Nyíregyháza

Kevés szakterület ért meg olyan nagyarányú változást, mint éppen a repülés. Berencsi Attila akkor ismerkedett meg ezzel a gyönyörű sporttal, amikor még az állam támogatására nyugodtan lehetett számítani, és országos szövetség, az MHSZ fogta össze a honvédelmi sportokat. A versenyzők tartoztak egy közösséghez, és, különösen a magyarok, igen jó eredményekkel hálálták meg a bizalmat.

Ma már ez a múlté, és nem biztos, hogy így kellett az átalakulásnak megtörténnie. A dombrádi születésű Berencsi Attila édesapja cipész volt, édesanyja, Baglyos Emma a háztartás és a gyermeknevelés gondjait vállalta magára. Három gyermek született a családban. Zoltán szivattyútelepi gépész Nagyhalász-Zugóban, Balázs autószerelő Tiszakanyáron és Attila Nyíregyházán telepedett le. Már egész apró gyermekkorától vonzódott a gépekhez, a technikához. Alig töltötte be a tizennegyedik évét, amikor saját kezűleg szerelt egy detektoros rádiót, és már nagy büszkén ő azt hallgatta. A debreceni Mechwart András Gépipari Technikumba járt, a híradás-technikai szakot választotta.

Nem egy vándormadár típus, mert élete első munkahelyén, a vízügyi igazgatóságon, ahová ’63-ban került, ’87-ig dolgozott. Sokféle munkakört bíztak rá, a műszaki, technikai, elektronikai érdeklődése mindig az újdonságok megismerésére sarkallta. Hírközlési részlegvezetőként fontos teendőket kellett megoldania. Az emlékezetes árvíz 1970-ben szintén felelősségteljes elfoglaltságot jelentett számára.

A nyíregyházi repülőtérre 1961-ben látogatott ki és ottragadt. Pedig gyermekkorában annyira elérhetetlennek tűnt számára a repülés világa. A szülei nemigen nézték jó szemmel fiuk effajta hobbiját, és csak jóval később törődtek bele a változtathatatlanba. Akkor már nem egyszer emelkedhetett a levegőbe vitorlázó gép fedélzetén, és rabul ejtette a látvány. Mennyivel más a magasból szemlélni a tájat! Élő térkép rajzolódott ki előtte, s valahogy a problémák és az örömök más hangsúlyt kaptak. Egy biztos: aki madártávlatból szemléli a világot, egészen másképp érzékeli a földközeli dolgokat is. Rájön, vannak fontos és lényegtelen események.

A csodálatos világot egy katonai behívó szakította meg, átmenetileg. Híradókiképző iskolán vett részt a fővárosban, majd különböző alakulatokhoz helyezték. Budaörsön fejezte be az angyalbőrben töltött pályafutást. Leszerelés után elkezdte a főiskolai szintű Puskás Tivadar felsőfokú technikumot. A szakmájában igen szépen haladt előre, olyannyira, hogy 1961 és ’75 között nem is repült. Természetesen nem lehet örökre búcsút inteni ennek a hobbinak, ha valaki egyszer már vonzalmat érzett iránta.

Támogatta a repülőklub működését az MHSZ-ben. Érdekelték a szövetségben megrendezett események. Azt látta, hogy minden országban létezik egy szervezet, amelyik a fiatalok honvédelmi felkészítését vállalja magára, és ezenkívül bázist ad a honvédelmi sportoknak is. Nyíregyházán és a megyében különösen nagy szerepet kapott a repülés, a rádió-iránymérés, a búvársport, a lövészet. Világbajnokokat és vb-helyezetteket neveltek ezekben a klubokban, s természetesen az sem a véletlen számlájára írható, hogy az eddig egyetlen magyar űrhajós megyénk szülötte. A repülőklub titkári tisztét ’90-ig töltötte be. Abban az évben szűnt meg az MHSZ, a klub dolgozóinak zömét elbocsátották. Berencsi Attila úgy döntött, hogy szerelők nélkül nem lehet repülni, viszont a klubtitkárra nincs olyan nagy szükség.

Megszűnt az állami támogatás, és elkezdődött az egyesületté alakult klub menedzselése. Szponzorokat kerestek, és időnként találtak a vitorlázó és a motoros repülő, a hőlégballon, a sárkány és az ejtőernyős szakosztály működéséhez. 1992-93-ra nyugvópontra jutott az átalakulás, letisztultak a folyamatok, és már látszott az alagút vége: igen komoly nehézségek ellenére, de azért fennmarad az egyesület.

Megmaradnak az eddigi szakosztályok, és már gondolkodnak a siklóernyőzés, a tandemernyőzés és a motoros siklóernyőzés meghonosításán. Az évi hárommillió forintos költségvetés pedig a létesítményekre és a legszükségesebb kiadásokra is kevés. Ma már a növendékeknek zsebbe kell nyúlni az oktatásért, egy repülési óra ezer forint. A vitorlázóknak legalább 40-50 óra kellene a sikeres felkészüléshez, különben nem biztonságos a tudásuk.

Berencsi Attila is a vitorlázást imádja a legjobban. Motor nélkül, a természeti jelenségeket felhasználva mutathatja meg a pilóta a rátermettségét. Egyszer 3500 méterre ment fel vitorlázó géppel, motorossal négyezerre emelkedett. Mindig is érdekelte a szakma, az Alkotó Ifjúság ágazati vetélkedőn második helyezést szerzett. Kitüntette a KISZ KB és aranykoszorús újító lett.

Imád vadászni, a családja már megszokta ezt a hobbit is. Felesége Toplenszki Erzsébet, Richárd fia 18, Dávid 12 éves. Szülői erőszak helyett szabadon engedte érdeklődésük kibontakozását.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)