Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Jakó János
Osztályvezető főorvos,
Nyíregyháza
Sárospatakon született 1938-ban. Édesapja aranydiplomás orvos volt, édesanyja orvosírnokként dolgozott. Hárman voltak testvérek: két leány és egy fiú. Sárospatakon érettségizett 1957-ben, még ugyanebben az évben felvették a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, amelyet ’63-ban fejezett be. Orvosi diplomáját 1964. áprilisában „Sub auspiciis Erei Publicae Popularis” kitüntetéses doktorrá avatás keretében kapta meg.
Tanulmányai befejezése után a nyíregyházi megyei kórház II. számú belgyógyászati osztályán dolgozott kinevezett segédorvosként, majd 1964. június 1-jétől a Debreceni Orvostudományi Egyetem I. Belgyógyászati Klinikáján, ezt követően 1968. július 1-jétől 1979. december 31-ig a II. Belgyógyászati Klinikán. A belgyógyász szakvizsga megszerzése után (1968) osztályvezetői beosztásban.
A klinika zárt világa megnehezítette az előrejutást, illetve olyan kompromisszumokat kellett volna kötnie, amelyeket nem akart vállalni, ezért megpályázott egy mátészalkai főorvosi állást. Így került ismét vissza a megyébe. 1980. január elsejétől három éven át a mátészalkai kórház I. számú belgyógyászati osztályának volt a vezetője.
A klinika védettségéből a bonyolult és szerteágazó feladatok világába került, az igazi mélyvízbe, ahol szükség volt minden gyakorlati érzékére és ismeretére, de egyúttal gazdag tapasztalatok birtokába is jutott.
A nyíregyházi megyei kórházban ’83. január elsejétől megkezdte munkáját az V. számú belgyógyászati osztály. Ennek vezetésére kérték fel, s ezt a feladatot látja el azóta is. 1985-től az osztály jobb körülmények közé került, sokat javult a betegek elhelyezési lehetősége, fejlődött az osztály műszerezettsége. A jobb körülmények meghozták az eredményeket is.
A felesége (Daru Katalin) végzettsége vegyésztechnikus, a tanárképző főiskola állattani tanszékén dolgozott, a kilencvenötös leépítési hullám során megszüntették a munkaviszonyát. Házasságukban két gyermek született: János 1970-ben, Edit 1972-ben. Az első házasságból hatvanötben született Erika közgazdászként dolgozik Debrecenben, a férje orvos, két gyermekük van. János a Kossuth Lajos Tudományegyetem alkalmazott matematika szakán végzett, jelenleg Budapesten dolgozik. Edit a Bessenyei György Tanárképző Főiskola biológia-rajz szakán végzett, reklámgrafikus a megyeszékhelyen.
Jakó János érdeklődése a klinikai évei során a haematológia felé fordult, tudományos munkássága is ezen a területen a legjelentékenyebb, bár egyáltalán nem korlátozódik csupán erre a területre. 1967 óta rendszeresen tartott egyetemi előadásokat, ’68 januárjától − a klinikáról történt távozásáig − a DOTE II. Belklinika nagy ambuláns beteganyagot ellátó haematológiai gondozását vezette.
Az V. Belgyógyászati Osztály jelenleg is haematológiai profillal működik, a betegellátási és a -gondozási munkát az egész megyére kiterjedően ő irányítja. Ezerkilencszáznyolcvanban haematológusi szakképesítést szerzett. ’83-tól kezdve nagyon következetes − ha tetszik − buldogmunkával összegyűjtöttek minden adatot, amely a vérképző szervek rendellenes működésével kapcsolatos. Így hoztak létre egy megyei leukémia/limfóma regisztert, amely minden felderített beteg adatát tartalmazza.
Ehhez hasonló egyedül ebben a megyében található, voltaképpen igazi „kincsesbánya”, ezért nem véletlen, hogy az ország több pontjáról kérnek tőlük adatokat. Ebből a regiszterből (és a mostani tapasztalatokból) kiderül, hogy évente körülbelül száz új megbetegedés keletkezik a megyében. Ebben természetesen csak a tizennégy éven felüliek vannak benne, mivel ez alatt a gyermekgyógyászat körébe tartoznak a betegek.
A betegekről az egészségügyre terelődik a szó. Jakó János szerint a magyar egészségügy is súlyos betegségben szenved. Egyre kevesebb a pénz, ugyanakkor az orvosokat nagyon sok új információ éri (gyógyszerekről, alkalmazható terápiákról stb.).
Az utóbbi években az egészségügy is pénzkeresésre van kényszerítve. Ilyen körülmények között sok furfangra van szükség, s ezek a trükkök elvonják a figyelmet a gyógyító munkáról, amelynek végső soron a beteg látja kárát. Az egészségügyet jelenleg olyanok irányítják, akik nem értenek hozzá, és csak az érdekli őket, hogyan lehetne pénz kivonni belőle.
Jakó János reggeltől estig a munkahelyén van: a gyógyításon, a tudományos tevékenységen kívül, amelynek közel nyolcvan közlemény, publikáció, mintegy százötven előadás a terméke, a numizmatika érdekli igazán. Édesapjától örökölte ezt a szenvedélyét. Először különféle fémpénzeket gyűjtött, később érmekkel egészült ki a kollekció. A leggazdagabb az a gyűjteménye, amely magyar orvosok portréit ábrázoló érmekből alakult ki.
Jakó Jánost kemény és nehéz embernek tartják, pedig nem kíván senkitől sem többet, mint önmagától: igényességet szakmai és etikai szempontból egyaránt.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése