Még az apostolokat is felülnézetben látom, és nem csak a tér oszlopcsarnokának körívét Szinte egész Rómát bejárja tekintetem. A rácsok mint egy térkép délkör vonalai, úgy osztják szeletekre előttem a... Tartalom megtekintése
Gyekis Árpád
Iparos,
Nyíregyháza
Az apjának az apja is iparos volt. Ő is iparosnak vallja magát és nem vállalkozónak. Elhagyja a „kis” jelzőt, tehát nem kisiparos. Űzi, műveli az ipart gyerek korától napi 10-14 órában. A „kis” jelző tényleg nem illene rá, hiszen valóban nagy dolog az, hogy javít, új termékeket állít elő, kereskedik, szolgáltat, embereket foglalkoztat. S nem csak munkája miatt közismert és népszerű. Segítő kezet nyújt a sportolóknak, rajongója, támogatója több sportágnak. Jó híre túlnőtt megyénken. Üzleti kapcsolatai nagy-nagy cégeket érintenek. Közéleti munkája nyomán ismerik és tisztelik szerte e hazában. A neve: Gyekis Árpád. A „birodalma”, a munkahelye a nyíregyházi Ószőlő utca elején található, ahol cégtáblák és reklám-feliratok borítják az ajtót és a kaput. Csak pár lépés ide a forgalmas Dózsa György utca, ideális helyen van tehát a műhely és a bolt.
Sportos, dinamikus középkorú férfi Gyekis Árpád. Gyakran és szívesen viseli a világhírű BMV autógyár formaruháját, ez teszi jellegzetessé. No meg a már kissé őszülő hullámos haja. Fürge járású, nagy munkabírású. Vitte is valamire, van mire visszatekintenie. Előbb azonban tekintsünk vissza egy kicsit az őseire, vázlatosan mutassuk be a családját. Annál is inkább, mivel családcentrikus ember hírében áll, nem híve a duhajkodásnak, a kávéházi életnek. (Nincs is ilyenre ideje.) Szóval a nagyapja ügyes kezű ácsmester volt Nyíregyháza városában. Ő készítette munkatársaival a nyíregyházi katolikus templom faszerkezetét. Az apja cipész volt a javából. Készítette, javította a szebbnél szebb, jobbnál jobb lábbeliket.
Az egyetlen, Árpád fiának is szakmát adott a kezébe. Kitaníttatta autó-motor szerelőnek. Most viszont gépjármű javító-szerelőnek szólítják. A felesége szintén szakmát tanult, fodrász volt, de most kisegítő családtagként dolgozik. Két lánya van. A kisebbik szintén kisegítő családtag, az apja mellett dolgozik. A nagyobb lány a nem rég átadott, pompás Univerzum üzletközpontban dolgozik: ő a Lottó márkabolt tulajdonosa.
Gyekis Árpád tősgyökeres nyíregyházi. A Kígyó utca és a víztorony környéke volt gyerekkorának színtere. De rég volt! 1972-ben kezdte gyakorolni a szakmát. Kezdetben sok motorkerékpárt és biciklit is javított. Ez természetes, hiszen akkor alig volt néhány gépkocsi a megyeszékhelyen. A műhelye a Tokaji úton volt. Innen átköltözött a Holló utcára. Ezt az utcát a régi házaival a város építészei letörölték, modern épületek magasodtak itt később. Szanálták a műhely épületét is. Költözött az Ószőlő utca elejére egy romos épületbe. Ezt az épületet meg-erősítette, kicsinosította, alkalmassá tette nem kis fáradsággal. Itt hozta létre tevékenysége magját.
Szerteágazó tevékenysége mellett arra is szakított időt, hogy levelezőn leérettségizett és letette a mestervizsgát is. A munkát sosem utasította vissza, elég gyakran előfordult, hogy éjszaka is becsengettek hozzá: menjen már legyen szíves és nyissa ki a gépkocsit, mert bent maradt, vagy eltűnt a kulcs.
Autószerelőként már jelentős tapasztalatokkal rendelkezett, amikor 1975-ben a megyeszékhelyen meghonosította a kulcsmásolást.
A több lábon való állás előnyeit elsők közt fedezte fel. Az iparosok, a maszekok az akkori politika kategorizálása miatt nem voltak éppen elismertek, vagy népszerűek. (Nem a megrendelők körében…) Egyszóval két lábra állt, neki volt az első komoly kulcsmásoló gépe Nyíregyházán.
Most is az övé a legmodernebb kulcsmásoló a városban. A jelenlegi autós műhelyében univerzális munkát lehet végezni, itt mindenre van lehetőség: nyugati és keleti gépkocsik javítására, felújítására, az esztergagépek is megtalálhatók. Az utóbbiakra főleg azért van szükség, mert vállalják a hengerek fúrását is.
A rendszerváltás után bővítette tevékenységét. 1992-ben létrehozta a Gyekis és Társai Kft.-t. Autóalkatrészek kereskedésére hozták létre ezt az egyedinek és közhasznúnak mondható társaságot. E cég kis- és nagykereskedéssel egyaránt foglalkozik. Keleti és nyugati alkatrészeket egyaránt forgalmaz. Nem kis büszkeséggel mondhatja, hogy több nagy cégnek ő a megyei képviselője. Sok-sok országban híres a TAG nevű angol-német vegyes vállalat. E világcég megyei képviselete szintén az Ószőlő utca elején található. A szakmai berkekben igen híres Bárdi cégnek is ellátja a megyei képviseletét. Ennek többek közt az az előnye, hogy ha egy szabolcsi autós megrendel egy hiánycikknek számító alkatrészt, többnyire már másnap Nyíregyházára ér a hiányzó tétel.
Ez annak is köszönhető, hogy a keskeny kis irodája igen korszerű, fel van szerelve modern hírközlő eszközökkel, sőt számítógéppel is.
A megyei Kézműves Kamara alelnöke. A Magyar Kézműves Kamara Etikai Bizottságának tagja. Az IPOSZ megyei elnökségében is végez társadalmi munkát. Elnöke a nyíregyházi ipartestületnek. Szakmájában a mestervizsga-bizottság tagja. Bírja mindezt. Tervezi, hogy pár éven belül − a gazdasági helyzettől függően − az Ószőlő utca elején emeletes üzletsort hoz létre. Úgy legyen.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
A Szent Péter bazilika kupolájának a tetején
Égi áldás az özvegyasszony házasságára
Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése
Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren
Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése
Varázslat
Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta áll ez a nagyon régi épület, kicsit elvarázsolt szépségével kastély, kicsit bástya szerű repkénnyel befutott oldalával. Az idő ... Tartalom megtekintése
Az út
Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése