Móré Gusztáv

Ügyvezető igazgató,

Nyíregyháza

szszb_13-20_more_gusztav.jpgNo, ezt nem teszi ki az ablakba! – mondjuk, ha valakinek épp nincs dicsekednivalója. Ám, olykor magára az ablakra is igaz lehet e szólás.

– Igaz bizony! – erősíti meg Móré Gusztáv, a nyíregyházi Summa-Bau Kft. ügyvezető igazgatója, aki a jó nevű cégből – Gajdos András és Illésy Gyula társaként – harmadrésznyi tulajdont mondhat magáénak, mindemellett irányítja is a vállalkozást. – A korábbi épületek nyílászárói már elavultak, használatuk során jelentős fűtési energiaveszteség keletkezik, és megnő a fűtési számla is. Éppen emiatt hódítottak teret a korszerű műanyag nyílászárók, ezek kétségtelen előnyét ismerte fel a Summa-Bau Kft. Cégünk, elődjével együtt, már több mint másfél évtizede folyamatosan és állandó műszaki fejlesztés mellett gyártja és szereli e közkedvelt építőipari termékeket. Tegyem hozzá: kizárólag hazai alapanyagok felhasználásával! – mondja Móré Gusztáv.

Ama bizonyos filmet visszapergetve kiderül: 62 évvel ezelőtt, a nagyhalászi Móré család negyedik gyermekeként világra jött fiúra is kemény sors várt. Akkoriban nem volt miért irigykedni az embereknek egymásra.

– A szegénységgel együtt is szép élet volt! Apánk korán, még 1949-ben meghalt, a hét gyerek nevelése óriási teherként nyomta édesanyánk vállát. Azzal igyekeztünk enyhíteni e roppant súlyt, hogy hamar kenyérkeresőkké váltunk, de valójában gyerekként is egymást neveltük. Mondhatom példás összefogásban, szeretetben nőttünk fel, amely a mai napig megmaradt. Együtt építettük kalákában előbb a magunk, majd a gyermekeink házát. Móré Gusztáv a katonaévek után az Épszer vállalatnál helyezkedett el mint ács szakmunkás 1962-ben.

Az építőipari technikumi oklevél megszerzése után tervfelbontó, előkészítő, majd vállalkozási osztályvezető funkciót töltött be. A napi feladatok mellett a vállalati tanács elnöki teendőit is ellátta. Érdeklődése az építészet minden területére kiterjedt, talán épp e sokoldalúságának köszönhető, hogy 1978-tól napjainkig építési igazságügyi szakértő. E minőségében számtalan szakvéleményt készített a jellegét tekintve főként gazdasági perekhez. Ebbéli tevékenysége a megyénk mellett Borsod és Hajdú megyékre is kiterjedt. A tanácsát mindig kikérték ismerősök, ismeretlenek, no és a szakmabeliek!

Móré Gusztáv oktatott az ÉVISZ-ben, tanította az ifjú technikusokat. A munkáját többször vállalati, illetve szakminisztériumi Kiváló Dolgozó kitüntetéssel ismerték el. A Summa-Bau Kft.-nél megalakulása óta, 1991-től, dolgozik és 1993-tól a társaság egyharmad részes tulajdonosa, a nagyon kerek évtől, 2000-től pedig ügyvezető igazgatója. A vevők részére több megoldási lehetőséget ajánlanak: tanácsadás, helyszíni méretfelvétel alapján lehetőség van a nyílászárók komplett cseréjére. A kft. folyamatosan gyártja a PA 2000 és a PA 3000 rendszerű nyílászárókat, amelyeket az ország egész területén, mondhatni Záhonytól Zalaegerszegig ismernek és alkalmaznak. A Summa-Bau Kft. megbízható szakemberei a cég valódi cégérei. Lojalitásukat, megelégedettségüket tükrözi a hosszú ideje (40–43 főben) állandósult dolgozói létszám.

Munkájukat folyamatos minőségellenőrzés mellett végzik: ÉME-minősítéssel rendelkeznek, ISO 9002 rendszerben dolgoznak. Az új iránti fogékonyságukat példázza, hogy a GM Széchenyi-terv Energiatakarékossági Programban meghirdetett pályázatokhoz komplett rendszert ajánlanak, amellyel akár 40–50 százalékos fűtésenergia-megtakarítás is elérhető. A kft. 2001-ben több mint 400 millió forint termelést produkált. A hazai nyílászáró termékeket gyártók között az 5–6. helyet foglalják el, és mindezt főként az állandó megrendelőiknek köszönhetik. Különösen büszkék a nyíregyházi, a sóstóhegyi református templom és parókia, a Kölcsey-gimnázium műemlékfellegű épületének ablakcseréjére.

Móré Gusztáv igen kiterjedt munkakapcsolattal rendelkezik, de mégsem lazíthat, fáradságot nem ismerve keresi az újabb lehetőségeket cége boldogulása érdekében. A mögötte hagyott negyven évet sikeresnek tartja, de azt vallja: a biztos családi háttér nélkül mindezt nem érhette volna el.

Kitartó segítője a felesége, Móré Gusztávné, született Nagy Erzsébet, nyugdíjazásáig az OTP-nél dolgozott mint a lakossági folyószámla osztály vezetője. Lányuk, Móré Tünde, építészmérnök Budapesten, a XI. kerületi önkormányzat városrendező mérnöke. A párja Susánszki Péter, a Tőke- és Pénzpiac-felügyelet munkatársa. Gyermekük, Vera, négyéves. Ifj. Móré Gusztáv építész, tervező szakmérnök, mérnök-közgazdász, értékbecslő, ügyvezető igazgató. A 2001-es tiszai árvíz kitüntetett vezető műszaki ellenőre. Felesége a Göllesz Viktor Speciális Általános és Szakiskola tanára. Lányuk, Eszter, három és fél éves. A családban az unokák mellett a fő téma mi is lehetne más, mint az építészet.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése