Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Ifj. Balogh Zoltán
Igazgató,
Nyíregyháza
Már egészen apró gyerekkorában megismerte az alkotó munka örömét. Nagyapja asztalos műhelyében óvodásként már fúrt, faragott, figyelte a gépek működését, ahogyan megmunkálják a fát.
Az iparos nagyszülői háttér, az építész apa, a másság tolerálására ösztönző anya jelentették azt a családot, amely példaként szolgált és meghatározta pályaválasztását. Nyíregyházán született, egyedüli gyerekként nőtt fel, nagyszülei szomszédságában. Szeretett szorgoskodni nagyapja mellett nemcsak az asztalosműhelyben. Jó gyerek volt, bár nem hagyta ki a csibészségeket sem.
Édesanyja révén, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének az elnöke, már korán belecsöppent egy olyan közegbe, ahol nap mint nap találkozott sérült emberekkel. Átérezte problémáikat és segíteni akart. Építészhallgatóként a főiskolán számos tervet készített a lakóépületek akadálymentesítésére, hogy könnyebbé tegye a mozgássérült emberek helyváltoztatását.
Ezek a tervek első főiskolás éveiben inkább hátrányt jelentettek, mint előnyt, hiszen Magyarországon a 80-as évek elején még kevéssé törekedtek az épületek akadálymentesítésére, ezért szigorú tanárai sorra lepontozták dolgozatait. Egy idő után változott a szemlélet, és diplomamunkája később tananyagként szolgált a főiskolán, mivel Magyarországon egyetemi szinten sem tanították az akadálymentesítést és irodalom sem állt rendelkezésre.
Debrecenben az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán szerzett építészmérnöki diplomát. Magántervezőként számos épület és lakás akadálymentesítését tervezte. Később más cégeknél is kamatoztatta ezt a tudását. Néhány év múlva újabb lehetőség kínálkozott egy olyan vállalatnál, amely magán viseli szülei keze munkáját. Első lépésként egy telephelyet indított be, oda üzemeket, infrastruktúrát telepített. Majd a Start Rehabilitációs Vállalathoz tartozó Nyírségi Nyomdához került.
A nyomdát harminc évvel ezelőtt könyvnyomtatásra hozták létre. A rendszerváltozást követően átalakult a piac és váltani kellett. Előtérbe került a csomagolóanyagok gyártása, de meghagyták a régi könyvnyomtató és lapkészítő gépeket, amelyekből évtizedeken át építkezhetett a nyomda. Fő szegmens továbbra is a könyvek, ezen belül a tankönyvek nyomtatása. Éves szinten 2–5 millió db könyvet, ill. 50–100 millió db újságot készítenek, ezek zöme ingyenes reklámújság, de ebben a nyomdában készül Nyíregyháza város önkormányzatának a lapja is. Rendelkezik a nyomda tanúsítvánnyal, az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer meglétét és működtetését, tanúsító okiratot a közelmúltban vették át. Tervei között a termelés bővítése új piacok szerzése szerepel, valamint néhány gép cseréje, hiszen mintegy harmincéves gépparkkal rendelkeznek.
A papír életre kel, amikor a nyomdász egy kis festéket tesz rá, melynek egy szép táj vagy könyv lesz a végeredménye. Ugyanúgy, ahogy az építész megálmodja és a kőműves egymásra, rakja a téglákat, amelyből egy csodálatos épület jön létre. Mint mondja – ezt az élményt a mérnöki rajzasztal mellett is nagyon jó megélni és természetesen a valóságban is, mert olyan termék kerül ki az ember keze alól, aminek életet adott. Külön jó látni, hogy ezt a munkát az általa irányított üzemegységekben olyan emberek végzik, akiknek 30–40 évesen ez az első munkahelyük. Eddig nem tudtak elhelyezkedni, mivel sérültek, nehezebben mozognak, többet vannak táppénzen, mint egészséges társaik, de mégis úgy gondolják, hogy ők is ugyanolyan emberek és olyan értéket állítanak elő, mint bármelyikünk, ugyanazokkal az egészséges ösztönökkel és vágyakkal. Hiszen ez a vállalat zömmel megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztat. Az állomány mintegy 70%-a valamilyen szinten fogyatékos. Belgyógyászati, mozgásszervi vagy egyéb érzékszervi károsodással küszködnek.
Jelenleg 500 beosztottja van az irányítása alatt lévő üzemekben, amelyekben a nyomdaipari tevékenység mellett még számos más jellegű munka folyik. A vállalaton belül a különböző egységek munkakapcsolatban állnak egymással, félkész és késztermékeket gyártanak, amelyeket egy másik területen dolgoznak fel.
Kevés szabadidejét gyerekeivel tölti, akiket igyekszik megbarátkoztatni a sporttal. A nagy szerelem a kosárlabda, amit valamikor ő is egy másodosztályban szereplő csapatban játszott, és egy sportsérülés miatt abbahagyott.
Nagy öröme, hogy mindkét gyermeke kedveli a természetet, szeretnek lovagolni, motorozni és tevékenykedni a nemrég vásárolt tanyán. Ahol hatalmas a terület nagy a csend, kellemes a lesarlózott fű illata és nem csörög percenként a mobiltelefon. Vannak jószágok, kacsák, lovak, kecskék és struccok. Ő álmodta meg a tanyán épülő lakóházat, ahol ki lehet pihenni az örökös rohanást, ahol fel lehet töltődni, és együtt lehet lenni azokkal, akik közel állnak hozzá.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése