Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Nagy György
Ügyvezető igazgató,
Oros
A Grand Trans Kft.-t Nyíregyháza-Oros telephellyel 1997-ben Nagy György és felesége Nagy Györgyné alapította. A kft. nemzetközi fuvarozással, szállítmányozással foglalkozik. Ezt megelőzően a nemzetközi fuvarozási piacon mint a Bátor Trans Kft. alapítója és ügyvezető igazgatója jó hírnevet szerzett, a kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legjobb ötven vállalata között szerepel.
A vágy teljes önállóságra a Grand Trans Kft. megalapításával valósult meg. Az induló tizenhárom autó mellé a korábbi jó üzleti hírnév alapján húsz darab új Euro 3-as gépkocsi lízingelésére kapott bizalmat, amit tisztességgel teljesített is. A kft. a fejlesztést az informatika területén is felvállalta, beruházott, korszerűsített.
A szorgalmas munka és a piaci szereplők bizalma megalapozta, hogy 2002 márciusában megkapta a kft. az ISO 9001 minőségbiztosítási akkreditációt. Ez kiszámítható, pontos, megbízható szolgáltatást fémjelez. A munkatársai irányításával a járművek a tágabb értelemben vett Európa országait járják, ott végeznek szolgáltatást.
A számítógép segítségével az útvonaltervezés, a szakmai, üzleti kapcsolattartás, az európai rendszerekre való rákapcsolódás mind alapfeltétele a szállítmányozás területének, ahol a nyelvtudás is alapkövetelmény. Munkatársai a kft. támogatásával tovább tanulnak felsőfokú intézményekben, az irányításban résztvevők felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. A kft. fejlődését az üzleti igények újabb kihívások elé állították.
2001-ben Grand Pack néven Tuzséron az ipari parkban logisztikai beruházást valósítottak meg, ahol belga üzleti kapcsolattal működik a vállalkozás. 2002-ben a nyíregyházi ipari parkban több mint 100 millió forintos beruházással újabb logisztikai központ építése kezdődött meg Grand Logistic néven. Az így létrehozott vállalatcsoport Grand néven vonul be az üzleti életbe. Ehhez az óriási és széles körű tevékenységhez kiváló társa a felesége, Nagy Györgyné, aki a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete nyíregyházi irodájának helyettes vezetője. Ezen az érdekképviseleten keresztül segít be a kft. mindennapi munkájába. Mint nyelvtanár orosz–német–angol nyelven tanítja szabadidejében a tanítványait. Ágnes lányuk a jogi diploma megszerzése után most végzi a közgazdasági egyetemet, és mint ügyvédjelölt dolgozik. Mi sem természetesebb, hogy már intézi a kft. ügyeit, és ellátja a jogi képviseletét. Éva lányuk elnyerte a japán kormány ösztöndíját, és jelenleg harmadéves az Osakai Egyetemen, ahol nemzetközi jogot és diplomáciát tanul. Párhuzamosan természetesen, folytatja tanulmányait Magyarországon is egyéni tanrenddel, a miskolci jogi egyetemen, ahol szintén harmadéves hallgató. Nagyszerű családot ismerhettünk meg, kiváló felkészültség, családszeretet, összetartozás és az állandó megújulás, tenni akarás mintaképei ők így négyen.
A nyírbátori tsz egyik „melléküzemága” volt a Bátortransz Kft. ahol Nagy György dolgozott. Ötvenkét kamionnal szállítottak Európa szinte valamennyi országába. Nagy György Nyírbátorban szakmai tapasztalatokat szerzett, nemzetközi kapcsolatokat hozott létre és ápolta azokat. Mégis kockázattal járt a Grand Trans útba indítása.
Mit kell még tudni a cégről? Saját menedzselés mellett keleti és nyugati kapcsolatokat alakítottak ki. Saját weblapjuk van az interneten. Több multi cégnek szállítanak. 2001 márciusában megkapták az ISO 9001 minőségirányítási tanúsítványt.
A Grand Trans Kft. a saját szállítóflotta foglalkoztatása mellett szállítmányozási tevékenységet is folytat. A gépkocsivezetők az útvonaltervezés mellett minden olyan információt megkapnak, melyek segítségével a leggazdaságosabban, a legbiztonságosabban és a legpontosabban juttathatják el a célállomásra a rájuk bízott árut. A cég olyan számítógépes diszpécserprogrammal rendelkezik, mint a legnagyobb nyugat-európai szállítók. Az internetes kapcsolatok révén egész Európa emberközelivé válik a munkatársak számára. A vállalat számítógépes rendszere több európai rendszerhez kapcsolódik. A kétezredik év végére a fuvarszervezésből származó haszon elérte azt a szintet, amely alapján már stabil jövőt ígérő profillá vált. Ennek a cégnek aligha kell csatlakozni az Európai Unióhoz – hiszen már ott van.
Nagy György a Kossuth-gimnáziumban érettségizett, az autószerelő szakon. A Volán vállalatnál több beosztásban dolgozott. Munka mellett Miskolcon pedagógus diplomát szerzett. A Budapesti Műszaki Egyetemen közlekedési mérnök diplomát vehetett át. Mint már említettük, korábban Nyírbátorban és most Nyíregyházán is letette a névjegyét.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése