Dallos Sándorné

Úszószakedző, a Vidám Delfin Kft. és Utazási Iroda tulajdonosa,

Nyíregyháza

szszb_20-18_dallos_sandorne.jpgMa már nem kell bemutatkoznia a Dallos házaspárnak, ha bármilyen hivatalban dolga akad: az eltelt negyedszázad alatt ugyanis generációkat, lényegében több ezer gyermeket és felnőttet tanítottak meg úszni. Szinte nincs olyan család vagy munkahelyi közösség, ahol ne lenne valaki az egykori tanítványaik közt. A vízzel éppen csak barátságot kötők mellett olimpikonok, mint például Szabó Tünde, Csabai Judit, Kökény Roland, Harsányi Gergő, Szabó Anita az egykori 9-es iskolában, majd Arany János Gimnázium és Általános Iskolában kerültek ki a kezük alól. A rendkívül szimpatikus pedagógus házaspár másfél évtizede, hogy elkezdte saját vállalkozása kiépítését, és a Gyöngyike által kitalált név, a Vidám Delfin ma már fogalom. Szerveznek úszást a vidéki gyerekeknek is, működtetnek erdei iskolát Tiszabecsen, indítanak vízi túrákat, nyaranta sportnapközibe várják a fölös energiát levezetni akarókat, öt éve pedig saját utazási irodát nyitottak a megyeszékhely belvárosában, az Egyház közben. Egész családjuk szívvel-lélekkel fáradozik azon, hogy a közösen kitűzött célok valóra váljanak. A házaspár a gyakorlatban valósítja meg az egészséges életmódra nevelést, nemcsak beszélnek róla.

A cég tulajdonosa, Dallos Sándorné, született Nagy Borbála Gyöngyi vencsellői lány, 1952. október 4-én látta meg a napvilágot a ma 82 éves anyuka, Garai Borbála és a néhai Nagy Ferenc lányaként. A hatgyermekes családban a tisztes megélhetés, a szakma, a saját fészekrakás számított alapértéknek. Gyöngyi ennek szellemében érettségizett a nyíregyházi Kölcsey Gimnázium egészségügyi szakán, majd egy évet dolgozott a kórházi laborban. A fehér köpeny világa azonban nem tetszett, és sikerrel felvételizett a tanárképző főiskolára. Sportszerető kollégistaként mint sportfelelős, focimeccseket szervezett a lányoknak, és egy alkalommal – egy szem lányként – nézte a futballmeccset, és odaült hozzá egy szép szőke, a Testnevelési Főiskoláról érkezett fiatal tanár.

Az ismerkedésből mindent elsöprő szerelem, lányszöktetéssel egybekötött gyors házasság lett 1973. szeptember 11-én, amely tart azóta is. Két fiuk született, Sándor, aki köztársasági ösztöndíjjal végzett a Testnevelési Egyetemen, idegenforgalmat tanult, és már ő az ügyvezetője a családi cégnek. Megnősült, Horváth Nórában ugyanazt a temperamentumot fedezte fel, amit otthon az anyatejjel szívott magába. Ez a szó szoros értelmében igaz, mert első kirándulására, egy Tisza-túrára négy hónaposan, pelenkával felszerelkezve vitték a szülei… Az ifjabb Dallos fiú, Szilárd az élelmiszeripari középiskolába jár.

Gyöngyike biológia–testnevelés szakon végzett 1976-ban. Első és mai munkahelye az Arany János Gimnázium és Általános Iskola. Azért pályáztak ide a férjével, mert híre kelt, hogy uszoda is épül az intézményhez. Évekig ez volt a megye úgynevezett uszodás iskolája. Gyöngyike elvégezte az úszóedzői szakot is a Testnevelési Főiskolán. Örül, hogy az oktatási reform részeként 1-2-3. osztályokban naponta tartanak úszásórát, és a gyerekek nemcsak vízbiztonsággal, hanem jó úszóeredményekkel folytathatják tanulmányaikat. Mint munkaközösség-vezető naponta sportol: úszik, kosarazik és teniszezik. Az is tény, hogy az eltelt években divat lett a fitnesz, a konditerembe járás, a síelés. Dallosné csak örül annak, hogy sok ember rájött, a saját egészségéért neki is kell naponta fáradoznia. Ez a fáradság azonban eltörpül az eredmény, a késői életszakaszra is megőrzött egészség, a jó közérzet, a pozitív világlátás, a vitalitás mellett.

Gyönyörű prospektusokat lapozunk az utazási irodában. Mind megannyi megvalósult álom. 14 éve, hogy a házaspár úgy döntött, az alkalmazotti élet, a szerény pedagógusi fizetés kiegészíthető az új szellemiségű kihívással, a saját vállalkozással. Gazdasági munkaközösséget alakítottak, és folyamatosan bővítették a kínálatot. A csoportos úszásoktatás után jöttek a vízi- és a kerékpártúrák, a sportnapközi. Tiszabecsen felépítettek egy panziót és kempinget. A szobákban 45–55-en, a kempingben 200–250-en férnek el egyidejűleg. Profi módon szervezték az osztálykirándulásokat, hisz tanárként és szülőként egyaránt tudták, milyen igények merülnek fel.

Öt éve pedig kiléptek a megye és a közeli országok határain túlra: a Vidám Delfin Utazási Iroda a világ bármely pontjára szervez egyéni és csoportos utazást a partner cégek segítségével. Nemcsak a közeli mediterrán országok tengerei és történelmi nevezetességei kínálnak látnivalót, hanem a többi kontinens is karnyújtásnyi közelségbe került. Hívták Dallosékat más vidékre is, de ők lokálpatrióták, itt építették ki családi, baráti kapcsolataikat, ismeretlen ismerősök köszönik meg, amit értük tettek.

A kollégák 2003-ban titkos szavazással, Arany Emlékplakettel ismerték el Gyöngyi kimagasló munkáját.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése