Gubacsi József

Iskolaigazgató,

Nyíregyháza

szszb_09-34_gubacsi_jozsef.jpgA családi emlékkönyvet fellapozva a szocializmus korszellemének nyomait ott találjuk Gubacsi József életrajzában. Hol tiltotta, hol utasította a párt ugyanannak a tevékenységnek a végrehajtására. Ma, amikor a megyeszékhely egyik legnagyobb iskolájának, a volt 3-as, ma Bem József nevét viselő iskolának igazgatójaként eleveníti fel az életét meghatározó epizódokat, a fura ellentmondások mellett egy céltudatos, felelősséget vállaló vezető, egy képzett pedagógus portréja rajzolódik ki.

Gubacsi József 1945. augusztus 15-én, az oroszlán jegyében született, Tiszabecsen. Édesapja, Gubacsi József, földműves, korán itt hagyta szeretetteit, mert az 1956-os forradalom idején vállalt szerepe miatt bebörtönözték és egészsége jóvátehetetlenül megrokkant. Édesanyja, Balogh Vilma, vállalta magára a három gyermek felnevelését, iskoláztatását, elindítását az életbe. Gabriella testvére főkönyvelő Nyíregyházán, László fivére könyvelő, statisztikus volt, sajnos, már ő sem él. Feleségét Fehérgyarmaton ismerte meg, Gubacsi Józsefné Nagy Anna Mária szintén pedagógus. Attila fiuk a BME-n informatikai-átviteli mérnöknek tanult, Barbara, a lányuk, pszichológus lett.

Amikor a nyolcadik osztályt kitűnő bizonyítvánnyal befejezte, behívatták a tanácsházára – édesanyja nélkül –, ahol a párttitkár tudomására adta: mivel az apját kulákként tartották számon, Magyarország egyetlen állami középiskolájába sem mehet. Nagyon szívére vette a kisgyerek az első megkülönböztetést. Édesanyjával elvonatoztak a debreceni Református Főgimnáziumba, ahol a főigazgatónak előadták a méltánytalanságot. Első szóra felvették, s kiderült: zömében osztályidegen értelmiségiek gyerekei töltik meg a padsorokat. Ráadásul az osztatlan iskola hátrányával is meg kellett küzdenie az otthon melegéből kikerült kisdiáknak. A kollégiumban a nagy szigorúság ellenére megtanulta a saját terv megvalósításának lehetőségét, a felelősségvállalást. Amikor leérettségizett, jelentkezett a DOTE-ra. Mint utóbb kiderült, az akkor 20 pontos felvételit 19,5 pontra teljesítette. Hiába volt a legmagasabb pontszáma, a párt ismét utánanyúlt és jött a „kulákszármazás” miatti újabb különbségtétel: nem vették fel.

Vendéglátó revizorként dolgozott egy évet a fehérgyarmati ÁFÉSZ-nél. Majd jelentkezett a tanárképző főiskola biológia-technika szakára, ahol 1968-ban vette át diplomáját. A történelem megismétlődött, most ő tanított ugyanolyan osztatlan iskolában Bashalmon, mint amilyenben Tiszabecsen tanulhatott. Az ének és a rajz kivételével mindent oktatott. A három év alatt igen megszerették egymást a tanítványaival, akik hosszú éveken át felkeresték, bemutatták házastársaikat, és megható módon ragaszkodtak hozzá.

A felsősimai iskolába került, amely a rozsrétbokori tagiskolájának számított. Innen a sóstóhegyi iskolába hívta Nemes Sándor, akit akkor neveztek ki oda igazgatónak. A vezető észrevette benne a kreatív, újításra képes kollégát. Az egész napos oktatást kísérletként itt vezették be, s a kabinetrendszer alkalmazása is beváltotta az elképzeléseket. Maradt volna tovább is, de Nemes igazgatót áttették a 4-es iskolába, és ő magával hívta Gubacsi Józsefet igazgatóhelyettesnek. Igen szép és eredményes időszaka volt 1973 és ’77 az intézménynek. Gubacsi József bábáskodhatott a ma már világhírű Cantemus kórus alakulásánál. Szabó Dénest meggyőzték egy énekkar alakításáról, s ettől kezdve a karnagy kiemelkedő szakmai és emberi kvalitásai révén elérték a világhírnevet.

A rozsrétbokori iskolába immár igazgatónak hívták 1977-ben. A központi és a nyolc tagiskola távolsága és vonzáskörzete ötvenkét kilométer volt. Számos problémával kellett szembenéznie, de ezeket kihívásnak tekintette.

A város kulturális vezetése látta, hogy az intézmények felújítása, a pedagógiai munka szakmai színvonalának erősítése terén mit produkált az igazgató, felkérték az akkor három épületben működő 3-as iskola vezetésére. Mit felkérték, utasították: pártfeladat, írja alá…! A párt ismét közbeszólt, de már nem eltávolították, hanem a vezetést tették meg feladatává.

1988-ban adták át az Epreskert utcán a hétszázhuszonöt tanulónak helyet adó iskolát. Ma ötvenkét pedagógus és huszonhat technikai dolgozó gondoskodik róluk.

Az iskola profiljának kialakításánál az angol nyelvoktatást – hét éven át anyanyelvi tanár teremtett nyelvi környezetet –, és a lelátóval egybeépült sportcsarnok révén a testnevelés tagozat indítását szervezték meg. A lány röplabda és a fiú kézilabda sportversenyekről annyi kupát hoztak el, hogy az igazgatói iroda tömött vitrinjeit látva szinte boltban érezzük magunkat. Diákolimpiai aranyat hoztak el lányaik Győrből 1990-ben, s azóta is minden évben képviseltetik magukat a diákolimpiai döntőn.

Gubacsi igazgató úr szenvedélyesen szereti a történelmet. Sokat olvas a háborúk mögött megbúvó és az eseményeket mozgató politikai háttérről. Mindig is érdekelte, mi rejlik a felszín alatt…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése