Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kerülő Sándor
Ügyvezető,
Nyíregyháza
Kerülő Sándor neve az utóbbi másfél évtizedben összeforrott a nyíregyházi gazdasági élettel. Közel ötvenévesen is volt ereje váltani, mikor már nem érezte jól magát a bőrében. Elhivatottságára jellemző, hogy mostani, saját vállalkozásának fő terméke is viseli a nevét, s most már egyik nagyfia is segít neki az újbóli kibontakozásban.
1953-ban született Nyíregyházán buji szülők gyermekeként. Az anya hosszú évekig háztartásbeli volt, míg az apa mészárosként dolgozott a ’40-es években még maszekként, végül a nyíregyházi nagy Tüzép telepvezető-helyettese lett. A 4. Számú Általános Iskolában a zenét nem zenetagozatosként is szerette, s jó tanulóként a matekot is.
Műszaki vénája ugyan nem volt, ám egy idősebb szomszéd barátja hatására a debreceni Mechwart András Gépipari Technikumba jelentkezett, ahol gépgyártás-technológusként érettségizett. Noha a család féltette az albérlettől, ő a züllés helyett inkább tanult, méghozzá jól, s így egyenes út vezetett a miskolci Műszaki Egyetemre. Először gépészként kezdett, majd harmadéven az akkor induló termelési rendszer szakra váltott, így szervezőként végzett műszaki és gazdasági képzettséggel. 1977-ben, diplomázás után a nyíregyházi Vagéphez került, kezdőként rögtön az igazgató alá, szervezőmérnökként. Fél év múlva KISZ-csúcstitkár lett a vállalatnál, s mint ilyen bekerült az úgynevezett üzemi négyszögbe, a cégvezetésbe. Jó iskola volt ez számára. Két év elteltével behívót kapott, s noha Nyíregyházán volt katona, nem volt egyszerű időszak, hiszen ekkor született Balázs fiuk, miközben a felesége végzős volt a főiskolán.
A honvédség után a Vagéphez került vissza, akkor már technológiai csoportvezetőnek. A Fémmunkás nyíregyházi gyára azonban rövidesen elcsábította termelési osztályvezetőnek. Ez volt a legnagyobb acél épületszerkezet-gyártó cég Magyarországon. 1989-ig dolgozott itt, közben az önállósult balkányi részleg műszaki vezetőjeként is. Végül már a kereskedelmi vonalat vezette, amely során egyrészt sok új kapcsolatra tett szert, valamint megtanult eladni: céget, terméket és saját magát egyaránt. Mindezt kamatoztatta az általa alapított vállalkozásban, a Béker Kft.-ben. Kezdetben acélszerkezeteket árult, majd egy év múlva pici irodájába már egy titkárnő is került, 1993-ban pedig megjelentek a piacon a Béker-vázak, az általuk gyártott acélszerkezetek, amellyel országosan ismert lett, számos megrendeléssel. Újabb esztendő múltán áttért a saját gyártásra, ami évi négyszázmilliós bevételt hozott.
Ebben az időszakban az amerikai tulajdonú Butler Kelet-Európában keresett gyártási lehetőséget. Az első háromórás tárgyalás másnapján megegyeztek, s a Butler megvette a nagyjából ötvenfős cég nagy részét. A multi számos pozitívumot hozott: modern technikát, technológiát és gyártási kultúrát, munkalehetőséget kétszázötven embernek, s ő tízszázalékos tulajdonosként vezette a céget – sikeresen. Csak egy példa: a hannoveri világkiállítás magyar pavilonjának a szerkezete Nyíregyházán készült! 2000 januárjában a cég elismeréseképpen a Butler Europa vezetője lett, s egy ideig Skóciában élt – a nyíregyházi termelésért is felelősen. Ám amikor hazatért, már nem azt a vállalatot találta, amelyiktől elment. Ezért váltott: könnyűszerkezetes családi házak építésébe fogott, újra saját vállalkozásként. Amerikától Skandináviáig körbejárták a piacot, végül a kanadai technológia mellett döntöttek, mely segítségével fel is építették az első házat 2001-ben. Ez pedig a Balázs fiáé lett, a jó műszaki vénával megáldott szakemberé, aki részt vesz a cég mindennapjaiban.
A szükséges gyártóhátteret az időközben megvásárolt korábbi alvállalkozó, a Rafafém Kft. biztosítja, s ezáltal újra foglalkoznak acélszerkezetű csarnokokkal is, melyeknek gyártását ő irányítja. A vállalkozás neve K-Corp Kft., fő terméküké pedig a Kerülőváz. Hazai viszonylatban a három vagy négy legtöbb házat eladó cég között vannak, s a könnyűszerkezetes, majd a nagypanelos, három hónap alatt százötven négyzetméterig kulcsrakészen átadott hajlékok egyre népszerűbbek lettek az országban. Sajnos, mint mondja, sok a kontár a szakmában, ami nem tesz jót a területnek.
Felesége, Mária, akivel jövőre lesz harminc éves a házasságuk, matematika–fizika szakos tanári diplomát kapott a Nyíregyházi Főiskola jogelődjétől. Nemcsak kitűnő családi hátteret biztosít, hanem szakemberként is kiveszi a részét a munkából: korábban a Béker Kft.-ben könyvelt, míg ma a cég gazdasági igazgatója.
A kisebbik fiú, Gábor pedig a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett, s amellett, hogy hobbiból, de profi módon zenél, egy világszintű cég, a KPMG könyvvizsgáló irodájában dolgozik a fővárosban. A család szeret együtt lenni: legyen az alkalom akár síelés, akár túrázás, kirándulás, akár munka: az idő nagy része most arra megy, hogy (újra) felépítsék a családi vállalkozást.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése