Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Nagy Tibor
Ügyvezető igazgató,
Nyíregyháza
Tibor ezerkilencszázhatvanötben, Nyíregyházán született. Az 1. sz. gyakorló iskolába járt. Ennek azért van jelentősége, mert ez az iskola jól fel volt szerelve, jó lehetőségekkel rendelkezett. Így aztán hamarosan sportolni kezdett, a sokféle sportág közül a legjobban a kézilabdát szerette.
Édesanyja sokáig a KISZÖV-nél dolgozott, onnan jött el vezetői beosztásból. Az emberekkel való foglalkozás volt a feladata, ennek és a személyiségének köszönhette, hogy nagyon sok barátja volt, akik később is megkeresték, amikor már vállalkozóként kereste a kenyeret.
Édesapja sokféle szövetkezetben dolgozott, az évek alatt kiterjedt baráti köre alakult ki. Valószínű, hogy ezt a vonást a gyerekek is örökölték, mert mindkét testvér sok-sok barátot mondhat a magáénak. Kicsi korában az jellemezte a leginkább, hogy szeretett szerelgetni, nézegette, mi hogyan működik. Órákig el tudott foglalkozni egy-egy technikai eszközzel. Innen jöhetett az ötlet, ezért aztán a szülők a fiút az Ipari Szakközépiskolába (a későbbi Bánki Donát Szakközépiskolába) adták tanulni.
Kitanulta az autószerelést, s az érettségi után a Tempó Szövetkezet szervizében dolgozott. Előtte még kísérletet tett a továbbtanulásra. Mivel nagyon érdekelték a gépek, jelentkezett a Mezőgazdasági Főiskolára. Nem volt szerencséje, elidegeskedte a dolgot, így aztán egyetlen ponttal lemaradt. Akkor bántotta egy kicsit, de később már nem foglalkozott vele, mert nem a diploma megszerzése volt a legfontosabb. Szeretett a Tempó Szövetkezetben dolgozni, mert változatos volt a munka, s amikor egy-egy autót sikerült vizsgára bocsátani, s az megfelelt a követelményeknek, nagyon boldog volt. Változatos volt a munka, sok embert megismert, maradandó barátságok is születtek.
Ebben az időszakban indult be a szülők vállalkozása, ezért aztán odament dolgozni. Egy idő után az öccsével úgy döntöttek, hogy saját útjukra lépnek, s megalapítják életük első vállalkozását.
A Kelet-Nyugat Expón mutatkoztak be a nagyközönség és a szakma előtt. Elsajátították a vevőközpontú magatartást. Idejében tették, mert ez találkozott a piac megváltozott jellegével is, amely elosztó jellegűből fokozatosan átalakult versenyjellegűvé.
1988-ban megnősült, felesége jelenleg a megyei kórházban, a T-laborban asszisztens. 1992-ben megszületett első gyermekük Tamás, két évre rá Eszter. Akkoriban vettek egy lakást, felújították. Mostanában teljesült régi vágyuk, mert vásároltak egy kertes házat, amelyet ismét fel kell újítani, átalakítani a maguk ízlése meg a gyerekek várható igényei szerint. Szükségük van nagyobb térre, levegőre, ezért az új helyen pihenőkert is lesz. Sok munka volt vele eddig is, de hamarosan kész lesz. Közben Tibor megszerette a kertészetet, így aztán szívesen hódol ennek az új hobbinak.
Alig van otthon, mégis azt mondja, hogy családcentrikus. Ebben nincsen semmi ellentmondás, csupán az van mögötte, hogy a munkából adódóan kevesebb időt tölt otthon, mint szeretne, de minden gondolata, terve a család körül forog. Hogyan lehetne még jobb körülményeket teremteni a most már négytagú családnak. Annak idején ő is sokat járt szórakozni, megkóstolta a fiatal életet, de most már inkább hazahúz a szíve.
A Dekka Kft.-ben egyenrangú és egyenjogú társak az öccsével, úgy gondolja, hogy jól kiegészítik egymást. Tibor talán – az életkora miatt is – nyugodtabb, megfontoltabb, óvatosabb. Péter inkább mediterrán vérmérséklettel rendelkezik. Ez a kettősség nagyon sokat segített eddig, mert jól kiegészítették egymást. − Én óvatosabb duhaj vagyok − mondja mosolyogva. Péteré az irodai munka, Tibor a vevőkkel, a kivitelezőkkel, a viszonteladókkal való kapcsolattartásért felel. Ő van napi kapcsolatban a bankkal, a könyvelővel. De ez az elhatárolódás csak nagyon viszonylagos, mert nincsenek merev határok, hiszen egy ilyen kis létszámú cég ezt nem engedhetné meg magának. Mindketten arra törekszenek, hogy korrekt és megbízható partnerei legyenek a vásárlóknak, hiszen a jövőjük múlik ennek az elvnek az alkalmazásán.
Amikor arról faggatom, hogyan gondolkodik a sikerről, azonnal válaszol.
− Mindig fontos volt számomra. Autószerelőként is meg most is. Nagyon sok lehetőség van sikerélményhez jutni. Ha az ügyfeleket sikerül meggyőzni egy-egy megoldás jóságáról, akkor ez nagyon jó. Nincsenek egyforma ügyfelek. A velük való bánás pszichológiai ismereteket feltételez. A legfontosabb azonban a család sikeressége. Megvalósítjuk, amit elterveztünk. Mint legutóbb a családi ház vásárlása, berendezése, a gyerekek számára egy kulturált élettér megteremtése. Lehet, hogy ezek apró sikerek, mégis nagyon fontosak az ember életében. Igaz, mindenért meg kell küzdeni, de ez talán sokkal jobb, mintha valami gazdag nagybácsi állna a háttérben. Az eredményekben megtestesülő munka a sikerélmény legfontosabb forrása.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése