Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Hadobásné Alexa Vera
Iskolaigazgató,
Nyíregyháza
Nevelésközpontú iskolát szeretne létrehozni a nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolából Hadobásné Alexa Vera. Az igazgatónő joggal büszke arra, hogy az 1999-es tanévet 4,1-es tanulmányi átlaggal zárták és egyetlen gyereket sem kellett megbuktatni.
A kellemes hangulatú igazgatói irodában a közelmúlt történelmét idézzük. Néhány évvel ezelőtt 5-6 helyen, szükségtantermekben tanítottak. Szervezési okok miatt idetartozott és azóta is az iskola szerves részét képezi a Kistelekiszőlőben található tagiskola. Amikor egyáltalán lehetőség nyílt az intézmény megalakítására, a többi iskolából – sportnyelven szólva – a „futottak még” kategóriába sorolható gyerekeket irányították át ide. Ma pedig sikk idejárni, nemcsak a megyeszékhely távolabbi pontjairól, hanem Baktalórántháza, Nyírtelek, Sényő, Kálmánháza, Napkor településekről is járnak be a sportolni vágyó tanulók.
A sportszerető közönség valószínűleg ismeri a televízióból Hadobásné Alexa Verát, hisz sok éven át kézilabdázott, egy ideig még a veszprémi Bakony Vegyész csapatában is. Nosztalgiával gondol a dunántúli időre, de a szíve igen gyorsan visszahúzta a szülőföldjére. Alexa Vera a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Technikumban végzett, azért ott, mert az iskola kézilabdacsapatába hívták erősítésül. Hatodikos kora óta meghatározó jelentőséggel bír életében ez a sportág. A Bessenyei György Tanárképző Főiskolán 1974-ben vette át biológia-testnevelés szakos diplomáját. Ezután következett a Bakony Vegyész kézilabda csapatában töltött időszak, de hiába ajánlottak neki sportállást, ő inkább hazajött tanítani.
Előbb Újfehértón a Bajcsy-Zsilinszky Gimnáziumban, majd a nyíregyházi 4-es iskolában tanított 1975 és ’83 között. A négy éve Móricz Zsigmond nevét viselő iskolát 1983-ban hozták létre. Ma hatszázötvenöten tanulnak itt. A Kistelekiszőlőben lévő tagiskolában 1–8-ig járnak a gyerekek, összesen százharmincan. Az intézmény tantestülete hetven pedagógust számlál, harmincnyolcan látják el a technikai tennivalókat. Idetartozik még egy ezerötszáz adagos konyha, amelyben kilenc intézmény számára főznek.
Igazi sportsikernek könyveli el Hadobásné, hogy még előző iskolájában, a 4-esben, 1980-ban diákolimpiát nyert az iskola leány kézilabda csapata, a következő évben pedig az országos bajnokságon a 2. helyen végeztek.
Az akkor még 14-es számú Virág utcai iskolában is vezetői feladatokat látott el Hadobásné, amikor idejött. Öt évig csapatvezetőként tevékenykedett, öt évig az iskola nevelési igazgatóhelyettese volt. Őhozzá tartozott az osztályfőnöki munka, a sport, a szabadidő szervezése. 1992-től pedig őt bízta meg a városi önkormányzat az igazgatói feladatok ellátásával.
Az iskola mára három területen számíthat kiemelkedő eredményekre. Meghonosították a matematikai, informatikai oktatást, most már minden évfolyamon indítanak ilyen típusú osztályt 1990 óta. A sport ma is meghatározó jelentőségű. A fiúknak négy focicsapata, a lányoknak három kézilabda csapata működik. A fiúknak van még kosárlabda csapata, foglalkoznak atlétikával, triatlonnal és tájfutással.
– Én azt tartom fontosnak – magyarázza az igazgatónő –, hogy ne csak néhány gyerek érjen el kimagasló eredményt, hanem az iskola minden tanulója érezzen rá a rendszeres testmozgás örömére, tartsa fontosnak egészsége érdekében ezt a tevékenységet. Én magam is sportolok, hetente háromszor edzek a stadionban a Cooper klubban, és nagyon szeretek kirándulni. A Zempléni-hegyekbe mindig szívesen megyek, hisz a friss levegő, a mozgás adta jó közérzet semmivel nem pótolható.
Az iskola profiljához tartozik az idegen nyelvek oktatása. Németet emelt szinten tanítanak, emellett az angol a másik idegen nyelv.
Ma már történelem, de a fantasztikusan nehéz indulás, a szükségtantermekből történt kiköltözés után egyedi tantervet kellett készíteniük a kollégáknak. Az oktatás terén végbemenő reform, a folyamatos képzés és önképzés mellett a pedagógia és a kapcsolódó tantárgyak esetében is egyedi megoldások keresésére ösztönözte itt a kollégákat. Ma pedig nyugodtan állíthatják, hogy a 4,1-es tanulmányi átlaggal a legjobb iskolák közé kerültek. A megyeszékhelyen meg lehet nézni, hány iskola mutat fel hasonló eredményt.
– Én mindig arra törekszem, hogy szerényen, a háttérből irányítsam a folyamatokat – mondja az igazgatónő. Hisz nem az a fontos, hogy az igazgató mit gondol, hanem az, hogy ezt miként tudja közös akarattá erősíteni. A kollégák is elkötelezett pedagógusok, és úgy érzem, ez teszi lehetővé a mindennapi munka mellett távolabbi célok kitűzését és valóra váltását. Szemlélet formálódik, harmonikus tanár-diák-szülő kapcsolat. Ennek előmozdítása érdekében a nevelőtestület kilencven százaléka elvégezte a Gordon-tanfolyamot. Azt vallják: a meghallgatni, megérteni tudó, szeretet- és tiszteletteljes gyermek-felnőtt kapcsolat megteremtése a cél.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése