Fodor László

Ügyvezető,

Nyíregyháza

szszb_11-16_fodor_laszlo.jpgMa már fogalom Nyíregyházán, a megyében és az ország jó néhány részén és a Fodor és Fia Kft. neve. Pedig a hatodik születésnapjára készülő cég kényszerből fogant, de annál nagyobb lendülettel halad előre. Olyan kötőerő tartja össze, mint egy hosszú távú gondoskodás a családról, a gyermekek, unokák boldogulásának, a szó nemes értelmében emberré válásának elősegítése. Fodor László ügyvezetővel fellapozzuk a cég képzeletbeli történelemkönyvének lapjait. Olyan emberi, vállalkozói értékekről, az országban uralkodó gazdasági és morális kérdésekről beszélgetünk, amelyeket ma egyetlen olyan vállalkozó sem tud megkerülni, aki a tisztességes munkát és gyarapodást tartja az előrejutás egyetlen formájának.

Fodor László Nyíregyházán született 1951. október 18-án. Édesanyja, Turi Mária, nyugdíjas, egykor iskolai konyhán dolgozott. Édesapja, néhai Fodor László, gépkocsivezetőként kereste a család kenyerét. Neje, Kőszegi Lívia, könyvelő. Gyermekeik a családi vállalkozásban találták meg a helyüket: Mónika minőségbiztosítási előadó. Az ő férje, Szabó Tibor, szintén a kft.-ben dolgozik, anyagbeszerező. Kislányuk, Nikolett, nyolcéves. A másik gyermek, László, aki még húszéves kora előtt lett a cég egyik névadója. Ma itt kereskedelmi vezető. Felesége Nagy Brigitta, kisfiuk, Levente, kétéves.

Fodor úr autószerelést tanult Gerda József ismert mester mellett. Első munkahelye az akkoriban nagyvállalatnak számító Volán 5-ös számú vállalata, ahol 1968 és ’75 között dolgozott. Ezután átkerült a Szabolcs Megyei Víz- és Csatornamű Vállalathoz raktárvezetőnek. Itt 1994 decemberéig látta el feladatait. Maradt volna, de megszűnt a munkahelye.

Szembe kellett nézni a megélhetés, a gyermekek felnevelésének és elindításának minden szülő számára nehéz kérdésével. Fodor László úgy döntött: saját céget alapít. Álmaiban megjelent egy kép, hogy ezt a céget majdan gyermekei, unokái viszik tovább. Tehát rá hárul az alapítás felelőssége. Fodor Lászlót pedig olyan fából faragták, hogy amihez hozzákezd, maradéktalanul be is fejezi.

Természetesnek tűnt, hogy azon a területen próbálja ki magát, amelyen szaktudást, kapcsolatokat, mi több, barátokat szerzett. Úgy látta, a mélyépítésben használatos anyagok, eszközök iránt növekszik a lakossági és a közületi kereslet. A fő profil ma is az ivóvíz-, szennyvíz- és gázcsövek, csőidomok kis- és nagykereskedelme, a csatornázási öntvényidomok forgalmazása. Ha valaki azt hiszi, könnyű a semmiből egy céget összehozni, és nemcsak papíron, hanem a valóságban is kiválóan működtetni, jó példát látna erre a Fodor és Fia Kft.-ben. Komolyabb tőke nélkül kezdték el a munkát 1995 elején. Viszont megtapasztalhatta a cégvezető, hogy anyagilag is kifizetődő a több évtizedes tisztességes munka, mert olyan bizalmi tőkét kovácsolt, amelynek alapján nála rendelték meg a kivitelezésekhez szükséges anyagokat. Az első értékelhető időszak 1995 második féléve. Ebben a hat hónapban 9 millió forint árbevételt értek el. Az azt követő évekről beszéljenek a számok. 1997-ben 87 millió, 1998-ban 247 millió, 1999-ben 176 millió, 2000-ben 376 millió forint volt az árbevétel. Az idén minden erejükkel arra törekednek, hogy átlépjék a bűvös 500 millió forintos forgalmat.

Ezt már a jelenlegi Tünde utcai teleppel nem tudnák kiszolgálni. Bővítik a tevékenységi kört. Vásároltak két komoly földmunkagépet, egy angol gyártmányú Caterpillert és egy olasz JCB-t. Ezentúl földmunkákat is vállalnak. Természetesen alvállalkozókkal. Nem akarják a saját létszámot hirtelen felduzzasztani, mert egy vállalkozásban annak nagyon komoly anyagi terhei vannak. Ráadásul a folyamatos foglalkoztatásról is gondoskodni akar Fodor úr. A szezon akkor kezdődik, amikor a fagy felenged, és tart december végéig. Tehát 9 hónap alatt kell megkeresni az egész éves árbevétel nagy részét, és biztosítani a náluk dolgozó hét alkalmazottnak, valamint a családjaiknak a megélhetést.

Az ügyvezető közeli tervei közt szerepel egy nagyobb telep megvásárlása, egy, a kivitelezésben jártas művezető, valamint 5–6 munkás felvétele. Annak örül, hogy nagyon jó szellemű csapatot hozott össze. Nála az emberek nem állást, hanem munkát kerestek, ami óriási különbség. Ezt az összetartó erőt kívánják megőrizni a jövőben is.

Nem politizálunk, de Fodor László szavaiból kicseng az ország, a szűkebb haza és az emberek iránt érzett felelősség. Nem tud felháborodás nélkül arról beszélni, hogy manapság a rákbeteg gyermekek számára felajánlott 1 százalékos adóbefizetést visszatarthatja az APEH, ugyanakkor, ha valaki nővé operáltatja magát, azt a társadalombiztosítás – valamennyiünk befizetéseiből – támogatja. Az ingyenes oktatás és az ingyenes egészségügy ma már a nagyobb rétegek számára elérhetetlen. Aminek viszont nagyon örül, hogy egy vállalkozást tisztességgel is lehet irányítani, nem kell mindenáron a kiskapukat keresni.

Szabadidejét családjával tölti, nagyon szeretnek kirándulni az országban.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése