Hársfalvi Béláné

Tagozatvezető,

Nyíregyháza

szszb_17-40_harsfalvi_belane.jpgHa egy szabályos életpályát szeretnénk találni, érdemes megismerni Hársfalvi Béláné, született Vass Irén pedagógus tevékenységét. A nyíregyházi Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Szakközépiskola szakiskolai tagozatvezetője gyakorlatilag mindent elért a tanári munkában, amiről pályakezdőként álmodhat valaki. Ám igaz a mondás, hogy jó pap is holtig tanul, az ő beosztása sem végállomás, még ma is aktívan tanul különböző témákban.

Kótajban született 1946. július 7-én. Édesanyja, lánykori nevén Orosz Margit, aki háztartásbeliként gondoskodott a családról. Édesapja, Vass Miklós, ács- és kőművesmester, ma 90 éves. Testvérei, Gizella bérelszámoló- és SZTK-ügyintézőként tevékenykedett, Mária varrónőnek tanult, később a Tigáznál helyezkedett el. Hársfalviné két gyermeket nevelt fel, Edit matematika–testnevelés szakos tanár, ám Németországba ment férjhez és ott dolgozik. Attila fia itt végezte el a vendéglátó-ipari szakközépiskolát, jelenleg Budapesten szakoktatói szakon képezi magát tovább.

A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban 1964-ben érettségizett, majd a nyíregyházi tanárképző főiskola matematika szakán szerzett diplomát. Ezt hamarosan egészítette az egri tanárképzőn kémia szakos oklevéllel is. A szűkebb szülőföldjén, Kótajban állt először a katedrára. 1966 és 1971 között tanította itt a gyerekeket.

Az igazi kihívás akkor köszöntött be az életébe, amikor lehetősége nyílt a köznyelv által csak „kefének” becézett kereskedelmi szakiskolába jönnie. 1971-től a szakmunkásképző tagozaton ismerteti meg a tudományok alapjaival a leendő kereskedőket. 1975-ben pedig már átköltözhettek a Krúdy Gyula utcai épületbe, s megkezdődhetett egy nagy ívű fejlődés, amelynek révén nemcsak a város, a megye, hanem az ország ismert és elismert iskolájává vált a kereskedelmi szakközép. Az évek során a fejlődés újabb és újabb szakok indítását tette lehetővé, a hagyományos kereskedelem és vendéglátás mellett az idegenforgalom is belépett. Nem véletlenül, mert a hazai turizmus és az idegenforgalom egyre nagyobb tömegeket hódít meg. A kereskedelmi szakközépiskola elébe ment az újdonságoknak, olyannyira, hogy manapság nyugodtan pályázhatnak innen a végzősök a szolnoki vagy a budapesti szakirányú főiskolákra.

A hazai oktatási koncepciók viszonylag gyakran változtak és állították újabb és újabb feladat elé a pedagógusokat. Mint arról Hársfalvi Béláné a tapasztalatait elmondta: 1995-ben a szakiskolai tagozat külön épületbe került, amelynek a vezetői teendőivel őt bízták meg.

Nem volt idegen számára a vezetés, hisz korábban több éven keresztül ő irányította a matematikai munkaközösséget, s társai bizalmából a szakszervezeti titkári feladatokat is megoldotta. Sokat tanult a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatási vezetői kurzusán, amelyet 2002-ben sikerrel fejezett be. Mint mondja, rendszeresen részt vett a Nemzeti Szakképzési Intézet továbbképzésein. Már elvégzett egy alapfokú számítástechnikai tanfolyamot, jelenleg szövegszerkesztést tanul. Kiegészíti ezt még gépírással is. Lánya németországi tartózkodása adta az ötletet és a késztetést, hogy most németül tanuljon.

A szakoktatás érdekes színfoltja lett a hazai közoktatásnak – fejtegeti Hársfalviné. A nyolcadik osztály elvégzése után két évig közismereti tárgyakat és szakmai alapozást oktatnak a tanulóknak – valamivel alacsonyabb szinten, mit a gimnáziumban és a szakközépiskolában –, a rá következő két évben pedig szakmai elméleti és gyakorlati alapokat kapnak. Megtartották a hagyományos képzési formákat, így a kereskedelmi tagozaton élelmiszer- és vegyi áru, ruházati, valamint vas-műszaki cikk kereskedő lehet a diákból. A vendéglátósok szakácsnak, cukrásznak, pincérnek készülnek.

Jelenleg kétszázhúsz diák jár a 9–10. osztályba. Amikor a szakmai képzés elkezdődik, egy osztályra való diák más iskolából is érkezik, bizonyítva ezzel azt, hogy átjárhatók ma az intézmények. Mint Hársfalvi Béláné tagozatvezető sokéves tapasztalatként említi meg, a gyerekek nemcsak alacsony tudásszinttel érkeznek ide, hanem általában hátrányos, gyakorta többszörösen hátrányos helyzetben vannak, így nem véletlen, hogy a nevelés nagy hangsúlyt kap.

A szakiskola pedagógusai a szó legnemesebb értelmében véve tanárok, hisz sokkal többet tesznek az eredményekért, mint az egy elitiskolában természetes. Tudnak örülni az apró sikereknek, mert látják, tudják, hogy a gyermekek csak úgy tudnak boldogulni az életben, ha ez a szakiskola mindenben célt, mintát, példát ad nekik. Ebben a tevékenységben a szakiskolában tanító harminckét pedagógus is osztja a tagozatvezető véleményét.

Hársfalviné szabadidejében tanulmányaival foglalkozik, olvas, szereti a kondicionáló tornát. Élete legnagyobb sikerének a hivatását és a gyermekeit tartja.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése