel. Miután mindketten csak önmagukat és a közös jövőbe vetett hitüket hozták a házasságba, mindent közösen kellett megteremteniük. Kisvárda jelenti az első lakást, a megteremtett otthont. Itt született és cseperedett fel az egyetlen gyermekük is, Ágnes. A járási tanács kereskedelmi felügyelőjeként sokat járta a vidéket. Elvégezte a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát. Szakmai munkájának elismerését jelentette, amikor 1969-ben a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács kereskedelmi osztályára hívták. Új otthon, új munkahely, új feladatok, új remények… És nem csalódtak. Ma már Nyíregyháza az otthon, itt eresztettek gyökeret, az itt talált munka pedig egy életre szól.

Az igazi kihívást azonban az újjászervezett Szabolcs-Szatmár Megyei Fogyasztásvédelmi Felügyelőség létrehozása jelentette, melynek vezetőjeként ment nyugdíjba. Még az őt kevésbé szeretők is elismerik: a kereskedelem és a vendéglátás egyik legfontosabb szakembere volt, árspecialista, oktatásszervező. Nevéhez fűződik a megye kereskedelmi-vendéglátó oktatás tárgyi feltételeinek megteremtése, új iskolai gyakorlati kabinetek létesítéséhez szükséges pénzalapok előteremtése. Az első Nyírségi Ősz rendezvénysorozat útjára indítása, nyolc-tíz éven át sok-sok szakmai kiállítás megszervezése. Közreműködött az áruházak, az ABC-áruházak állami támogatásának megszervezésében, a Polgárvédelmi Szövetség egyik alapítója, illetve vezetője volt.

A nyugdíjra készülődve azonban egyre inkább érezte, hogy a tudására másoknak is szüksége van. Ezért 1990-ben megkereste a Nyíregyházi Kereskedelmi Szakközépiskola vezetőit: hozzanak létre egy a felnőttek képzésével foglalkozó gazdasági társaságot. A Sipkay Barna Közkereseti Társaság, amelynek megalakulása óta igazgatója, immár 7 éve foglalkozik a kereskedelmi és vendéglátós szakemberek minden szintű képzésével. Évente több százan, megalakulásuk óta közel négyezren szereztek itt szakmai képesítést. A végzettek 15 százaléka felsőfokú bizonyítványnak örülhet, ötven százalékuk szakmunkás – kereskedő, vendéglátó, szakács -, 35 százalékuk középfokú végzettségű szakemberré vált.

A kkt. nagy súlyt fektet a gyakorlati képzésre, rendelkezésére áll oktatási kabinet is. A sikeresen vizsgázók iskolai anyakönyvbe jegyzett bizonyítványt kapnak. Kihelyezett tagozat működik Záhonyban, Kisvárdán, Vásárosnaményban, Fehérgyarmaton, Csengerben, Mátészalkán, Nyírbátorban és Nagykállóban.

Sokszor megkeresték már, hogy miért nem rövidebbek, gyorsabbak a tanfolyamai, hiszen néhol már pár hónap alatt lehet papírt szerezni. Ilyenkor mindig dühös. Ugyanilyen indulatok kísérik egy-egy bevásárlókörútját. Családja mosolyogva veszi tudomásul, hogy vásárlás, vagy közös ebéd alkalmával kitör belőle a szakmai szeretet. Természetétől távol állnak a békés nyugdíjas évek. Fáradhatatlanul szervez, irányít, tanít. Kevés szabadidejét a kertjében tölti, a föld szeretete a mai napig megmaradt benne. Az igazi öröm az, ha a középiskolai tanár lánya és Ancsi, az unokája náluk tölti a hét végét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése