Leviczki Imre

Ügyvezető igazgató,

Nyíregyháza

szszb_03-68_leviczki_imre.jpgHa valaki a ’80-as évek elején azt mondja Leviczki Imrének és Bokor Ibolyának, hogy nekik az 1990-es években jól menő cipőgyáruk lesz, jó néhány bérelt boltban, s hamarosan az első saját üzletben árusítják a férfi, női divatcipőket, nem biztos, hogy hitelt adnak az efféle jövendölésnek. Az élet azonban egészen különös lehetőséget kínált az ambiciózus házaspárnak: megmutathatták, hogyan lehet saját erőből, saját ötleteikkel a semmiből felépíteni egy jól prosperáló vállalkozást.

Imre a Kos jegyében született Nyíregyházán, Ibolya a Halak csillagkép idején látta meg a napvilágot Kislétán. A Könnyűipari Műszaki Főiskolán találkoztak, s rövidesen nem volt kérdés számukra, hogy összekötik a sorsukat. Ami pedig a megyénkbeli értelmiségieket általában jellemzi, rájuk is igaz: noha kecsegtetőbb ajánlatot is kaphattak volna az ország jobban fizető vidékére, ők a szülőföldjükön keresték a boldogulás útját.

Jeles napon házasodtak össze, épp a diplomaosztásra gyülekeztek a főiskolai csoporttársak. Ők a nászút végén vették át a diplomát. A cipőgyártásban kerestek és találtak állást. A nyíregyházi Szabolcs Cipőgyár a nyolcvanas évek elején az egyik legelismertebb gyártó cég volt a régióban. Imre bejárta a ranglétra számos fokát, kezdte mint gyakornok, majd művezető, később technológus lett. Arra hamarosan rájött, hogy alkalmazottként soha nem kereshet annyit, amennyiből tisztességesen eltarthatja a családját, felnevelheti két fiát, az 1981-es születésű Pétert és az 1983-as Balázst. A családfő kiváltotta a bőrdíszműves kisipart és másodállásban egészítette ki a jövedelmüket.

A szabad ideje beosztásával nem kellett sokat vesződnie, ugyanis beiratkozott a közgazdasági egyetem ipari tervező szakára és öt kemény év elteltével okleves közgazda lett. Időközben a cipőgyár is méltányolta szakmai fejlődését és mind magasabb munkakört bízott rá. Műszaki osztályvezetőként, később tőkés export osztályvezetőként irányította a cég tevékenységét. Rövidesen összevonták a műszaki és termelési osztályt és Leviczki Imre vezette a tevékenységében és létszámában megerősödött szervezetet.

Közben megválasztották a vállalati tanács elnökévé. Ez szakmailag és emberileg fontos állomás az életében. Amit csak lehetett, szinte mindent elért a cipőszakmában. Argentínába, Olaszországba, Pakisztánba őt küldték a minőségi bőrátvételt lebonyolítani. Csengerbe főmérnöknek hívták. Elsősorban azért, mert a tőkés export területén komoly tapasztalatokat szerzett, és németül is szót tudott érteni a partnerekkel.

Szolgálati lakást kaptak. A cipőgyártás és az értékesítés területéről újabb hasznos információkkal gazdagodtak a feleségével.

Az külön fejezetet érdemel az, hogy valaki nemcsak feleséget talál egy asszony személyében, hanem megbízható munkatársat is. Imre és Ibolya már a főiskolás éveiktől kezdve egyeztethette szakmai elképzeléseit. Az évek során kialakították azt a koncepciót, amely később a saját vállalkozásuk alapja lett. 1988. május elsején vágtak az önálló vállalkozásba. Előbb a sóstóhegyi lakásuk pincéjében varrták a cipőket, hajnaltól késő estig dolgoztak mindketten. A kereslet viszont indokolta a bővítést. A nyíregyházi Tünde utcán önálló telephelyet vettek és szép lassan felépítettek rá egy cipőüzemet. Most két gyártócsarnokban készülnek a cipők. Emellett a Marc cipőket pedig forgalmazzák. Az 1994. évi bruttó forgalmuk elérte a százharminc millió forintot. Jelenleg hetvenen dolgoznak náluk és további harminc alkalmazottal tartanak fenn jogviszonyt.

− Alkotómunkára vágytunk mindketten − beszél kettejük nevében Leviczkiné Bokor Ibolya. − Egyesével vettük a gépeket, már láttuk, hogy a szemünk előtt rajzolódik ki egy csodálatos szakma. Embereknek segíthettünk munkát találni, a vevőinket megörvendeztethettük szép lábbelivel, és mi is megtaláltuk a számításunkat. Azt hiszem, ezek a tényezők együttesen járultak hozzá a jó érzéshez.

Néhány hónapja a Leviczki házaspár belekezdett egy egészen más üzletbe. A multi level marketing csupán egy bekezdés volt számukra a főiskolán, az életben viszont most tapasztalhatják a közvetítői kereskedelem sokrétű előnyeit. Ibolyát és Imrét már a vezetők közt tartják számon ebben az üzletben is. Mint mondják: megtaníthatnak felnőtt embereket értelmesen élni, álmaikat újból elővenni, pénzt keresni. Ez a világ legszebb pedagógiája, hiszen a személyes segítőkészségükön nagyon sok múlik, miként indítják el az üzlettársaikat. Akik az ő hatásukra csatlakoztak az üzlethez, bizalommal fordulhatnak hozzájuk szaktanácsért, konzultációért. A legelegánsabb és a legigazságosabb vállalkozás, amivel valaha is találkoztak. Itt a legkisebb teljesítményt is elismerik és itt nem ismerik a hagyományos üzletben tapasztalható, a konkurencia visszaszorítását célzó törekvéseket.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése