Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Géresi József
Cégtulajdonos, az IPOSZ megyei elnöke,
Nyíregyháza
A visszafojtott csönd a figyelmet, a beszéd végén felhangzó taps ereje pedig az iparos küldöttek egyetértését fejezte ki, amikor Géresi József, az IPOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, országos elnökségi tag, Budapesten a Parlament felső házának pulpitusáról elmondta sommás véleményét az iparostársadalom és az országos szövetség helyzetét illetően. A május 22-én megtartott IPOSZ 15. Küldöttközgyűlésen, egyben a „Kézműiparral a kibővített Európai Unióba” című nemzetközi konferencián megemlékeztek a magyar ipartestületek megalakításának 120. évfordulójáról is.
De nem csak eme jubileum miatt érezheti Géresi József 2004-ben kereknek a világot. Saját cége, az 1979-ben alapított nyíregyházi székhelyű GMC Hidraulika Géresi József Műszerész Egyéni Cég az idén negyedszázados. S mi több, a vállalkozó-közéleti ember édesapja is ebben az évben jubilál: kerek ötven éve, hogy géplakatosként iparos embernek állt, így keresve meg a család kenyerét. A vérségi köteléken túl a kölcsönös szakmai tisztelet és megbecsülés jellemzi apa s fia kapcsolatát.
Géresi József Tiszanagyfaluban született, de Nyíregyházán nőtt fel. Ide kötődik minden idegszálával: itt járt iskolákba és szerzett mezőgazdasági gépész szaktechnikusi oklevelet. Az ÁFOR-nál kezdett, ahol üzem-, majd részlegvezető lett, később e két beosztást gyakorolhatta a nyíregyházi Tempó Ipari Szövetkezetben is. Mindkét munkahelyen az üzemanyagtöltő állomások telepítésével és karbantartásával foglalkozott. Az ösztönére hallgatva 1979-ben, egy évtizeddel a rendszerváltozást megelőzően saját céget alapított. A Rozsnyó utca 1. sz. alatti szép kivitelezésű épületben kezdetben mechanikai műszerészként kisgépeket javított, majd szerte az országban üzemanyagkutakat épített és karbantartott.
Első ilyen munkáját Tiszavasváriban végezte, a töltőállomáson muzeális darabként ma is ott díszlik a kézi pumpa. Majd profilt váltott: a maga számára is újból felfedezte a hidraulikát. Eszébe villant: egykor a technikumban sokat tanult e témakörről, s azóta a hidraulika használata még szerteágazóbbá vált. E vállalkozás szinte a nulláról indult, maguk készítette célszerszámokkal saját technológiai rendszert vezettek be.
A vállalkozás alapjául szolgáló műhely folyamatos fejlesztésekkel vált európai mértékkel mérve is korszerűvé. A színes palettájú cég a hidraulikus berendezések gyártására, felújítására, javítására és forgalmazására szakosodott. Mindemellett gyártanak és forgalmaznak itt hidraulikus tömítéseket, tömlőket, de végez a cég általános gépi forgácsolást, esztergálást, marást, hónolást, köszörülést és helyzetfúrást, szinte mindent, amit a fémmel csinálni lehet. Javítanak és forgalmaznak hidromotorokat, munkahengereket, felújított egységeket, szivattyúkat, vezérlőegységeket.
A negyedszázados jubileumi ünneplésre kevésbé enged időt, hiszen a vállalkozók világában naponta meg kell mérkőzni, és gyakorta tudni kell megújulni is. A cég műszaki vezetői és termelésirányítói felkészült mérnökök, technikusok és szervező szakemberek, miként a dolgozók is szakmájuk értői. Az anyagi megbecsülés mellett a cég sokat fordít a szociális háttér színvonalának emelésére is.
– Technikai felkészültségben, mérőeszközeinkben, javítástechnológiánkban mindig a legkorszerűbbre törekszünk. A minőség fejlesztését és megőrzését szavatolja az ISO 9001:2000 minőségbiztosítási rendszer bevezetése. A referenciánkban már ezt megelőzően is olyan márkatípusú hidraulikus elemek javítása szerepelt, mint a Danuvia, Rexroth, Orsta, Hydromatic, Danfoss, UN, Lamborghini, Parker, Volvo, Sunfab, Varinsky, DFG, Bosch, Kracht, Weimar, Komatsu, JCB, Gehl, Nissan, John Deere, Poclain, Claas, Criystal, Rába és továbbá minden volt KGST-típusú hidraulikus elem – mondta Géresi József.
A jubiláló és eredményes GMC Hidraulika egyben a családi vállalkozás szép példája is. Géresi József felesége a kozmetikusságot hagyta ott a vállalkozás sikeréért és a cégnél tevékenykedik mindkét diplomás lányuk is. A munka becsülete, az iparos ember szívóssága az ő esetükben apáról leányra száll. A cégtulajdonos vallja: csak azzal a biztos háttérrel, amit a családja nyújt számára érhetett el ilyen eredményeket és végezhette lelkiismeretesen szerteágazó társadalmi megbízatásait.
A májusi nemzetközi IPOSZ-konferencián Géresi József a Parlamentben nemcsak a kritikai észrevételeinek adott hangot, hanem az európai uniós tagságunkkal egybecsengő elvárásnak, a jobb iparos létnek is. Az iparosság legmagasabb fórumán ott volt és felszólalt Hans-Werner Müller úr, a Kis- és Középvállalkozások Európai Szövetsége (UEAPME) főtitkára is, mellesleg Géresi József személyes ismerőse, aki beszédében további erőt és hitet igyekezett adni a magyar iparostársadalomnak. A főtitkár elmondta: az Európai Unió bővítésének nyertesei és vesztesei egyaránt lesznek. Az IPOSZ és az UEAPME mindent megtesz azért, hogy a magyar kézművesek nyertesei legyenek ennek a folyamatnak.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése