Dudás László

Ügyvezető igazgató,

Nyíregyháza

szszb_04-36_dudas_laszlo.jpgA sikerhez sokféle út vezet. Ahhoz kell igazán szerencse, hogy ezek közül legalább egyen végig tudjon menni az ember. Dudás László szülei nem akarták fiukat taníttatni, nem gondoltak arra, hogy gyermekükből egyszer majd fehér köpenyes úriember lesz. Inkább egy szakma kitanulása felé terelgették a figyelmét, mert abból mindig meg lehet élni. Volt időszak, amikor öten laktak egy aprócska lakásban, egyetlen szobában. Elég volt előteremteni a mindennapi kenyeret. Dudás László nem követte szabó édesapját, mert belőle víz- és központifűtés-szerelő lett a 110-es szakmunkásképzőben.

Az 1954-ben, Nyíregyházán született fiatalember így aztán hamar kapcsolatba került a fizikai munkával. A végzés után két évig az Építőipar Szövetkezetnél dolgozott. A sorkatonai szolgálat vetett véget ennek az időszaknak. Ma úgy emlékszik vissza a katonáskodás hónapjaira, hogy szükséges volt ez a férfias erőpróba. Sok mindenben megváltoztatta, érettebb, komolyabb, határozottabb ember lett belőle.

Leszerelés után Nyírteleken polgári alkalmazottként dolgozott a honvédségnél. A mesterlevél megszerzése után munkaviszony melletti kisiparos lett. Egy idő után művezetőként dolgozott, s ekkor szerezte meg azokat a gyakorlati ismereteket, tapasztalatot, amelyek végül is oda vezettek, hogy 1989-ben ésszerű volt a döntés: főállású iparos lesz. A következő esztendőben a feleségével közösen létrehoztak egy kft.-t. Az asszony 1988-tól egy vas-műszaki kereskedést vezetett, ebből, valamint Dudás László munkaviszony melletti tevékenységéből ötvöződött a kft.

A vállalkozás azóta működik, mégpedig sikeresen. Lényegét tekintve családi alapokra épül: a szülőkön kívül a két gyerek is a cégnél dolgozik. A kisebbik fiú 1995-ben végzett, a szakmai gyakorlatot is „szülői felügyelet” mellett folytatta.

Amikor arról beszélgetünk, hogy milyen buktatókon kell átvergődnie ma egy vállalkozásnak, Dudás László egy kicsit elkomorul. Nem a szokásos sajnáltatás mondatait fogalmazza meg, inkább nagyon tényszerűen veszi sorra a nehézségeket. Naponta 12-14 órát dolgoznak, mégpedig nem akármilyen munkát végeznek. Nagyon magasak a banki kamatok, s ez a körülmény rendkívül megnehezíti a vállalkozás működését. S talán a legfontosabb: nem lehet kiszállni a vállalkozásból. A cégnél tizenhét ember dolgozik, ez majdnem ennyi családot jelent. Működtetni kell a drága pénzen megvásárolt gépeket, különféle eszközöket. Naponként kell megtermelni a fennmaradás költségeit, de természetesen fejleszteni is szükséges, mert anélkül leszakad az ember, s akkor a vállalkozó nemigen számíthat megrendelésekre.

Márpedig azokra nagy szükség van. Dudás László örömmel mondja, hogy mindig is arra törekedett: minden munka egyben referenciául is szolgáljon, mert csak a megelégedett megrendelő ad újabb megbízást. Szerencsére referenciamunkákból nincsen hiány. Az ő cége végezte az Univerzum Üzletközpont és a Centrál Szálloda teljes gépészeti kivitelezését. Szakmai körökben is elismerik a jó munkát, ezért is kap meghívást gyakran a különböző versenytárgyalásokra. Jó hírnevének is köszönheti, hogy tagja az IPOSZ szakmai és oktatási bizottságának.

Dudás Lászlónak nincsen felsőfokú iskolai végzettsége, de ez most nem igazán számít. Három szakmából tett mestervizsgát, és több szakmával is megismerkedett, hiszen a vállalkozás jó néhány társszakmával is kapcsolatba kerül. Azóta, hogy elvégezte a szakmunkásképzőt, nagy változáson ment át minden szakma. Új technológiák jelentek meg, új nyersanyagok és alkalmazási lehetőségek.

A korszerűsítés irányába hatnak a piaci körülmények, de a most is működő bolton keresztül a vásárlókat is igyekeznek arra ösztönözni, hogy korszerűbb, takarékosabb eszközöket vásároljanak. Mert nem véletlenül született az a mondás, hogy az olcsó mindig drága. Ennek igazságát a mindennapos tapasztalat is igazolja.

Amikor a sikerről beszélgetünk, Dudás László természetesen azt mondja, hogy az rendkívül fontos.  − Ha megnyerek egy versenytárgyalást, az nagyon jó érzés. Az ember egész életében bizonyít valamit: önmagának, a családjának. Bizonyítja, hogy érti a szakmáját, megbízható, korrekt üzleti partner. Persze, számít az üzleti haszon is. A családnak meg kell élnie valamiből, sőt a körülményeknek, a lehetőségeknek arányosaknak kell lenniük a befektetett munkával.

A család nem él különleges körülmények között. A Kossuth utcai lakás nem számít rendkívülinek. Nem járnak nyaranta a Bahama-szigetekre, de mindig jut egy-két hét arra, hogy a család együtt legyen.

A feltöltődést Dudás László nagyon fontosnak tartja, mert anélkül nehéz lenne a következő esztendőt végigcsinálni. Szeret horgászni, az idei esztendő legnagyobb fogása egy kilenckilós ponty volt, amelyet egy magán horgászvízen fogott.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése