Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Kiss József
Osztályvezető főorvos,
Nyíregyháza
Tiszafüreden, ezerkilencszázharmincnyolcban született dr. Kiss József. A szülei néhány hold földön gazdálkodtak. Az édesapja nem sokkal a háború vége után meghalt, ketten maradtak a testvérével. Az édesanyja nehéz körülmények között nevelte a gyerekeket, nagyon gyakran éhbérért dolgozott.
Általános iskolába Tiszafüreden járt, ugyanitt végezte középiskolai tanulmányait is. Már gimnazista korában is élénken érdekelte a biológia. Mindig arról álmodozott, ha majd felnő, orvos lesz belőle. Valószínű, hogy ebben a mély elhatározásban szerepet játszott édesapja betegsége is, akin nagyon szeretett volna segíteni, de a gyermeki szándék akkor még nem juthatott túl a vágyon.
Ezerkilencszázötvenhatban érettségizett, s még ebben az évben felvették a Debreceni Orvostudományi Egyetemre. Az októberi események − szerencsére − nem szakították ketté a tanévet, így tovább folytathatta a tanulmányokat. Szép, nagyszerű évek voltak az egyetemi esztendők. Tele voltak felfedezéssel, ismeretszerzéssel, barátságokkal. Persze a mostani időszakból visszanézve az is igaz, hogy az ifjúság évei voltak, és miért lettek volna mások, mint szépek és érdekesek?! Summa cum laude minősítéssel végzett.
Debrecenben ismerkedett meg leendő feleségével, a nagykállói lánnyal, Vass Klárával. Neki is köszöni most, hogy a megyébe került, hiszen nélküle egészen másként alakult volna a sorsa.
Házasságukból két gyermek született: Mária ezerkilencszázhatvankettőben, jelenleg ügyészként dolgozik; József hatvanháromban. Ő az orvosi pályára lépett, jelenleg ügyeleti orvosi állásban van. Józsefnek két kisfia van (Csaba és Bence), az unokák sok örömöt szereznek a nagyszülőknek.
Amikor Kiss József Nyíregyházára került, sebész szeretett volna lenni, de ott nem volt hely. A belgyógyászaton dr. Happich Gyula volt a főnöke, akinek nagyon sokat köszönhet. Ezerkilencszázhatvanhatban belgyógyászatból szakvizsgázott. Érdeklődése fokozatosan a gasztroenterológia felé fordult, amely a gyomor és a bélrendszer betegségeinek diagnosztikájával és azok kezelésével foglalkozik.
Miután a főnöke nyugdíjba ment, kinevezték a belgyógyászat osztályvezető főorvosának. Ekkoriban (1976) alakultak ki a belgyógyászati profilok. A III. számú osztály lett a gasztroenterológiai. Az évek során a hagyományos belgyógyászati eljárások mellett a legnagyobb fejlődést a száloptikai rendszer megjelenése és alkalmazása jelentette. Ennek segítségével könnyebben és jobban meg tudják állapítani a különböző betegségeket. Kezdetben kevés műszer állt a rendelkezésükre, később sokat javult a helyzet. Ma már nem olyan szembeötlő és látványos a fejlődés. Az viszont megfigyelhető jellegzetesség, hogy számos beavatkozás sebészeti útra tereli a belgyógyászatot.
Az endoszkópos vizsgálat során a műszert bevezetik a gyomorba, s így állapítják meg a diagnózist. Ezzel a módszerrel lehetővé válik, hogy korai szakaszban kiszűrjék a rákos megbetegedéseket, s nagyon pontosan megalkossák a diagnózist. Amikor még újszerű volt ez a vizsgálati módszer, a megye minden részéből jöttek az orvosok elsajátítani. Ma már az osztályon az ötödik gasztroenterológus szakorvost nevelik. Az új vizsgálati technikával párhuzamosan új gyógyszerek is megjelentek, amelyek például a gyomorfekélyt gyógyítják.
Az osztály irányításában dr. Kiss Józsefnek nincsenek különös elméletei. Azt vallja, hogy mindenkinek úgy kell a betegre néznie, mintha a saját hozzátartozója lenne. Olyan szeretettel, odaadással és szakmai elhivatottsággal kell a gyógyulásán fáradoznia. Ezen a területen sokat kell még javulnia a kórházi ápolásnak, gyógyításnak, mert nagyon gyakran a beteg kiszolgáltatott helyzetben van.
Lehetséges, hogy ennek a szemléletnek az elkövetkező időszakban még csak erősödnie kell, hiszen a magyar egészségügy meglehetősen nehéz helyzetben van. Nincs pénz műszerek beszerzésére, ennek pedig hosszú távon a betegek gyógyítása vallja a kárát. Vannak ugyan az egészségügyben is tartalékok, ezeket fel kell tárni, de ezt a területet nem lehet a gazdaságosság mércéjével mérni. Nagyon nehéz meghúzni a határt a gazdaságosság és az eredményes gyógyítás között.
A III. számú belgyógyászati osztály a nagyok közé tartozik. Tizenhárom orvos közreműködésével kilencvenkét ágyon folyik a gyógyító munka. Az élet nem áll meg, új betegségek jönnek, elég csupán a környezeti ártalmakra gondolni, s a tudomány is mindig új dolgot tud meg az emberi testről. Sajnos, úgyszólván nem múlik el olyan nap, hogy ne találkoznának daganatos beteggel. Így aztán nem lehet megállni, megpihenni a babérokon.
Dr. Kiss József szabad idejében az unokáiban gyönyörködik, vagy zenét hallgat. Nem tud ugyan egyetlen hangszeren sem játszani, de a zene szeretete egész életében elkísérte. Az utóbbi időben egyre közelebbi kapcsolatba került a számítógéppel, nagyon reméli, hogy lesz még ideje arra, hogy a munkájában is hasznosíthassa.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése