Karakó Ferencné

Ügyvezető igazgató,

Nyíregyháza

szszb_02-30_karako_ferencne.jpgA keleti szomszédunkban, Ukrajnában még gyermekcipőben jár a privatizáció. Az adózási rendszer sem mondható éppen európainak. A Kárpátaljáról áttelepült szépen beszélő, szimpatikus asszony mégis szakértője a magyar adóügyeknek. Mi több: ő az ügyvezetője a nyíregyházi Adótipp Kft.-nek. Közgazdászként vezeti a társaságot, amelyben található jogász, számviteli főiskolát végzett pénzügyi szakember és könyvszakértő. Komplex szolgáltatást nyújtanak a megrendelőknek. Nem kis dolog ez a folyton változó szabályok bonyolult világában. Itt, Magyarországon, ahol még 1994-ben is ez a mondás járta: „Az adórendszerünk a svéd mintán alapul, a fizetésünk viszont a lengyelekéhez, vagy a szlovákokéhoz hasonlít.” Nos, e hasznos és ritkaság számba menő kft. ügyvezetője Karakó Ferencné.

Novellába vagy kisregénybe illő Karakóné élete. Beregszászon nőtt fel magyar szülők gyermekeként. Romantikus, lelkiző lány lehetett, szerette, falta a szépirodalmat. Érettségi után jelentkezett is az ungvári egyetem bölcsész karára. Nem vették fel. (Akkor, abban a politikai légkörben minden megtörténhetett, és annak az ellenkezője is.) Az elutasítás nem törte meg, lépést váltott, átállt egy „reálisabb” területre. Jelentkezett a közgazdasági karra, felvették, elvégezte az egyetemet, majd Nyíregyházára jött férjhez. Honosították a diplomáját, majd Budapesten szakközgazdász vizsgát tett. Adó- és ellenőrzési szakon végzett. Egy tucat évig gyakorolta szakmáját az APEH-nél, ahol 12 éven át több beosztásban dolgozott, végül már megbízott osztályvezetőként. Volt főrevizor és osztályvezető-helyettes is. Bőséges szakmai tapasztalatát kamatoztatja a kft.-ben. Mint ügyvezető és társtulajdonos az adóügyeket a gyakorlatban is megtapasztalja.

Mit is gyakorol ő munkatársaival a Körte utca elején lévő modern irodáján? Mindazt, amit ebben a vállalkozói világban gyakorolni kell. Több kisebb-nagyobb cégnek intézik a könyvelését. A könyvelés látszólag könnyebb. A szaktanácsadás már vitathatatlanul nehezebb, hiszen különböző vállalkozóknak lehet, illetve kell adni ezerféle szaktanácsot. S nem mindegy hogy milyet. Egy-egy megbízatás elvállalása után néha hosszabb elemzésre van szükség, utána kell járni a szabályoknak, a rendeleteknek. A szaktanácsadás, illetve annak végrehajtása jogszabályokat nem sérthet, ugyanakkor úgy kell tanácsot adni, hogy a megbízó a lehető legjobban járjon, vagy ne járjon rosszul.

A megbízók bizalmukba fogadják az ügyvezető nőt, kiteregetik előtte a „kártyájukat” és bepillantást engednek munkájukba, vállalkozásukba, egy kicsit a magánéletükbe is. Bizalmi állás is tehát az ügyvezetőé. Az adóbevallások elkészítése és felülvizsgálata szintén alapos ismereteket igényel. A jó bevallással a vállalkozó ezreseket, tízezreseket takaríthat meg. A tudatlanság viszont ezreseket, tízezreseket vehet el a kasszájából. A szaktudást, a tanácsadást természetesen meg kell fizetni. A kft. árai köztudottan elfogadhatóak. Nem emelnek árakat, pedig a költségek náluk is növekednek. A szakmai színvonal és az árszínvonal elfogadhatóságát az is bizonyítja, hogy bőven van megrendelőjük.

A szabályok változnak, még több diplomával rendelkező, nyelveket beszélő értelmiségi dolgozó is csak nehezen tudja (vagy nem is tudja) kitölteni az adóbevallással kapcsolatos okmányait. Speciális szakmát gyakorol az ügyvezető asszony. De honnan meríti a naprakész szakmai ismereteit. Mint mondja, sok-sok szakmai tanfolyamon vett részt és fog részt venni a jövőben is. Szaklapokat járat. S gyakran eljár az Adótanácsadók Klubjába is.

Külön bekezdésben érdemel említést, hogy a kárpátaljai Gát községben egy vegyes vállalatnál résztulajdonos. Szép fehér magyar kenyeret gyártanak, szebben fogalmazva dagasztanak, vagy készítenek itt. A gátiak és Beregszász városának lakói áldásnak tekintik a finom magyar kenyeret.

Aligha kell mondani, hogy Karakóné perfekt beszél oroszul. Ezért is kereste meg őt 1995 januárjának elején az ukrán mezőgazdasági minisztérium tisztviselője. Az ukrán szakember elmondta, hogy egyre több a magyar- ukrán vegyes vállalat, ezért jó lenne létrehozni egy adóügyekkel is foglalkozó vegyes vállalatot, vagy vegyes káeftét. Lehet, hogy mire ez a könyv megjelenik, addig az ügyvezető asszony Kijevben aláír egy szerződést.

Karakóné egy magyar katonatiszthez jött férjhez, így hozta Nyíregyházára a jó sorsa. A házasságukat két gyermekkel áldotta meg a sors. Egy fiú és egy lány várja estenként a meleg otthonban. A lány különösen jól tanul, a német nyelvet is bírja, és az anyja nyomdokaiba akar lépni: a közgazdász pályára készül. A fiú ügyvéd szeretne lenni. Karakónénak jó kikapcsolódást jelent a magyar szépirodalom olvasása. A szellemi és lelki megterhelések után az uszodában talál felüdülést.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése