Ifj. Pankotai Ferenc

A Nyírség-Szerviz Kft. ügyvezetője,

Nyíregyháza

szszb_18-92_ifj_pankotai_ferenc.jpgMeglepődtem, amikor beléptem a Nyírség-Szerviz Kft. irodájába. Telefonbeszélgetésünk alapján ugyanis lényegesen idősebbnek gondoltam a kft. ügyvezető igazgatóját. Aki csupán évei számát tekintve fiatal, huszonöt esztendős, de ahogyan fogad, ahogy a cég tevékenységéről beszél, tapasztalt vezető benyomását kelti.

A szakma szeretetét a szülői házból hozta, hiszen a céget korábban édesapja irányította, így nem csoda, hogy már gyermekkorában vonzódott az autókhoz. Nemcsak a gépkocsivezetés érdekelte, hanem az is, hogy milyen a működési elvük, hogyan lehet a legtöbbet kihozni belőlük.

Iskoláit Nyíregyházán kezdte, majd a Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karán folytatta, ahol műszaki menedzser szakon szerzett diplomát. A tanulást most sem hagyta abba, úgy tartja egy jó vezetőnek széles látókörrel kell rendelkeznie. Fontos, hogy ne csupán szakmai kérdésekben legyen otthon, hanem legyen rálátása a gazdasági szféra szinte minden területére. Éppen ezért, beiratkozott a Nyíregyházi Főiskola közgazdasági tagozatára.

Már több mint egy esztendeje ügyvezető igazgatója a társaságnak. Mielőtt elvállalta volna ezt a felelősségteljes megbízatást, dolgozott a cég szinte minden szakterületén, hogy a főiskolán szerzett elméleti ismereteit elmélyítse a gyakorlatban is. A főiskolával párhuzamosan részt vett egy minőségirányítással kapcsolatos belső auditori képzésen. Büszke arra, hogy ő kezdeményezte, egy külső céggel együttműködve, az ISO-tanúsítás szerint végzett működés megvalósítását – mellyel immár három esztendeje rendelkeznek –, valamint, a tachográf, a menetíró-készülék beszerzését.

A Nyírség-Szerviz Kft. tevékenysége túlnő a város határain, kiterjed Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egész területére. A cég fő profilja a 3,5 tonna fölötti kamionok, tehergépjárművek műszaki vizsgáztatása, szervizelése, környezetvédelmi mérése dízel üzemű járművek esetében, illetve tachográf-és sebességkorlátozó-illesztés, -ellenőrzés,  -beszerelés.

A tevékenység súlyát mutatja, hogy évente közel 1500 gépkocsit vizsgáztatnak és átlagosan 800 környezetvédelmi mérést végeznek. Ezenkívül foglalkoznak még acélszerkezetek – előtetők, lépcsőkorlátok, acélkerítések – gyártásával. A szerviz jól felszerelt, a vizsgáztatás az európai uniós követelményeknek megfelelő technikai eszközökkel, modern vizsgapadon történik. Rendelkeznek mozgatópaddal és különböző, a munkafolyamatokhoz szükséges célszerszámokkal.

Manapság a talpon maradáshoz, nem csak jól felszerelt szervizre van szükség, hanem felkészült szakembergárdára is. A társaság pillanatnyilag 22 embernek ad munkát és biztos megélhetést. Tizenketten dolgoznak a szervizben, a többiek pedig az acélszerkezetek gyártásával foglalkoznak.

Az idősebb szakemberek respektálják a fiatal vezető tudását, de ő sem zárkózik el egy-egy jó ötlettől, hiszen úgy gondolja a kölcsönösség, a gyakorlati tapasztalatok munkafolyamatokba történő beépítése viszi előbbre a céget.

Számos terve van mind a magánélet, mind a munka területén. Szeretné bővíteni a szerviz kapacitását. Ehhez természetesen új berendezésekre, eszközökre lesz szükség és természetesen jó szakemberekre. 2004-ben fogják újból tanúsítani a céget, hiszen követelmény a jó minőség. Sok új, hazánkban eddig kevésbé használt eszköz beszerzését is tervbe vette. Pillanatnyilag dízel üzemű gépjárműveket szervizelnek, ezt szeretné kiterjeszteni benzinüzeműekre is, de vannak elképzelései az autóalkatrész-ellátás bővítése és több autómárka szakszerű szervizelése területén is.

A munka mellett természetesen fontos a magánélet, hiszen abban a korban van, amikor minden területen meg kell alapoznia jövőjét. Fontosak életében a barátok és a barátságok, nagy futballrajongó, képes több száz kilométert is utazni egy-egy jó mérkőzésért. Nem meglepő, hogy kedveli a technikai sportokat. Szívesen, vezet 17 éves kora óta van jogosítványa, ekkor kapta első autóját, amely egy Opel Kadett volt, pillanatnyilag Golf 4-sel jár. Szereti a bográcsban főtt ételeket, a finom ízeket, melyeket gyakran saját kezűleg készít el. De kikapcsolódást jelent számára a reggeli napfény, horgászás egy csendes folyó partján. Törekszik fittségének, edzettségének megtartására. Hetente több alkalommal úszik, fut és edzőterembe jár.

Emellett a folyamatos képzést, tanulást életformájának tekinti. Tervei szerint a közgazdasági diploma megszerzése után angol nyelvvizsga következik, ezután pedig a dallamos olasz nyelvet fogja tanulni, hiszen úgy véli, hogy az Unióhoz történő csatlakozás után egyre többen keresik majd fel hazánk észak-keleti régióját, ekkor több külföldi kéri majd a Nyírség-szerviz szolgáltatásait, és jó lesz anyanyelvén üdvözölni a szolgáltatást igénybe vevő idegent.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése