Leövey Péter

Elnök,

Tiszavasvári–Nyíregyháza

szszb_21-198_leovey_peter.jpgEgy komoly pénzügyi szervezetet csak megfontolt, szakmailag jól felkészült, ugyanakkor megértő embernek kell irányítania. A fenti elvárásoknak mindenben megfelel az a több évtizedes gyakorlattal bíró takarékszövetkezeti elnök, akit Leövey Péter néven anyakönyveztek 1960-ban Nyíregyházán. A tisztes öregkort megélt szülők: Pintér Ibolya és Leövey Jenő minden bizonnyal büszkék lennének gyermekükre. Bátyja, Leövey Tibor főorvos, a Jósa András Kórház IV-es belgyógyászati osztályán dolgozik. Fia, Kolos az ELTE környezettudományi szakán elsőéves hallgató. Párja Vitkai Éva, a Magyar Rádió szerkesztő-riportere.

A Zrínyi Ilona Gimnázium diákjaként érettségizett. A szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett okleveles közgazdász diplomát.

Képzettségét folyamatosan szinten tartja, adótanácsadói, banki tanácsadói képesítést szerzett, valamint sikeres angol középfokú nyelvvizsgát tett. Leövey Péter a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei ÉKV áruforgalmi osztályának munkatársa lett. A Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatóságának nyíregyházi egységénél már mint főrevizor dolgozott. A szervezet 1988-ban bekövetkezett APEH-hé átalakítását követően immár annak tagjaként folytatta munkáját. 1990-ben visszakerült az ÉKV-hoz, a gazdasági igazgatói posztra négy évre.

Szakmai váltásra, új kihívásra 1994-ben került sor az életében: ekkor lett a Tiszavasvári Takarékszövetkezet elnöke. E komoly pozíciót azóta is folyamatosan ő tölti be. A közel öt évtizedes múlttal és hagyományokkal bíró pénzügyi intézményrendszer helyi egységeinek átvételekor messze nem volt rózsás a helyzet. Az akkori mérlegfőösszeg alig tett ki többet másfél milliárd forintnál.

A jövedelmezőségi szint is mínuszt mutatott. Az okokat a következőkben látta: felelőtlen hitelkihelyezések, szűk választék, rugalmatlan ügyintézés, a nem megfelelő szervezeti felépítés, a döntési jogkörök tisztázatlansága, nem utolsósorban az ország akkori gazdasági körülményei.

A takarékszövetkezet egészének konszolidálása, annak a nulláról történő újraindítása közel sem zajlott egyszerű keretek között. Biztonságosabbá kellett tenni a hitelkihelyezéseket, meg kellett teremteni a kulturált, a ma emberéhez méltó ügyintézést, ügyfélgondozást. A közvetlen, gyors ügyintézés menete, a szervezet egészen új színvonala szolgált alapul a felemelkedéshez, a fejlődéshez. A külső és belső változások eredményre vezettek: a korábbi, mellőzött, talán-talán sértődött ügyfelek vendégként visszatértek.

S a szervezet újból azt tehette, amiért a világra hivatott: tanácsot adott befektetéshez, kölcsönt, hitelt a felmerült anyagi nehézségek leküzdéséhez, az emberek lekötött pénzeszközeit kamatoztatta, s mindezt közvetlen, családias, emberi módon és környezetben. Eltűntek a pultok mögül az unott arcok, a szenvtelen, a hivatalból merev, „ügyintézői” tekintetek. Köszönhetően azoknak a kollégáknak, akik az ügyfelekkel napi kapcsolatban vannak, és számukra a legfontosabb, ha mindenkivel egyénre szabottan tudnak foglalkozni. Itt minden ügyfélre elegendő idő jut.

A korábbi háromezres ügyfélszámot néhány év alatt ötszörösére, azaz tizenötezerre növelték. A pénzügyi szervezet a külső szemlélő számára is érzékelhető fejlődése mellett a háttérben is minőségi változásokon ment át. Három új kirendeltséget avattak 2005-ben: a megyeszékhelyen a Széchenyi utcai fiókot, majd sorban a baktalórántházait és az ófehértóit. Nagy jelentőségű, hogy 2005. december 30-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Cégbíróság bejegyezte a Nagyhalász és Vidéke Takarékszövetkezet beolvadását a Tiszavasvári Takarékszövetkezetbe. A hat új kirendeltség – Nagyhalász, Demecser, Nyírbogdány, Vasmegyer, Tiszatelek, Kék – nem egészen EU-konform, így ezen a területen jelentős fejlesztéseket kell végrehajtani.

Jelenleg az Ibrány és Vidéke Takarékszövetkezettel folynak tárgyalások egy lehetséges egyesülésről, amellyel szintén nagymértékű növekedést érhet el a cég, és a megye egyik meghatározó pénzintézetévé fejlődhet.

Céljuk: minden körülmény közt fenntartani és megőrizni a családias, közvetlen ügyintézés légkörét, mert az biztosítja a „vidék bankjainak” a túlélést. Terjeszkedni kívánnak a kistelepüléseken, s megszerezni a „kiöregedő” ügyfelek utódainak jóindulatát, szorosabbá fűzni az önkormányzati kapcsolatokat, fenntartani a helyben hozott döntési rendszert. Nem akar a „nagy elődök nagy hibáiba” esni. S a modern kornak megfelelően ügyfeleik akár egy otthoni számítógépről is intézhetnek majd bármilyen banki ügyletet. Vallja: rugalmasnak kell lenni, amikor csak lehet.

„Szép hivatás ez, még ha nem is látszik annak” mondja. S neki, elhihetjük, mert ő már a munkájával bizonyított.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése