Molnár László

Vállalkozó,

Nyíregyháza

szszb_04-108_molnar_laszlo.jpgAz adós és a hitelező érdekét egyformán védenie kell a felszámolónak. Erről az érdekes egybeesésről beszélgetünk Molnár Lászlóval, aki a Tízek Felszámoló, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója.

Vadonatúj szakmát, speciális kihívásokkal teremtett a gazdasági, politikai átmenet Magyarországon. A közgazdasági végzettségnek talán soha nem volt olyan ázsiója mifelénk, mint éppen a vér nélküli forradalom éveiben.

Természetes, hogy Molnár László sem készült soha felszámolónak. Bármilyen furcsa is manapság, de igaz, ő szíve szerint pincér lett volna. Az édesanyja viszont, aki a család anyagi helyzete miatt nem tanulhatott és nem állhatott a katedrára pedagógusként, ragaszkodott hozzá, hogy a fia szerezzen diplomát.

A munkás-paraszt származás okán az agrár és a közgazdasági érdeklődési terület állt a legközelebb Molnár Lászlóhoz, ezért a közgazdasági egyetemet végezte el. Még ma is megőrzi emlékezete Munkácsi Miklóst, aki a gávavencsellői gimnázium igazgatójaként, és László történelemtanáraként ráirányította a diák figyelmét a történelemre, a politikára.

A diploma átvétele után, ’79-ben helyezkedett el a rakamazi termelőszövetkezetben mint üzemgazdász. Igen magas szinten és az államigazgatási vezetők szerint is remekül végezhette a munkáját, mivel egy esztendő múltán a megyei tanácsra hívták, ahol a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek támogatását szervezte, intézte és felügyelte.

Öt évig tartott az államigazgatási korszak az életében, ezután az érdekvédelemben kamatoztatta szaktudását és a dolgozók iránti elkötelezettségét. A TESZÖV-ben két esztendőn át tevékenykedett. Közben a gyarapodó szakmai ismereteket a gyakorlatban is hasznosítani szerette volna, és így ismét termelőszövetkezetbe került, előbb a tiszanagyfaluiban, majd az orosiban főkönyvelőként dolgozott. Ezerkilencszázkilencvenben önállósította magát, rövid ideig saját kft.-jében, végül a Tízekben találta meg az igazi, rangos megméretést.

A Tízek Kft. ezerkilencszázkilencvenegyben alakult meg és Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun megyében eddig összesen százöt felszámolást végeztek. Ezeket rendszerint külső szakértők bevonásával, hiszen széles körű tájékozottságot, pénzügyi, számviteli, munkaügyi, társadalombiztosítási és más ismereteket követel a felszámolási folyamat.

A közvélemény nem túl kedvező képet alakított ki a felszámolókról. Vajon ez tényleg igaz?

− Ez egy speciális szakterületté vált az utóbbi időben  − mondta Molnár László.  − Tény az, hogy a felszámolásnak nem örülnek azok a dolgozók, akik ott élték le az életüket egy munkahelyen, tisztességesen dolgoztak, s most mégis útilaput kötnek a talpuk alá. De nézzük meg a másik oldalt is! A cégek túlnyomó többségének olyan tartozásai vannak, amelyeket évek óta görgetnek maguk előtt. Természetes dolog, hogy a hitelezők szeretnék visszakapni a pénzüket, jogosan. Akár olyan áron is, hogy számolják fel az adott céget, adják el a vagyontárgyait és rendezzék a tartozást. No most a két jogos igény közt kell a felszámolónak egyensúlyt teremteni. Azért higgye el, nekünk sem diadalmenet egy felszámolás, érzelmi szempontból. Nagyon nehéz szembenézni az emberekkel és elbocsátani őket a megélhetés biztos forrásából. Az, hogy keressük minden esetben a humánus megoldást, magától értetődik.

Munkája az igazságügyi szakértőkéhez közel áll. Szereti amit csinál, különösen akkor, amikor látja annak értelmét. A felszámolások lassan a végéhez közelednek, ám a cégüknek biztosan sokáig lesz megrendelése. A társadalmi környezetünk ugyanis olyan, amelyben a pénzintézetek is megkeresik a Tízek Kft.-t és kérik, hogy a kinnlévőségeiket jogszerűen hajtsák be. Magától értetődik, hogy nem a fizikai erőszak a célravezető módszer, hanem a jogintézmények jelentik az egyetlen törvényes lehetőséget.

A felszámolókat gyakran gyanúsítják a gyors meggazdagodással. Igaz, hogy a felszámolásra kerülő cég vagyonának öt százalékát kapja törvényesen a felszámolást végző szervezet, azért Molnár László megjegyzi: Örökösföldön lakik a családjával egy kettő plusz kettes lakásban. Felesége Lipták Katalin biológia-technika szakos tanár, az örökösföldi Móra Ferenc Általános Iskolában tanít.

Három fiuk született, Gábor tizenkettő, Tamás nyolc- és László kétéves. A család kedvenc elfoglaltsága a hobbikertben időzni. Az asszony még szeretné is, ha kertes házba költöznének, a férj szerint viszont elég a kapálgatásból a kertben. A pihenés az legyen ténylegesen a kikapcsolódásé, s inkább a kirándulást, a világjárást részesítsék előnyben. Szép emlékeket őriz a házaspár az amerikai útjáról, s tavasszal egy vállalkozásban elért teljesítményszint után Tunéziában töltenek egy hetet. Az Örökösföld tanulóiért Alapítvány kuratóriumának elnöke a férj, s igyekszik pénzzel is támogatni a nemes célokat.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése