Kovács Lajos

Ügyvezető igazgató,

Timár

szszb_13-192_kovacs_lajos.jpgRégi magyar szólásmondás: „Itt a gombostűtől a repülőgépig mindent gyártanak.” Nos, némi túlzással ilyen a timári Timár-Gumi Kft. is. Igen széles itt a termékskála. Az éppen most jubiláló, 10 éves cég szinte a semmiből nőtte ki magát országszerte, sőt Európában is ismert középüzemmé. Siker ez a javából. Nem csak a szójáték kedvéért mondható: a sikerkovács Kovács Lajos ügyvezető igazgató.

A kft. évtizeddel ezelőtt hiányt pótolt, új szakmát honosított meg. Vagy inkább ágazatot, hiszen 16 szakma képviselői dolgoznak itt. Hol is? Rakamaz után, kőhajításnyira a tokaji elágazástól. Az egykor oly híres timári tsz központi telepének helyén. Az üzemtől – főleg a lakatos üzemtől – csak pár száz méterre folydogál a szőke Tisza. Itt, az egykori mezőgazdasági épületek között manapság fontos ipari üzem működik. A fejlődést fémjelzi, hogy az indulásnál 32 ember dolgozott a kft.-ben, most 143.

Hogy is kezdődött? Kezdetben a Béke Tsz-től bérelték az épületrészeket. Aztán megvásárolták azokat. A megyei területfejlesztési tanács támogatásával 1977-ben fejlesztették, korszerűsítették a technológiát. Az első időben nagy magyar cégeknek dolgoztak, aztán 1997-ben megkapták az ISO 9002-es minősítést, ennek is köszönhetően már nyugat-európai országokba is exportálhattak. Tavaly, vagyis 2001-ben a kft. megkapta az ISO 9001-2000 minőségirányítási tanúsítványt is. Ez magasabb fokozat. A mai megrendelő országok: Horvátország, Ausztria. Németország, Belgium, Hollandia.

A timári mezőgazdasági szövetkezet bő 30 évvel ezelőtt, 1971-ben alapította gumiüzemét, amelyből a rendszerváltást követően kialakult az a vállalkozás, amely piacait és szakembereit is sikerrel őrizte meg. Napjainkra a cég nem is középüzemmé, inkább nagyüzemmé vált, ahonnan a műszaki gumicikkek sok száz fajtája kerül ki, emellett a lakatosüzem, fém-és gumirészeket tartalmazó munkadarabokat, alkatrészeket termel, a gumikeverék gyártása pedig más szolgáltatók igényeit elégíti ki. (A keverőüzem szabolcsi, hajdúsági és borsodi gumiipari vállalkozóknak is szállít.) A külföldre küldött referenciák kitűnőre vizsgáztak, így lehetett növelni az export volumenét.

A három nyelven íródott prospektusban az áll, hogy a timári gumiüzem technológiája 1200 négyzetméternyi raktárból, keverőüzemből és kimérőhelyiségekből áll. Az új ismertetőben már más adatok fognak szerepelni, hiszen 2002 márciusában a kft. megvásárolt a közvetlen közelben egy újabb épületet, a bővítés jegyében. A cég főbb termékcsaládjai: tömör gumiabroncs 24-féle kivitelben tárcsával, villával kompletten, víztömítő alkatrészek mindenféle nyomó- és lefolyóvezetékhez minden méretben, gumi alapanyagú gyógyászati segédeszközök, gépjárműalkatrészek, mezőgazdasági munkagépek alkatrészei és elektromos berendezések tömítései. Gumiipari keverék értékesítés: saját receptúrabank alapján a kért minőségben és mennyiségben, bármilyen típus, illetve adott receptúra és technológia alapján. Emberek, gépek, gépsorok összehangolt jó munkájára van szükség, hogy ezek a termékek a megrendelők megelégedését váltsák ki. Az egyik igényes megrendelő például a nyíregyházi gumigyár egyik jogutódja, ide légrugóalkatrészeket és ütközőgumikat gyártanak. Kiszélesedett a piac. Cél volt, most is az, hogy minél nagyobb szériás gyártásra kapjanak megrendelést. A tömítőgyűrűk gyártása külön figyelmet érdemel. Műanyag csövekhez gyártanak tömítő gyűrűket, igen nagy mennyiségben. A magyarországi tömítőgyűrű-igények 40 százalékát Timárról elégítik ki!

Nyugati autógyáraknak is dolgoznak, alkatrészeket készítenek. Az itt készült tömör gumiabroncsok felszerelhetők például mezőgazdasági kisgépekre, talicskákra. Kevesen tudják, hogy a multi cégek nagy áruházaiban a bevásárló kocsik timári kis kerekeken gördülnek. A járóbetegek és a beteglátogatók lehangoltan, különös lelki állapotban járnak a kórházi folyosókon, alig veszik észre, hogy a folyosón egy-egy beteget különleges kocsin eltolnak mellettük. Ezek a kocsik is timári kerekeken gurulnak. A fém-gumi alkatrészek kialakításánál újításokat is alkalmaztak. A tömítő gyártásnál új technológia bevezetése van folyamatban, a növekvő hazai igények miatt is. Az új technológia termelésnövekedést eredményez és anyagtakarékos. A timáriak rugalmasan és gyorsan alkalmazkodnak a piaci igényekhez, ezért is lesz szükség rájuk, az uniós csatlakozás után is.

Kovács Lajos egyidős a magyar alkotmánnyal, 1949-ben született a kanyargós Tisza mentén, Balsán. Vencsellőn érettségizett, a Katonai Műszaki Főiskolán szerezte műszaki ismereteit. 1972 után a timári tsz-ben fizikai dolgozó, üzemvezető, majd ipari fő-ágazatvezető volt. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán tanfolyamokat végzett. Tíz éve alapító ügyvezető. A felesége timári, a kft-ben dolgozik. Róbert fiuk mérnök, a kft.-ben középvezető. Az ifjabb Lajos Budapesten műszaki főiskolára jár. A fiúk – és nem csak ők – korszerű ismereteikkel tovább fejleszthetik a céget.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése