Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Fodor Tibor
A Fodor Irodagép tulajdonosa,
Nyíregyháza
Több száz bélyegzőlenyomat is kevés lenne ahhoz, hogy Fodor Tibor élettörténete levonaton szerepeljen. Tősgyökeres nyíregyházi, akinek családját az iparosok között jegyzik, hiszen édesapja hűtőgépszerelő volt, bátyja pedig elektroműszerész képesítést szerzett. Tibor szintén iparos mesterséget választott, irodagépműszerészként a hatvanas évek elején az Irodagép-technikai Vállalatnál kezdett dolgozni. Főleg a hagyományos írógépek javítását bízták rá. Később egy lépcsővel feljebb lépett és a megyében először szerzett képesítést az elektronikus gépek javításából. Bérproblémák miatt az ITV-nél 1972-ig dolgozott, majd a Kelet-Szöv-kernél alakított ki egy irodagép-javító részleget, ahol 1980-ig szép sikereket könyvelhetett el. Tizenöt éve pedig kiváltotta a kisipari engedélyt és maszek lett. Csak halkan jegyzi meg, akkor annyi gép javítására kötöttek vele szerződést, mint az ITV-nél 22 szerelőre. Pénztár-, könyvelő-, írógép szerepelt a listán. Reggel beült az autóba és este ért haza, annyi helyre kellett járni. Már akkor észrevette, az alkatrészek listáján rengeteg hiánycikk szerepelt, közöttük a ranglistavezető a festékhenger volt. Akkoriban óriási üzlet volt a Sharp-festékhengereket Ausztriából olcsón behozni, és idehaza jelentős felárral eladni. És jött az ötlet: idehaza is meg lehet oldani a festékhengerek gyártását. Ehhez az alapanyagot közvetlenül Ausztriából szerezték be. Az állam pedig támogatta az importkiváltó berendezések, alkatrészek gyártását, így Fodor Tiborék is 30 százalékos adókedvezményben részesültek. Mindez a beruházáshoz is jelentős segítséget nyújtott. A festékhengerrel pedig az „Új korszerű, kisüzemű termék, technológia, szolgáltatás, fejlesztés” pályázaton bátyjával közösen az országos 3. helyezést érték el 1989-ben.
A termelést is bővítették a pénztárgépklisékkel, amelyre szintén óriási kereslet volt. A technológiát, a gyártáshoz szükséges segítséget pedig az amerikai Unigraphicstól kapták meg. Több állami vállalat mellett Fodorék is jelentkeztek a felhívásra, és mivel ez a kisvállalkozás évente megduplázta termelését, a választás rájuk esett. Ráadásul kizárólagos képviseleti jogot kaptak az Unigraphicstól. A kitűnő minőségű kliséket az APEH elfogadta, így az egész országban teríthette a kliséket a Fodor Irodagép. Mint utólag kiderült, a gyártás hozta meg az igazi sikert a Fodor Irodagép számára.
− Amikor a klisékkel telítődött a hazai piac, akkor újabb profilbővítésbe fogtunk − emlékszik a történtekre Fodor Tibor. − Minden évben megrendezik Frankfurtban a Premier Kiállítást, ahova az amerikai Unigraphics meghívására mi is elmentünk, hogy találkozzunk más országbeli kollégákkal és az ott bemutatott újdonságokkal. Fiammal együtt mentünk el a kiállításra, ahol felfedeztük a lézergravírozót, s megismerkedtünk az angol Dormy cég képviselőivel és igényes termékeivel. Nem telt bele sok idő, megvásároltuk a lézergravírozót, mely elsőként lépett működésbe Magyarországon. A bélyegzőkészítés bevezetése után a cég profilja ismét bővült, megalakult a DTP Stúdió, melynek számítógépes hátterével és levilágító berendezésével egyszerűbb lett a különleges mikrocellás bélyegzők gyártása, és beléptünk a reklámgrafika illetve a nyomdai előkészítés területére. Ezt a részleget Tibor fiam vezeti, aki számítógépes szakember.
Ezzel együtt teljes szolgáltatási vertikumot alakított ki a Fodor Irodagép, hiszen a bélyegzőgyártás mellett működik a DTP-stúdió, ahol a különböző kiadványok, prospektusok színrebontása és levilágítása zajlik. Emellett a kereskedelmi részleg is működik, hiszen bélyegzőket is árusítanak, ugyanis a Dormy hazai képviselője a Fodor Irodagép. A bélyegzőkhöz pedig pillanatok alatt készítenek szöveglemezt. Az egész gyártást a családi ház egyik részében kialakított műhelyben kezdték el, amit később bővítettek. Mivel egyre bővült a gyártás, kénytelenek voltak egy nagyobb telephelyet keresni, így találtak rá az Universil Derkovits utcai épületére, amelyet a felszámolótól vásároltak meg.
Az árbevétel a nyolcvanas kisiparos időszakhoz képest 1995-re a hetvenszeresére növekedett. Minden bevételt visszaforgattak a termelésbe. Felesége is egyéni vállalkozó, tevékenysége szorosan kapcsolódik a Fodor Irodagéphez. Ágnes lányuk a Kölcsey gimnáziumban érettségizett, jelenleg ötödik évfolyamra jár a Széchenyi szakközépiskolába.
− Az országban kb. harminc felvevőhelyünk van, amelyek egyben forgalmazók is − mondja Fodor Tibor. − Számítógépes modemen küldik el nekünk a megrendelést, amit lézergépen készítünk el, és postán küldünk vissza. Megrendelőink között minisztériumok, polgármesteri hivatalok, vállalkozók, orvosok is szerepelnek, és most folynak tárgyalások a Belügyminisztérium bélyegzőinek elkészítéséről. A Dormy képviselőjeként Szlovákiába és Romániába exportáljuk a bélyegzőket. A Taurus Pálmával közösen kifejlesztettük a lézergumit, aminek forgalmazási jogáért az összes nagy bélyegzőgyártó cég verseng.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése