Horváth Péter

A Tréner Kft. ügyvezető igazgatója,

Nyíregyháza

szszb_06-28_horvath_peter.jpgNyírbátorban született 1958-ban, de ő kislétai. Ott éltek, ott volt a szülői ház, ott töltötte gyermekkorát. 16 éves volt, amikor a megyeszékhelyre költöztek szülei a két gyerekkel.

Édesapja a Volánnál dolgozott, autóbusz-vezető volt, de mellette gazdálkodott.

Édesanyja szülésznő volt. Gyermekeket segített a világra. Szerette hivatását. Szomorú, hogy fiatalon, 49 évesen elment; a gyilkos kórral nem tudott megbirkózni.

Az általános iskolát Horváth Péter Kislétán végezte, s innen Debrecenbe vitt az útja a Vegyipari Szakközépiskolába. Itt érettségizett, s ezt követően egy évig a Nyíregyházi Konzervgyárban dolgozott, mint meós. Jól érezte ott magát, de tanulni akart. Merész álmát váltotta valóra, amikor sikerrel jelentkezett a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola Repülőgépkarára. A felvételi nagy gonddal történt, testi-lelki-szellemi alkalmassággal indulhatott csak neki a veszélyesnek tartott repülésnek. 1980-ban diplomázott, és ez egyenes utat adott számára a Nyíregyházi Repülőgépes Szolgálathoz ahol, mint oktató, a főiskola hallgatóinak gyakorlati képzését végezte.

A repülés élete egyik nagy szerelme, melyhez a mai napig hűséges. Szívügye − és sokat fáradozik érte −, hogy az 1968-ban elindult repülőgépes képzést megtartsa Nyíregyházának. Horváth Péter és munkatársai 1992-ben megalapították a Tréner Kft.-t, amelyik sokszor megelőlegezve a munkát, végül meg tudta akadályozni a felszámolást, a pénzhiány miatti leállást. A felsőbb szervek ma már arról tanácskoznak a Tréner Kft. bevonásával, miként lehetne fejleszteni a városnak, a megyének ezt a különleges szolgáltatását, a polgári, kisgépes repülést.

Kiérdemelte a bizalmat és a feladatot. Szép karriert mondhat magáénak. 1980-ban oktató, 1984-től műrepülő-válogatott kerettag. 1985-től a kisgépes évfolyam parancsnoka. 30 évesen ő kísérte figyelemmel a hallgatók ellenőrző repülését, mely azzal a felelős feladattal járt, hogy a több mint 100 hallgató első repülését ő engedélyezte. Elégedetten nyugtázza, sikeres volt valamennyi. Ma már többen vezetnek óriásgépeket az óceánok felett.

A repülés mellett más, szakmájától kissé távoli, de sikeres vállalkozásban is dolgozik. Kénytelen is, hiszen édesapjuk úgy igyekezett gyermekeiről gondoskodni, hogy földet vásárolt nekik. Közösen a családdal gyümölcsöst telepítettek, s gondozását nemcsak szervezik, hanem dolgoznak is benne. Tőlük nem idegen a munka. A testvére és ő is rendszeresen dolgoztak már gyermekkoruktól. Édesapjuk bevonta őket a mindennapi teendőkbe, szigorúan és következetesen nevelte őket a kemény munkával megszerzett eredményekre. Megtanította őket dolgozni és megbecsülni a pénzt, értelmesen, takarékosan élni, gondolni a holnapra is. Ma is hálás ezért Horváth Péter. Az örökséggel − húgával együtt úgy érzik, jól sáfárkodtak.

Családjának biztos egzisztenciát teremthetett. Az idén épült fel a családi ház − mely mint mondja −, nekik a Korányi úton az egyik gyöngyszem. Nagyon örülnek neki, kényelmes, nagy kertje van, és a házon, a kertben − kikapcsolódásnak − mindig van tennivaló. Ennek előzménye az életében egy fontos dátum, 1981. Ekkor kötöttek házasságot Kéry Zsuzsannával. Házasságukból két fiúgyermek született. 1989-ben Tibor és 1991-ben Zsolt. Tibor most 3. osztályos, Zsolt nagycsoportos óvodás.

Felesége pedagógus, a 4. Sz. Általános Iskolában tanít. Úgy érzi, ő a szó igaz értelmében társa. Megértésben, kiegyensúlyozott, boldog házasságban élnek. A család, szabadidejének nagy részét a repülőtéren tölti. Szeretik az ottani sajátos hangulatot, szeretik a repülést. Lehet, hogy a fiúk apjuk nyomdokaiba lépnek, ők lesznek a utódai a földön és a levegőben.

Náluk az is szerencsésen alakult, hogy a feleség és a férj hivatása egy fontos ponton összecseng. Mindketten a jövőt formálják, fiatalokkal, gyerekekkel vannak körülvéve, és ehhez kellő hittel és optimizmussal rendelkeznek. Derűs emberek. Horváth Péter szerint erre nagy szükség van, mert a fiatalok kisebb gondok, problémák miatt is hajlamosak az elkeseredésre, s bizony gyakori, hogy a küzdés helyett egyéb megoldást választanak.

Meggyőződése, hogy a szakma mellett arra is meg kell tanítani gyermekeinket, hogy el tudják viselni a kudarcokat, hogy küzdeni tudjanak a talpon maradásért.

A szabadidejének egy részét repüléssel, olvasással tölti, de azért járnak nyaralni, országot, világot látni. Előbb országjáró körúton itthon Magyarországon, majd Európa többi országaiban voltak. A gyermekek ha nagyobbak lesznek, szeretnének távolabbi utakra is vállalkozni. Sok szépet látott útjai során, de ő itthon érzi igazán jól magát, neki Nyíregyháza pótolhatatlan; ez az otthon.

Szerencsés embernek tartja magát, céljai megvalósításához biztos családi háttere van. Munkáját szereti, örömmel végzi, a gondok nem tudják kedvét szegni, és repülni egyszerűen csodálatos…! És mint tudjuk: A felhők fölött mindig kék az ég!

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése