Tímár

Kőhajításnyira az üveghegyektől. Szobája ablakából a Zempléni-hegység kékellő karéja rajzolódik ki, míg az egészen közeli, két-három kilométerre lévő Tokaji-hegy a zöld megannyi árnyalatát festi. Csegei Lászlóné Bodnár Mária, a tímári Techno-Plus ’93 Kft. ügyvezető igazgatója naponta töltődik e táj látványától, s miként mondja: ez is segíti őt abban, hogy a megmunkálásra váró rideg-hideg fémben is a kreativitást, az alkotó embert láthassa. Az üzemcsarnok, a legkorszerűbb fémmegmunkáló gépek és a termékek mellett nem felejti el az embereket, a harmincfős kollektívát sem bemutatni.

Mint mondja: – A tímáriakon kívül a környező településekről, Rakamazról, Szabolcsról és Tiszanagyfaluból járnak ide dolgozni. A csarnokban mindenkivel napi kapcsolatban állok, mert lényegesnek tartom, hogy tudjam, a munkatársaimnak nincs-e olyan problémájuk, ami befolyásolhatja tevékenységüket.

A mai lelketlen világban az itt dolgozóknak kijáró figyelem nem véletlen, hiszen Csegei Lászlóné Bodnár Mária egykoron óvónőként kezdte pályáját, majd már a rakamazi óvoda mindenki által elfogadott vezetőhelyetteseként döntött sorsa ekként alakulásáról. A kilenc évvel ezelőtti elhatározása nem kis meglepetést keltett ismerősei körében, hiszen egy sikeres és szeretett pályát hagyott maga mögött, s vágott neki egy teljesen más, kemény próbatételekkel járó útnak. Döntése gyökeres változást hozott az életében, amit végül is nem bánt meg, e nem mindennapi kihívást örömmel végzi.

– Szeretek dolgozni. A munkát szeretem, amelynek tiszteletét és megbecsülését – mondom ezt ma is rakamaziként – a sváb ősök nemzedékről nemzedékre átplántálják. Édesapám géplakatos volt, immár negyedszázada világtalan. Édesanyám a helyi Szikra, majd a Győzelem Termelőszövetkezet főkönyvelő-helyettese volt, hosszú betegség után, 2001-ben távozott közülünk. A munka szeretetét és a tisztességet tőle tanultam. Az öcsém, Bodnár László, tizenegy évvel fiatalabb tőlem, családjával szintén Rakamazon él s a város polgármesteri hivatalának aljegyzője.

Marika 1958. szeptember 30-án született Nyíregyházán, a Rakamazi Általános Iskola elvégzése után a nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskolában óvónőnek tanult, később a Hajdúböszörményi Óvónőképző Főiskolán szerzett diplomát. Az óvónői pályát a Tiszanagyfaluhoz tartozó Virányoson kezdte 1977-ben. Az akkor szintén főiskolás, gépészmérnök hallgató Csegei Lászlóval 1978-ban házasodtak össze. Az első fiuk, László, 1979-ben, Péter 1981-ben született. A fiatal pár Demecserben kezdte a közös életet, ahol a férj a Kisvárdai Szeszipari Vállalat Demecseri Keményítő Gyárának üzemvezetőjeként dolgozott, Mária ekkor gyesen volt.

Egy év múlva a szülők hívására hazajöttek Rakamazra a megüresedett nagyszülői házba. Férje a Rafafém Szövetkezetnél kapott állást, Mária pedig 1983-tól a rakamazi óvodában, ahol 1985-től már vezetőhelyettes lett. E sikeres pályát cserélte fel 1997-ben egy kazincbarcikai fémipari kft. ügyvezetői székére. Mindezt amiatt, hogy a férje vállán enyhítse a terhet, aki akkoriban a barcikai mellett egy tímári céget is vezetett és vezet máig.

Marika az óvónői évekre máig szeretettel gondol, a gyermekek körében eltöltött két évtized hasznos iskolája volt mai énjének, hiszen a pedagógusi véna változatlanul ott pulzál a mindennapokban. Vallja: a termelésben is legfőbb érték az ember!

– A tímári Techno-Plus ’93 Kft. ügyvezetői feladatát hat éve látom el. Az 1993-ban betéti társaságként induló cég tulajdonosait a piaci viszonyok késztették arra, hogy 1997-ben kft.-vé alakuljon. 2000-ben európai színvonalú üzemcsarnokot vehettünk birtokba.Több külföldi tulajdonú, magyarországi székhelyű gazdasági társasággal állunk kapcsolatban, de közvetlen exporttevékenységet is folytatunk német partnereinkkel. Palettánkon fémtömegcikk-, fémtároló konténerek, fémszerkezetek és épületgépészeti berendezések elemeinek gyártása szerepel.

Marika, hogy a szakmai kihívásoknak megfeleljen, másoddiplomázott: felsőfokú kereskedelmi menedzser lett, emellett németül tanul. Ismereteit nemcsak az iskolai keretek között igyekszik elsajátítani, de a nagy életből is, nyitott mindenre, amiből tanulni lehet. Életében jelentős változást hozott a 2003-as év: házasságuk felbomlott.

A nagyobbik fiú, László, már közgazdász, a cég fuvarozási ágát vezeti, míg Péter kereskedelmi menedzseri oklevéllel az ifjú vállalkozók szárnypróbálgatását végzi.

A beszélgetés végén a következő példázat jutott a krónikás eszébe. Egy szimpla vasrúd ára 5 dollár. Ugyanaz a vasrúd 10,50-be kerül, ha lópatkót készítenek belőle. Ha tűket gyártanak, az ár 335 dollárra változik. A zsebkések már 3285 dollárt érnek. Ha pedig órarúgók lesznek belőle, ugyanaz a vasrúd 250 ezer dollárt ér. A tehetségükkel, az akaratukkal így vannak az emberek is. E példázat szerint Marika már órarugókat gyárt.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)