Balogh Zoltán

Vezérigazgató,

Nyíregyháza

szszb_02-06_balogh_zoltan.jpgIstápolásra, segítségre szoruló, barátra, melegségre vágyó emberek százainak, ezreinek egyengette az életútját. Ezért is kapta meg a Pro Caritate kitüntetést. Ízlelgethetjük e szót: Caritate, karitatív. Jószolgálatot, humánus cselekedetet, kiemelkedő segítséget jelent. E jószolgálatáért kapta e magas kitüntetést, elsőként tenyérnyi megyénkben. A magas beosztásával járó tevékenységet szolgálatnak tekinti. Használni akar, nem tündökölni. S valóban használ, nemcsak emberileg, lélektanilag, hanem gazdaságilag is. Mérnökként, gazdasági szakemberként országra szóló nagyvállalatot teremtett, szinte a semmiből. Akik elolvasták e pár mondatot, már sejtik, hogy ő Balogh Zoltán, a Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei vezérigazgatója.

Kevesen tudják, hogy a sokoldalú, országos hírű szakember majdnem rádiós újságíró lett. Két-három évtized távlatából már nyugodtan mondhatjuk: jó hogy nem sikerült neki. Mert mikrofonosként nem tudna ennyit használni szűkebb és tágabb hazájának.

Minden azzal kezdődött, hogy Balogh Zoltán az osztályidegennek, kuláknak nyilvánított édesapa és a tanítónő édesanya jóvoltából a világra jött. A szinte mindig viharos magyar történelem egyik fintora, hogy az édesapja szegény árva gyermek volt, magához fogadta őt egy jómódú református lelkész. Amikor a nagytiszteletű úr átköltözött a másvilágra, a Balogh apukára hagyta a gőzgépét, a cséplőgépét, maroknyi vagyonát. Így lett belőle kulák. Zoli tehát nem volt kádergyermek, nem kinyíltak, inkább bezárultak előtte a kapuk. Mégis jól érettségizett, és középiskolás korában érdeklődött a humán dolgok iránt is. (Végh Antal író is tanította.) Végzős diákként a nyíregyházi rádiónál a jó nevű Arató Erzsébet irányította Zoli szárnypróbálgatásait…

Jó, hogy nem a stúdióba, hanem a tervezőirodára vezetett az útja a középiskola után. Itt iskolákra küldték, geodéziai, talajvizsgálati munkát végzett. Részt vett megyénk mezőgazdaságának óriás léptű rekonstrukciójában. Tervezőként járta a megyét, a kollektívájával szakosított istállók, hűtőtárolók épültek. Országos hírű építészmérnökökkel, tervezőkkel dolgozott, most is tisztelettel emlékezik rájuk. Kollégájuk, vagyis mérnök lett. Ám átment a MESZÖV-höz tartozó lakásszövetkezeti osztályra. Az ország legnagyobb, s talán legjobb lakásszövetkezeti szervezete volt ez. Otthonokat, garázsokat építettek és tartottak fenn, szerte a megyében.

Közben megnősült, felesége egy betegség miatt mozgássérült. Megismerte feleségének a sorstársait, el-elszorult a szíve, amikor megtapasztalta, hogy mennyi-mennyi segítségre szorulnak ezek az emberek. És segített is nekik építészi szaktudását felhasználva. Az épületek sajátos kialakításával megkönnyítette a mozgáskorlátozottak mozgását, könnyebbé tette ezzel az egész életüket. És ebben az „istenverte” megyében a nyolcvanas évek végén is sok volt a fogyatékos ember. Megérett az elhatározás: nekik való munkahelyeket kell teremteni.

Elkezdődött egy korszak a szóban forgó emberek és a megye életében, amikor 1988. február 1-jén nyíregyházi székhellyel megalakult a Start Rehabilitációs Vállalat. Beírhatták a nagy könyvbe: alapító igazgató Balogh Zoltán. Az is történelem, hogy a Németh-kormány az utolsó ülésén a megszűnt nyíregyházi munkásőr laktanyát odaadta a Startnak. Nosztalgiával emlékszik rá, hogy ketten voltak az alapítók, pár héttel később már huszonnyolcra, pár hónappal később néhány százra duzzadt a létszám. S amikor 1995-öt mutat a naptár, majdnem kétezer a nagyvállalat dolgozóinak létszáma.

Az Európa Tanács támogatásával 1990-ben öt magyar szakember mehetett nyugat-európai tanulmányútra. Egyik volt Balogh Zoltán. A vállalat kiépítésénél − főleg az iskolarendszerénél − hasznosította kinti tapasztalatait. Nyugaton látta, tapasztalta: a fogyatékosnak mondott embereket is sok mindenre meg lehet tanítani. Így avatták fel a Start iskoláját 1992 szeptemberében. A jeles napra, az iskola avatására hármas céllal jött el dr. Surján László akkori népjóléti miniszter: avatott, átadta a Pro Caritate díjat, elhelyezte a kollégium alapkövét. (Ekkor kapta meg a vezérigazgatói kinevezést.) Itt említhető, hogy 1994 őszén az iskola kollégiumát Göncz Árpádné, a köztársasági elnök felesége avatta.

A vezérigazgatói bokros teendők ellátása mellett alelnöke a Védett Szervezetek Országos Szövetségének, s a Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvány fejlesztési bizottságának elnöki teendőit is ellátja. Kitüntették még Kossuth Emlékéremmel, Cházár András Díszoklevéllel, a Megyei Közgyűlés Oklevelével.

A vállalat megyénk számos településén sok mindent csinál. A derék vezérigazgató most is minisztériumokban kilincsel, szervez és tervez, emberi és anyagi értékeket teremt.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése