Miskolc

Apja erdész volt, apai ági rokonainak többsége ma is a Felső-Hegyköz varázslatosan szép, erdőktől ölelt községeiben él. Cserép János, akinek gyermekéveit a szépséges zempléni hegyekben tett kirándulások varázsolták felejthetetlenné, ugyancsak ennek a tájnak a szülötte.

– Ezerkilencszázötvenben Sátoraljaújhelyen láttam meg a napvilágot, apám kerületvezető erdészként dolgozott, nagyapám a Károlyiak uradalmi főgépésze, sőt másik nagyapám is erdőből élő ember volt, vadőrként szolgált a Károlyi-féle erdőkben. Az általános és középiskolát szülővárosomban végeztem, és közben az erdőtől sohasem szakadtam el. Apámmal jártuk a zempléni rengetegeket, nyaraim, teleim egy részét pedig nagybátyáméknál Kemence-patakon töltöttem, vadászatokon vehettem részt. Még írni, olvasni sem tudtam, amikor már ismertem az erdei gombákat, szedtem is azokat már öt-hat évesen. A sport iránti vonzalmamat is a hegyek szeretete határozta meg, Boda Pál, Homonnai Nándi bácsi edzősködésével síeltünk, sípályákat építettünk az erdőben. Később aztán mégis egy eretnek gondolatnak engedve gyári kékköpenyes mérnökként képzeltem el a jövőmet. Másfél évet el is végeztem a gépészmérnökin, de amikor az angyalföldi hajógyárban nyári gyakorlatom töltöttem, mindig az volt az érzésem, hogy valami elüthet, hogy valami rám eshet és nyomban úgy határoztam, Sopronba indulok az Erdészeti Egyetemre. Amikor végeztem, mint a BEFAG ösztöndíjasa, természetesen visszatértem a Hegyközbe, Füzérkomlósra, a Zemplénbe. Működésem a mag termelésétől a kivágandó fák kijelöléséig a teljes erdőművelési tevékenységre kiterjedt.

– Milyen fokon állt akkor a természetvédelem?

– Akkor még nem volt ilyen, de állíthatom, hogy a régi erdészek pontosan tudták például még azt is, hogy hol fészkel a sas, és a közeli fákat nem vágták ki. Még akkor sem, ha azt is tudták, ennek a madárnak úgynevezett váltó fészkei vannak, kettő, három is. Meghagytak mindent, aminek a védelmét ma törvények írják elő. A természetvédelem nem azonos a madárvédelemmel, ahogy azt sokan tévesen hiszik, az erdő egy biológiai egység a fákkal, rétekkel, a szarvasokkal és az őzekkel, a vaddisznókkal együtt. Erdeink vadjainak ma nincs természetes ellensége, mert a Duna és a Tisza szabályozása óta eltűnt a nádi farkas és a medve. Most a vadász a puskával tölti be ezt a csúcsragadozói szerepet. Ha ezt nem tennénk és egyetlen vadat sem lőnénk le, a túlszaporodás következtében megnövekedett vadállomány megenné saját környezetét.

– Ön, akinek harmadíziglen génjeiben van az erdő szeretete, bizonyára sok, a természet megújulását, átalakító, formáló erejét felmutató történetet tudna idézni.

– Itt van a sokak által ismert Lófő-tisztás esete, amelyik Bükkszentkereszt legelője volt, egy sereg virággal, érdekes növénnyel, és ezeknek a természetet kedvelők velünk együtt nagyon örültek. De amint megszűnt a legeltetés, az erdő visszahódította magának ezt a területet. Említhetném a jávorkúti lucfenyvest is, melyhez védettsége miatt nem lehetett nyúlni, és mi lett belőle? Kidőltek a hatalmas fenyőóriások, és a helyükbe gyertyános, bükkös nevelkedik, akkor miért kellett levédeni és pusztulni hagyni?

– Visszatérve füzérkomlósi gyakornoki éveire, onnan merre vitte az útja?

– A Hernád-völgybe, a csereháti dombvidékre, ahol erdészeti vezető lettem, majd ezerkilencszáznyolcvanötben 35 évesen megpályáztam a vezérigazgatói tisztet és nyakamba szakadt a százhuszonnégyezer hektáros erdőgazdaság minden megoldandó gondja. Több milliós veszteséggel vettem át a BEFAG-ot 4500 dolgozóval, a központban 160 munkatárssal. Ma a 16 ezer hektáros kárpótlási terület kiválása után 108 ezer hektáron működik az Északerdő Rt. 80-100 millió forintos adózás előtti nyereséggel. A központban negyvenen, a cégnél nyolcszázötvenen dolgozunk. Ez nem azt jelenti, hogy a területünkön ennyien élnek meg az erdőből, hiszen több tevékenységet vállalkozásba adtunk ki, ezzel mindenki jól járt, és így körülbelül kétezer-ötszáz embernek adunk munkát, közvetve vagy közvetlenül pedig összesen így, a családtagokkal együtt ez a szám eléri a tízezret.

– Családjához is annyira közel áll az erdő, mint Önhöz?

–Hálás vagyok a sorsnak, hogy megadta nekem: elláthatom ezt a hivatást az Északerdő Rt. élén. Három gyermekem van, Edina lányom harmadéves orvostanhallgató Debrecenben, Anita elsőéves joghallgató a Miskolci Egyetemen, Gábor fiam a Földes-gimnáziumban negyedikes, és talán ő lesz majd az erdész szakma továbbvivője. Bár vívódik, orvos legyen, vagy erdész. Bárhogy dönt is, az biztos, hogy testvéreivel együtt természetszerető emberek lesznek, hiszen rendszeresen kijárnak velem az erdőkbe. Feleségem óvónő, aki elhivatottan ülteti el a csöppségekben az erdő szeretetét. Az ő édesapja is az erdészetnél töltötte el az életét, csak ő Zala megyében. A miénk egy ilyen család – fejezte be szakmai vallomását Cserép János vezérigazgató.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)