Dr. Sipeki Lajos

Gazdasági igazgató, könyvvizsgáló,

Nyíregyháza

szszb_04-126_dr_sipeki_lajos.jpgA földműves édesapa és a háztartásbeli édesanya négy gyermeket nevelt fel. A legkisebb jó esetben is csak abban reménykedhetett, hogy a szülők szakmát adnak a kezébe, de idejekorán el kell sajátítania az önfenntartás tudományát. Nem is neheztelt a sorsra ezért dr. Sipeki Lajos, a megyei gyógyszertári központ rt. gazdasági igazgatója. Úgy kalkulálta az életet kora gyermekkorától, hogy amit lehet, minden terhet levesz a szülei válláról. Az elhatározását be is váltotta, s egyetemista korában azzal a jóleső érzéssel ülhetett oda a könyvhöz, hogy nemcsak a saját szükségleteire való pénzt teremti elő, hanem még az idős szüleit is támogatja.

Hejőpapiban született, s Budatétényben a SZÖVOSZ-technikumban folytatta tanulmányait. A bentlakásos iskolát csak a legjobbak vehették igénybe. Utána a közgazdasági egyetem belkereskedelmi szakán szerzett diplomát. Első munkahelye a tokaji áfész volt, ahol vállalati közgazdászként ismerhette meg a szövetkezeti mozgalom hazai gyakorlatát.

Két év múlva Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe költözött, és most már ezt a vidéket vallja igazi szülőhazájának. 1970 és ’78 között a megyeszékhely egyik legnagyobb cégénél, a vendéglátónál kereste a kenyerét.

Annyira megszerette a kereskedelmet, az idegenforgalmat és főként a vendéglátást, hogy doktori disszertációja témájául is ilyen kérdést választott. Arról írt, hogy milyen az anyagi ösztönzés és a munkaerő-vándorlás a vendéglátó vállalatoknál. Az már más lapra tartozik, hogy napjainkban, a vendéglátás magánosítása során ezt a fejtegetést már nem lehetne ugyanúgy hasznosítani, mint akkor, a szocializmus éveiben.

A tanárképző főiskola gazdasági igazgatójaként  − lényegében főigazgató-helyettesi poszton  − 27 tanszék sokrétű gazdálkodását, anyagbeszerzését, az oktatás színvonalának emelését irányíthatta. Bepillantást nyert a megye legnagyobb oktatási intézményének hétköznapjaiba, a pedagógusképzés kulisszatitkaiba. S minderre akkor került sor, amikor a hazai gyakorlatban is előtérbe kerültek a gazdaságossági szempontok, amikor már meg kellett nézni, ki hová teszi az államtól kapott pénzt. Igen élvezte, szerette ezt a megbízatást és nem rajta múlt, hogy nem folytatta tovább.

A közgazdasági terület jelentette számára a legnagyobb kihívást, s ezt így érezte a Közúti Igazgatóságnál is, ahol közgazdasági osztályvezetőként szintén a gazdasági kérdések megoldására kapott felhatalmazást.

Életének talán legizgalmasabb része a mai munkája, a gyógyszertári központ rt. gazdasági igazgatói posztja. Lényegében gyógyszerismeret nélkül kellett profi módon irányítania egy szervezet gazdálkodását. A ’90-es évek elején már nyilvánvaló lett, hogy a korábbi gazdaságirányítási elvek nem működnek, a hatékonyságot nemcsak hazai, hanem nemzetközi összefüggésben is nézni kell. S ami igen lényeges, az utóbbi években a privatizáció ténye és gyakorlata napi idegességet és feladatot jelentett számára.

A nyakába szakadt az ezzel kapcsolatos döntéssorozat, s Kovács Bertalan igazgatóval számtalanszor túlóráztak, keresték a legoptimálisabb megoldást, hogy ne csak a gyógyszertári központot, hanem a dolgozók munkahelyét is megmentsék. Igen lényegesnek tartja, hogy kettejük együttműködésének eredményeként sikerült megállítani a laborfejlesztés leállításának szándékát és nagyon fontosnak tartja: a dolgozók bére duplájára emelkedett. Pár évvel korábban a tizenkilenc megye és a főváros gyógyszertári központjaiban keresett bér tekintetében a mi megyénk a 18. helyen kullogott, jelenleg az 5-6. helyen állunk.

A cég pénzügyileg stabil. Még jól emlékeznek arra az időszakra, amikor 70-80 millió forint mínusszal zártak, most pedig nyereséget könyvelhetnek el. Erre mind az igazgató, mind a gazdasági igazgató igen büszke, mert saját erőfeszítéseik eredményét látják benne.

− Igen korán megtanultam, hogy az élet nem habostorta, és meg kell küzdenem a legparányibb sikerért is  − emlékszik vissza a diákévek alatt megfogalmazott gondolataira.  − Tizennégy éves koromban már önfenntartónak számítottam magam, középiskolás koromban korrepetálást, tanítást vállaltam. Ha kellett, havat lapátoltam, kerti munkát végeztem, szinte mindegy volt, hogy miből tudom megkeresni a tanulmányaim folytatásához szükséges pénzt.

A családja is méltányolja ezt a törekvést. Felesége Hammel Katalin, Péter fia fotóriporter és fényképésztanuló, nagyapja példáját követve, aki negyven éven át volt a Kelet-Magyarország fotóriportere. Viktória lánya a kereskedelmi szakközépiskolába jár. Krisztina lánya pedig a kertészeti egyetem hallgatója.

Nagyon büszke a családfő még arra is, hogy megszerezte a könyvvizsgálói oklevelet, ami a vállalat átalakításának irányítása mellett nehezebb volt, mint az egyetemi diploma megszerzése. Szabad idejében a focinak és a kézilabdának hódol, színházba jár a családjával.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése